A sérelmek félredobására volt szükség az antant létrejöttéhez

Megszületik az új kontinentális nagyhatalom, az egységes Németország. A Német Császárság kikiáltása a versailles-i kastély tükörtermében, 1871-ben

Fotó: Wikimedia Commons

A 19. század idealistái úgy gondolták, hogy a nemzetközi kapcsolatok kiterjedésével és a kereskedelem kiszélesedésével békés időszak köszönt a világra. Az egyre erősödő nacionalizmus – valamint a belőle táplálkozó eszmék és elképzelések – az egyes népeknél, a birodalmak egymás iránti bizalmatlankodása azonban arra sarkallta a nemzetállamokat, hogy fegyverkezzenek.

Bonyolult nagyhatalmi erőegyensúly-lavírozás szülte a bismarcki reálpolitikát

A nemzetközi viszonyokra legjobban a francia-német kapcsolat nyomta rá a bélyegét. A franciák az 1870/71-es vesztes háború miatt állandó revans-lázban égtek, míg a fiatal Német Császárság egy Franciaországot nemzetközileg elszeparáló politikai irányt tartott ideálisnak. Ezt Otto von Bismarck, az egységes ország első kancellárja a három császár szövetségével (tagjai a Német Császárság, az Osztrák–Magyar Monarchia és Oroszország voltak) kívánta elérni. 

Az 1866-os königgrätzi vereség után Ausztria véglegesen meggyengült, megnyitva az utat az egységes Németország létrejöttéhez
Fotó: Wikimedia Commons

Ez nem működött hatékonyan, egyrészt ugyanis a másik két birodalomnak nem voltak akkor érdekellentétei Franciaországgal, ráadásul az 1877-es orosz-török háborút követően tovább mélyültek diplomáciai konfliktusaik az oroszok számára kedvező San Stefanó-i béke felülbírálásával. 

Ebben – Nagy-Britannia mellett – Berlin játszotta a döntő szerepet, s ezáltal a német-orosz viszony is megromlott. 

Bismarck ezután arra a következtetésre jutott, hogy országának szüksége van az Osztrák–Magyar Monarchia szövetségére, és a dualista birodalom – az 1866-os königgrätzi vereség ellenére – belátta, hogy ő is rá van utalva Berlin támogatására Oroszországgal szemben. 

Louis Bonaparte, vagyis III. Napóleon császár elvesztette az 1870-es francia-porosz háborút
Fotó: Wikimedia Commons

A bécsi diplomácia tisztában volt vele, hogy egy orosz támadás esetén az angol flotta és hadsereg megjelenne a Balkánon, de azzal is számolt, hogy ez az ő helyzetükben nem feltétlenül lenne számottevő és időben érkező a segítség.

 

Bismarck távozásával a „Realpolitik” helyébe a Kriegpolitik”, vagyis a fegyverkezési verseny lépett

Eme spekulációk végén 1879-ben megkötetett a kettős szövetség Ausztria–Magyarország és a Német Császárság között. Ennek értelmében a két állam kölcsönösen katonailag segíti egymást orosz támadás esetén, francia-német háborúban viszont a Monarchia semleges maradna. Ehhez 1882-ben Olaszország is csatlakozott (hármas szövetség), aminek oka, hogy Franciaország egy évvel korábban rátette a kezét Tuniszra, s emiatt az olasz diplomácia franciaellenes irányba fordult. 1871-ben Bismarck még azt mondta, hogy Németország most már elégedett, meghatározó tényező lett az európai politikában. 

Az 1878-as berlini kongresszus alapvetően átrajzolta az európai nagyhatalmi erőegyensúlyt
Fotó: Wikimedia Commons

Két évtizeddel később azonban változott a külpolitika, ugyanis a német tőke és befolyás világtényező akart lenni. Berlin megegyezett Isztambullal egy Perzsa-öbölig tartó vasútvonal kiépítéséről, ami nem csupán a kereskedelmet szolgálta, hanem katonai célokat is. 

Az egyre agresszívabb német külpolitikára először a franciák és az oroszok válaszoltak. 

1893-ban Oroszország vállalta, hogy egy német támogatással indult olasz támadás esetén Franciaországnak katonai segítséget fog nyújtani. Franciaország pedig azt vállalta, hogy ha német támogatással Ausztria-Magyarország támadná meg Oroszországot, ő nyújt katonai segítséget. 

 

Így született meg az antant, vagyis a „szívélyes megegyezés”

1904-ben London is belátta, hogy az általa oly fontosnak tartott status quo fenntartása érdekében félre kell tenni sérelmeit, így létrejöhetett egy angol-francia együttműködés, az Entente cordiale (szívélyes megegyezés). A Közép-ázsiai gyarmatügyi vitákat félretéve – francia közvetítéssel – pedig 1907-ben Anglia Oroszországgal is kompromisszumot kötött. 

A három antanthatalom, Franciaország, Oroszország és Anglia allegóriája a "szívélyes szerződés" létrejöttének alkalmából készült korabeli grafikán
Fotó: Wikimedia Commons

A német vasútépítkezés miatt a császárság egyre közelebb került Perzsiához, ez volt, ami a megegyezést sürgette. Anglia és Oroszország három befolyási övezetre osztotta ezután Perzsiát. Az északi rész orosz, a déli angol érdekszféra lett, míg a középső semleges övezet.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.