Akad azonban egy kis bökkenő: a bor egy római férfi temetését kísérte egyfajta sírmellékletként – olyan tárgyként, amit a temetésekor helyeztek a sírjába. Konkrétan: az elhunyt elhamvasztott maradványait szórták ebbe a borral teli üvegedénybe, mielőtt azt lezárták volna. Az egykor édes fehérbor mára vöröses színűre színeződött, és „emberi port” tartalmaz. Mindezek ellenére ez most a világ legrégebbi ismert évjárata, több száz évvel megelőzve a Krisztus utáni 4. századi speyeri borosüveget.
Nagyon meglepődtünk, hogy az egyik temetkezési urnában megmaradt a folyadék
– mondta Juan Manuel Román régész, a Carmona Városi Múzeum munkatársa a ScienceAlert online tudományos portálnak, hozzátéve, hogy maga a mauzóleum (amely valószínűleg egy adott családhoz tartozó kollektív sír) igazán elragadó ritkaság.
A szakemberek emlékeztettek, hogy miután az ókori sírokat gyakran kifosztják, így a történészek számára kevés olyan marad, amin töprengeni lehet. Ám ez a spanyolországi kamra még mindig őrzi a titkát.
Számos fényűző sírmellékletet találtak benne, köztük pacsuli parfümöt, ékszereket és ékszereket, szöveteket, üvegtárgyakat és egy nagy ólomtartályt, benne egy lezárt üvegurnával, amit félig megtöltöttek valamilyen folyadékkal.
A kutatók szerint amikor bort öntöttek egy szeretett személy elhamvasztott maradványaira az ókori római korban, az egy ismert temetkezési gyakorlat részét képezte. De azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a folyadék véletlenül szivárgott az urnába.
A kutatók Daniel Cosano, a spanyolországi Cordobai Egyetem kémikusa vezetésével átfogó kémiai elemzéseket végeztek, hogy megállapítsák, pontosan milyen folyadékról lehet szó. Megmérték a pH-értékét és a benne lévő szerves anyagokat. Induktív csatolású plazma tömegspektrometria segítségével azonosították a benne lévő ásványi sók kémiai elemeit. A nagy teljesítményű folyadékkromatográfia-tömegspektrometriát pedig a polifenolok, az élelmiszerekben és italokban megtalálható kémiai vegyületek azonosítására vetették be. Ezeket az adatokat azután a közeli régiók boraival hasonlították össze: Montilla-Moriles, Jerez és Sanlúcar.
Mind az ásványi sóprofil, mind a polifenolok összhangban voltak a borral, és mindhárom borvidékhez hasonlóak. Ezenkívül hiányzott a vörösborban várható egy bizonyos polifenol, a sziringinsav. Ez arra utalhat, hogy bár a folyadék színe vörös volt, eredetileg fehér fajtáról lehetett szó
– hangsúlyozták a szakemberek az eredményeket elemezve a Journal of Archaeological Science: Reports tudományos szaklapban.
A csapat ezután megpróbálta leszűkíteni, hol készülhetett a nemes nedű. Végül azonban nem tudtak végleges döntést hozni, mivel nem állt rendelkezésükre olyan kortárs helyi bor, amellyel összehasonlíthatták volna, ám akadt néhány hasonlóság a helyi, modern borokkal.
A római férfit – akit egy borral teli urnában helyeztek örök nyugalomra – ugyanabban a kamrában temették el, mint öt másik embert.
A helyszínen egy másik üvegurnában egy Hispana nevű nő hamvait találták a szakemberek. A nőt nem borba merítették (bár néhány római nőt borral együtt helyeztek örök nyugalomra); de az urnájában a maradványain kívül borostyán ékszerek, egy pacsulit tartalmazó hegyikristályedény és egykori selyemnek látszó szövet is volt.