Ágyúöntési kísérletei miatt eredetileg gyanakodva néztek Gábor Áronra

Az 1848-49-es szabadságharc egyik legismertebb hőse Gábor Áron

Fotó: Wikimedia Commons/Than Mór

A szabadságharc egyik hőse életéről meglepően keveset tudunk. Pedig munkássága nélkül biztosan nem tartott volna ki sokáig a honvédsereg. Gábor Áron tüzérőrnagy szívében mindig hazája szolgálata volt az első, amit az 1848-49-es események alatt számtalanszor és többféle módon is bizonyított.

Mindenáron katona

Az egyik leghíresebb tüzértisztünk öccse helyett többször is bevonult katonának, miután hiába jelentkezett bármelyik tüzéralakulathoz. A kezdetben gúnyolt, majd később nélkülözhetetlen Gábor Áron 1814. november 27-én született Berecken egy ötgyermekes székely határőrcsaládba. Már gyerekként is érdekelte a technika, katonaévei alatt pedig minden álma az volt, hogy bekerüljön a tüzértiszti főiskolára. 1845-ben, a végleges leszerelését követően be is adta jelentkezését, de elutasították. Ez nem szegte kedvét és autodidakta módon kezdett szakkönyvekből tanulni. 

A nyugalomban is nyughatatlan

Egy évvel később Moldvába ment, itt ismerte meg feleségét. Szabadidejében szeretett különböző technikai újításokkal kísérletezni, ezért úgy is néztek rá sokszor, mint a falu bolondjára, aki hiábavalóságokra fecsérli idejét. Ilyen mindennapok között érte a szabadságharc híre, amire rögtön hazatért. Csatlakozott Háromszék védelmének megszervezéséhez és fel is ajánlotta ehhez technikai tudását, ám ekkor nem vették még komolyan. 

Gábor Áron egykorú portréja egy metszeten
Fotó: Wikimedia Commons

Mivel a Magyar Királyság hadiipara ekkor alig létezett, így a tüzérségi eszközöknek is híján volt a honvédség. Amikor a kormány Erdélyt minden nappal egyre inkább elveszettnek látta – 1848. november közepén –, a székely nemzeti gyűlésen ismételten felszólalt, és felajánlotta szolgálatait. Ekkor már ráhagyták az ágyúöntést és a hozzá szükséges muníció gyártását. 

 

A szabadságharc hőse

 

Gábor első megbízatása során három ágyút öntetett, de annyira újszerű és kiforratlan volt ekkor még az öntési technikája, hogy mindnek ferde volt a főcsöve és a próbalövések sem sikerültek túl jól. Egyik ágyúnak az oldala tört ki, a másik „félelmetesnek mutatta magát” és csak a harmadik volt, ami ténylegesen is működött. Kezdeményezésével azonban óriási szolgálatot tett és úgy tűnt, hogy megoldódik a tüzérségi probléma is, így érdemei elismeréseként december 23-án tüzérfőhadnaggyá léptették elő. 

A honvédsereg csak kevés löveggel rendelkezett
Fotó: Wikimedia Commons/Than Mór

A gyártást felgyorsítandó, több erdélyi település is felajánlotta temploma harangjait, hogy ágyúk készüljenek belőle. (Arra persze figyeltek, hogy jeladáshoz mindenhol maradjon legalább egy harang.) 

Az így beszolgáltatott rézmennyiségből egyes források szerint 60, mások számítások alapján 64 ágyút sikerült gyártani.

 Összehasonlítani ugyan nem lehet ezeket a korszak modern eszközeivel, de a szükségleteket kielégítették. Megismerkedett a hadiröppentyűkkel is, melyek hatásfoka ugyan nem nevezhető jónak, de pszichikailag igen megterhelte az ellenséget. A hadiröppentyűk tanulmányozása idején léptették elő őrnaggyá.

A Gábor Áron műhelyében készült ágyúk egyetlen fennmaradt példányáról készült másolat a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban
Fotó: Wikimedia Commons

Gábor minden feladatot ellátott, amire szükség volt a szervezés során. Tanította az újoncokat, felügyelte a munkálatokat, ha a harc szólította, odament, majd nem sokkal később ismét az ágyúöntést irányította. Mindeközben vagyontárgyait is pénzzé tette, hogy a szükséges fejlesztéseket segítse. 

 

Hősi halál

 

1849 júniusában megindult az orosz offenzíva Erdély ellen, és néhány héttel később, július 2-án a kökösi csatában egy háromfontos ágyúgolyó leszakította a bal karját és fél mellkasát. Ebbe a sérülésébe halt bele a híres ágyúöntő, aki a beszámolók szerint – ahogyan mindig – most is fáradhatatlanul kivette részét a harcból. A nemzeti hős halálát először eltitkolták, hogy ne rombolják az emberek lelkesedését. 

Mellszobra a budapesti Öntödei Múzeum kertjében
Fotó: Wikimedia Commons

Végső nyughelye – katolikus volta ellenére – az eresztvényi református temető lett. A szabadságharc bukása után számos fegyvert elrejtettek a magyarok. Így fordulhatott elő, hogy az utolsó ágyúját 1906-ban, egy csatornaépítési munka során találták meg, ami jelenleg a Székely Nemzeti Múzeumban látható Sepsiszentgyörgyön. 

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.