Végre megfejtették az elefántok nyelvét
![Az elefántok kommunikációja sokkal bonyolultabb, mint azt a tudomány vélte](https://cdn.origo.hu/2024/07/Nr4kPpAVGie1_t7LY_tmFnLKOtYMq7YNdlLqnRSzx1o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YyNDM1ZTUxNzRjNzQ1ZTg4MTI5NGQwOWI1OWQ3YTc3.webp)
A namíbiai Etosha Nemzeti Park hatalmas területein a kutatók azokra a hangokat vizsgálták 2005 és 2017 között, amit az elefántbikák adtak ki.
Olyan csúcstechnológiás eszközöket használtak, mint a földbe ásott mikrofonok és éjjellátó kamerák, hogy rögzítsék az elefántok hangját – beleértve az emberi fül számára nem hallható infrahangokat is.
A vizsgálat során rögzítették az ismert hím elefántok hangját és viselkedési adatait a Mushara nevű vízlelőhelyen, ahol a csoport összegyűlt, hogy vizet igyon és lehűtse magát. Dokumentálták a hangokat kibocsátó egyedeket, és az azok hangjainak szerkezetét, valamint a hangok leadásának sorrendjét. A megfigyelések után idővel egy minta rajzolódott ki.
Az elefántok gyakran összegyűltek este, hogy igyanak. Egy idősebb hím felemelte a fejét, óvatosan megcsapkodta a fülét, majd mély, morajló hangot adott ki. Néhány pillanat múlva a többi elefánt válaszolni kezdett, és mély hangon, kórusban „beszélt”, amely szétterjedt a szavannán. Minden elefánt megkapta az üzenetet: ideje indulni. A mély morgást tehát nagyjából úgy lehet lefordítani, hogy „gyerünk”
– magyarázta Caitlin E. O'Connell-Rodwell, a Stanford Egyetem Természetvédelmi Biológiai Központjának tudományos munkatársa a ZME Science online tudományos portálnak.
Emlékeztetett: az elefántok matriarchális társadalomban élnek; a nőstények a kicsinyeikkel együtt élnek szoros csoportokban, amelyeket egyetlen matriarcha vezet. A hímek általában akkor hagyják el őket, amikor elérik a serdülőkort, és egyedül vagy más hímekkel élhetnek. A szakemberek ezért tapasztalták meglepődve, hogy a laza társas kapcsolatokkal rendelkező hím elefántok, ilyen kifinomult hangkoordinációt alkalmaznak a cselekvés kiváltására. Úgy vélik, ezek a hívások azt mutatják, hogy a hangkommunikációjukban sokkal több minden történik, mint amit eddig ismertünk.
Az eredmények megerősítésére a tudósok egy magas kutatótornyot használtak és fejlett hangberendezéssel rögzítették a hangokat. Az elefántokat olyan egyedi fizikai jellemzők alapján azonosították, mint a fülszakadás mintázata vagy az agyar alakja. Korosztályokba is besorolták őket; a „hangoskodó résztvevők” többsége érett felnőtt volt.
A hangokat speciális szoftverrel elemezték, hogy meghatározzák azok egyedi akusztikai tulajdonságait; ez az elemzés segített megkülönböztetni a különböző egyedek hívásait, és tisztázta a „gyerünk” típusú hangok szerkezetét.
A vizsgálat kiterjedt a hím elefántok közötti szociális hálózatok és dominanciahierarchiák részletes vizsgálatára, betekintést nyújtva a különböző egyedek hangkoordinációs folyamatban betöltött szerepébe is.
A PeerJ nyílt hozzáférésű folyóiratban publikált tanulmányban a kutatók úgy vélik, hogy a hímek ezt az anyjuktól és a többi nősténytől tanulják meg fiatalon.
Olyan családban nőttek fel, ahol minden nőstény vezető részt vett ebben a rituáléban. Úgy gondoljuk, hogy ahogy felnőnek és saját csoportot alakítanak, alkalmazkodnak és ezeket a tanult viselkedési formákat használják a többi hím egyeddel való koordinációhoz
– mondta O'Connell-Rodwell, aki szerint mind a hímek, mind a nőstények hívásai nagyon strukturált sorrendet követnek.
Van egy kezdeményező „dörrenés”, majd minden egyes hívást a következő egyed válasza követ; az elefántok türelmesen megvárják az előző hívás végét, mielőtt elkezdenék a sajátjukat. Ez egy harmonikus hangsorozatot vált ki, ami szinkronizált és rituális és semmiképpen sem véletlenszerű. És itt válik még érdekesebbé: a szakemberek szerint ez annak a jele, hogy
az elefántoknak valóban van nyelvük, hiszen ha főnév-ige kombinációkat használnak együtt, az már szintaxis.
Az új eredmények azonban nemcsak a hím elefántok társas életének összetettségét és gazdagságát hangsúlyozzák, hanem előbbre viszik annak megértését is, hogyan használják ezek az állatok a hangokat rituálék és koordináció során, és közelebb vihetnek minket az elefántok nyelvének megértéséhez.