Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Következő mérkőzések 
A második világháború vége felé a szövetséges hatalmakat a győzelem tudatában mind jobban foglalkoztatta, hogyan oldják meg a háború után várható gazdasági nehézségeket, miképpen rendezzék a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi forgalmat. A korábban uralkodó, az országok közötti gazdasági háborúkhoz vezető gazdasági nacionalizmus helyett a globális, nyitott gazdaság eszméjének megvalósulását kívánták előmozdítani.
Az elgondolás az volt, hogy olyan nemzetközi intézményeket hoznak létre, amelyek szükség esetén a tagállamok rendelkezésére bocsátják a fizetési mérleghiányuk kiegyenlítéséhez vagy gazdasági fejlesztési terveik megvalósításához igényelt devizaösszeget, így segítve a visszatérést a sokoldalú kereskedelmi-pénzügyi forgalomhoz, amelyet az 1929. évi világgazdasági válság, majd a második világháború szétzilált.
E kérdés megvitatására hívtak össze a szövetséges hatalmak 1944 nyarán értekezletet a New Hampshire államban fekvő Bretton Woods üdülőhelyre, a Mount Washington szállodába. A konferenciára negyvennégy szövetséges államot hívtak meg, köztük a Szovjetuniót is. Az értekezletet a szakértők megbeszélése előzte meg, akik június közepén Atlantic Cityben dolgozták ki a tervezeteket.
Az előzetes vitában a brit John Maynard Keynes által szorgalmazott terv és a hitelező országok érdekeit tükröző White-terv állt szemben egymással.
Az első világháborút lezáró békediktátumokat kidolgozó versailles-i értekezleten tanácsadóként részt vevő Keynes úgy látta: nem szabad újra elkövetni azt a hibát, hogy a vesztes államokra túlzottan nagy jóvátételt szabnak ki, sőt segíteni kell újjáépítésüket. Arra is rámutatott, hogy el kell kerülni az egyes nemzeti valuták versengő, a reálgazdasági hatást kioltó leértékelését, közös alapból kell támogatást nyújtani a nehézségekkel küszködő országoknak.
Keynes a nemzeti bankokhoz hasonló szerepkörrel felruházott „Világjegybank” felállítását, illetve bancor néven világvaluta bevezetését javasolta, ebben állapították volna meg az egyes nemzeti valuták árfolyamát. Elképzelése szerint az unióban részt vevő államok közül a többlettel rendelkezők hiteleket nyújtanak a deficites országoknak, a hitelfelvételeket pedig az unió korlátozza.
A Harry Dexter White amerikai pénzügyminiszter által kidolgozott javaslat sokban egyezett Keynes következtetéseivel, de két intézménnyel számolt: egy újjáépítési és fejlesztési bankkal, valamint egy stabilizációs alappal, amely inkább pénzt újraelosztó, mintsem pénzteremtő szerepet játszana.
Az amerikai terv az irányítást a nemzeti kormányok által delegált igazgatókra bízta volna, az ő szavazati erejüket megtestesítő kvóták kiosztását pedig a valutaalapba történő befizetések alapján határozta volna meg.
A Bretton Woods-i értekezleten végül 1944. július 22-én a White-terven alapuló megoldás született. A záróokmánynak öt célkitűzése volt: az újjáépítés előmozdítása, a magántőke-befektetések elősegítése, a nemzetközi kereskedelem fejlesztése, a különböző kölcsönök összehangolása és a külföldi beruházások gazdasági hatékonyságának figyelemmel követése.
A konferencia egyetlen nemzeti valuta, az amerikai dollár aranyparitását rögzítette, 35 dollárban határozva meg egy uncia arany árát.
A többi valuta árfolyamát a dollárhoz viszonyítva rögzítették, szűk sávokat hagyva a korrekcióknak. Az így kialakult rendszert nevezték arany-deviza rendszernek vagy arany-dollár standardnak.
A záróokmány három nemzetközi gazdasági intézmény felállítását is bejelentette. A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) feladata hosszú lejáratú hitelek nyújtása lett az újjáépítési és gazdaságfejlesztési beruházások finanszírozására, illetve kezességvállalás az ilyen természetű magántőke-befektetésekhez. A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) elsősorban a valutarendszerek egyensúlyának biztosításával, a valutastabilitással kellett foglalkoznia, rövid lejáratú valutakölcsönöket nyújthatott a fizetési mérlegekben mutatkozó zavarok átmeneti kiegyenlítésére.
Mindkét intézményben kezdettől fogva érvényesült a túlnyomó amerikai tőkeerő és ennek megfelelően az ügyvezetésben a döntő amerikai befolyás, ezért a záróokmányt a Szovjetunió aláírta, de már nem ratifikálta.
A konferencia javasolta egy harmadik szervezet, a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (ITO) létrehozását is, hogy biztosítsák a liberális nemzetközi kereskedelem megvalósítását. Az ITO ENSZ-tanácskozáson már elfogadott alapokmányát azonban az amerikai Kongresszus nem ratifikálta, ezért helyette – a Kereskedelmi Világszervezet 1995-ös létrejöttéig – a jóval kevésbé nagyratörő célokat kitűző Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény, a GATT működött.
Az IBRD (Világbank) és az IMF a ratifikációs folyamat során hivatalosan 1945. december 27-én jött létre.
A két szervezet alakuló ülésére 1946 márciusában került sor, és 1947. november 15-én lettek az ENSZ szakosított intézményei. A Bretton Woods-i aranydeviza-rendszer összeomlása 1971-ben a dollár aranyra átválthatóságának megszüntetésével kezdődött, és 1973 tavaszán a vezető tőkés valuták árfolyamának lebegtetésével fejeződött be, de a Bretton Woodsban létrehozott intézmények, az IMF és a Világbank ma is a nemzetközi pénzügyi rendszer kulcsfontosságú elemei.
(MTVA Sajtóarchívum)
