A hazafi, akinek az 1848-49-es rézágyúkat köszönhetjük

Gábor Áron, a híres ágyúöntő nevét a mai napig óriási tisztelet övezi

Százhetvenöt éve, 1849. július 2-án esett el a kökösi csatában Gábor Áron, az önálló székely tüzérség megteremtője, akinek nevét az egyik legismertebb 1848-as dal tette halhatatlanná. Gábor Áron igazi hazafi volt, a szabadságharc kitörése után mindenét pénzzé tette, hogy támogassa a küzdelmet: neki köszönhetjük a rézágyúkat.

A rézágyú öntés mestere

Egy ötgyermekes székely határőr család első gyermekeként született 1814. november 27-én a Kovászna megyei Berecken (ma Bretcu, Románia), apja a mezőváros főjegyzője, egyben a gyalogkatonák rendjéhez tartozó földművelő volt. Tizennégy éves korától járt a csíksomlyói gimnáziumba, 1831-ben kivált a negyedik osztályból és bevonult a háromszéki határőr ezredbe. 

Kézdivásárhelyen szolgált, de néhány hét múlva Gyulafehérvárra vezényelték, ahol pattantyús (ágyúkezelő) kiképzést kapott, 1840-től a Pesten állomásozó Bervaldo tüzérezredhez vezényelték.

 

Gábor Áron, Pollák Zsigmond metszetén, akinek az 1848-49-es rézágyúkat köszönhetjük
Fotó: Wikimedia Commons/Pollák Zsigmond

A császári hadseregben nem számíthatott előmenetelre, továbbszolgálati kérelmét elutasították, ezért leszerelt. Rövid ideig kisbirtokosként gazdálkodott, majd 1842-ben öccse helyett újra bevonult. Második szolgálata alatt Pesten és Bécsben megismerkedett az ágyúöntéssel, de az asztalosmesterséget is kitanulta és sok bútort, festett tékát (faliszekrény), sőt szárazmalmot és aratógépet is készített. Mivel ezúttal sem sikerült elérnie, hogy továbbképzésen vehessen részt, 1845-ben ismét leszerelt. Moldvába ment, ahol megismerkedett későbbi feleségével – egyesek szerint csak élettársával –, Velcsuj Jusztinával, aki Jókai Mór szerint román, Egyed Ákos kutatásai alapján viszont csángó volt.

Gábor Áron igazi hazafi volt, a szabadságharc kitörése után mindenét pénzzé tette, hogy támogassa a küzdelmet.

 Őrnagyként a tüzéreknél szolgált, részt vett az ágyúkezelők kiképzésében. A szabadságharc Erdélyben magyar szempontból rosszul alakult, a sikeres ellenállásra a tüzérséggel nem rendelkező magyar seregnek kevés esélye lehetett, és 1848 novemberében Székelyföld – Háromszék kivételével – a császáriak kezére került. A császári hadak vezére, báró Puchner Antal tábornok Sepsiszentgyörgyöt is feltétel nélküli megadásra szólította fel, ezért november 16-án népgyűlést tartottak.

 

Már az első lövés is célba talált

A résztvevők már-már a megadás mellett döntöttek, amikor a korábban pattantyúsként, majd a bécsi ágyúgyárban is szolgáló Gábor Áron emelkedett szólásra. Bejelentette: ha ágyúk kellenek, akkor „lészen ágyú”, mégpedig két hét leforgása alatt. 

Szavait a székelyek nagy lelkesedéssel fogadták, és kimondták az önvédelmet.

Az első lövegeket maga Gábor Áron készítette el Bodvajban. A megfelelő eszközök hiányában sajátos eljárással kellett dolgoznia: a fából kifaragott és esztergált mintát kettévágták, majd agyagba nyomták. Miután az agyag megszáradt, a két részt összeillesztették és vaskapcsokkal rögzítették, a cső hossztengelyébe agyaggal bevont farudat helyeztek, majd kiöntötték az üreget. 

A szkeptikus vélemények ellenére jól vizsgáztak az első ágyúk 
Fotó: Wikimedia Commons

A szükségmegoldás eredményes volt, de nem tökéletes: a furat rendszerint tágra sikeredett, a vízszintes öntés miatt pedig az öntvény nem lett elég tömör, ezért gyakori volt a csőrobbanás. Az ágyúgolyókat a közeli fülei hámorban öntötték.

1848. november 23-án ismét gyűlést tartottak Sepsiszentgyörgyön, hogy döntsenek a fegyveres ellenállás kérdéséről. Gábor Áron november 28-án mutatta be első ágyúját: a négy ló vontatta löveg végigvonult a városon, majd egy dombon állították fel. Készítője személyesen állt az ágyú mögé, és első lövése a cél kellős közepébe talált, ami hatalmas lelkesedést váltott ki a szemlélőkből. Az ágyúk Hidvégnél estek át a tűzkeresztségen, és akkor is célba találtak.

A székelyek november-december folyamán, immár Turóczi Mózes irányítása mellett, egy másfél fontos rézágyút, két hatfontos vaságyút és négy háromfontos rézágyút öntöttek. 

A székelyföldi ágyúgyártás és a tüzérség szervezése folytatódott, Kézdivásárhelyen 63 bronzágyút öntöttek, illetve szereltek fel, a tüzérek képzésére iskolát is létesítettek. A székelyföldi ágyúkkal a Kárpátok átjáróit védték, jó néhányat pedig Bem seregéhez küldtek.

 

Életét ágyúgolyó oltotta ki

Gábor Áron őrnagy 1849. július 2-án az orosz intervenciós erők ellen vívott második kökösi csatában halt meg, a sors iróniája, hogy életét ágyúgolyó oltotta ki. A halálos találat után Uzonba vitték, onnan indult másnap a holttestet szállító menet szülőfalujába, Bereckbe. A portyázó oroszok miatt azonban ide már nem jutottak el, és a katolikus vallású Gábor Áron – kényszerűségből – az eresztevényi református temető szélén lelt végső nyughelyre, egyszerű temetési szertartással, harangszó nélkül. 

Gábor Áron, a híres ágyúöntő nevét a mai napig óriási tisztelet övezi
Fotó: Wikimedia Commons

A kezdetben jelöletlen sír körül kopjafa-rengeteg nőtt ki, Gyárfás Győző tervei alapján készült méltó síremlékét 1892-ben állították fel.

Immár hagyománnyá vált, hogy Gábor Áron a budapesti Szilágyi Erzsébet fasor és a róla elnevezett utca kereszteződésében álló emlékművénél a születésnapja körüli napok valamelyikén katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzást rendeznek. Nevét Erdélyben és Magyarországon is több iskola viseli, emlékét ápolja a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület. Az egyik legismertebb negyvennyolcas dal, a Gábor Áron rézágyúja a legújabb kutatások szerint csak a múlt század elején keletkezett, először 1941-ben Csíkszentdomokoson jegyezték le. Gábor Áron ágyúi közül egyetlenegy maradt fenn, az öntöde közelében megtalált, csatát nem látott löveg sok hányattatás után 2010-ben került vissza a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba.

 

(MTVA Sajtóarchívum)