Rózsa Sándor és betyárai a szabadságharc zászlaja alá állnak
Jókai Mór mégsem személyesen adta át a Kossuth által aláírt okmányt, hanem megbízott vele valakit, hogy vigye el Rózsa Sándornak. A híres betyárvezér a társaival együtt a felsorakozott a szabadságharc zászlai alá. Október 19-én Rózsa Sándor 150 fős seregével bevonult Szegedre. (A 150 fős seregből 40-50 volt az igazi betyár, a többi kényszersorozott.) Október végén a bánsági hadtest táborába vezényelték, először Nagybecskerekre, majd Versecre. Rózsa Sándor és szabadcsapata október végétől november végéig aktívan részt vett a délvidéki hadműveletekben.
A Bánság nemzetiségi területnek számított - éltek itt szerbek, magyarok, németek, valamint románok - és már június óta tartott a szerb lázadás, ami októbertől katonai ellenforradalommá teljesedett ki. A románok egy része a szerb felkelőket és a királyi osztrák csapatokat támogatta.
A szerb felkelők ellen bevetett betyárok az ősi nomád, sztyeppei harcmodor szerint harcoltak.
Észrevétlenül bekerítették a szerbeket, majd rajtaütésszerűen hátulról támadták meg őket. A sikeres bevetések után Rózsa Sándort és csapatát átvezényelték Boksánbánya környékére, ahol a rendfenntartás volt a betyárok feladata, melynek során rendszeresen őrjáratozniuk kellett azokban a falvakban, ahol a magyarokkal ellenséges volt a lakosság.
November közepén megjelentek Ezeres községben de nemcsak a gyanús elemeket fogták el, hanem kirabolták az egész falut, sőt az ortodox templomot is. A hagyomány szerint a betyárvezér felvette a pópa fekete klepetusát és abban lovagolt az emberei élén, akik számos helyi lakost lemészároltak. A betyárok önkényes akcióinak, a fosztogatásoknak, a rablásoknak, valamint az öncélú gyilkosságoknak gyorsan híre ment, amik nagy felháborodást okoztak, de a zabolázatlan pusztai betyárokat nem lehetett betörni, mert egyszerűen nem tűrték a katonai fegyelmet.
Az atrocitásaik és a fegyelmezetlenségük ellenére Rózsa Sándor és a betyárok vitézül helyt álltak szabadságharcban. 1848. november 9-én hajnalban Damjanich János támadást indított a zömmel románok lakta határőrfalu, Lagerdorf (Strázsa, Temesőr) ellen, melyben Rózsa Sándor és a betyárcsapata is részt vett. A magyar honvédalakulatok körbekerítették a falut, ám ekkor a bekerítés egyik oldalán szerb-román népfelkelők jelentek meg. Ezek felderítésére Damjanich tábornok Rózsa Sándort és csapatát küldte ki.
Rózsa Sándor portyázóit a szerb-román felkelők puskatűzzel fogadták, ám a harcedzett betyárok megtámadták és szétverték őket,
majd bosszúból több helyen is felgyújtották a falut, az állatokat pedig elhajtották. A lagerdorfi ütközet magyar győzelemmel zárult. A hadijelentés szerint Rózsa Sándor egymaga 12 szerbet ölt meg a harcban, hetet fokossal, ötöt pedig pisztollyal.
Nem tűrték a katonai fegyelmet a pusztai harcosok
Rózsa Sándor és csapata nem a honvédsereg egyenruhájában, hanem betyár öltözetben harcolt. A betyárgúnya a következőkből állt:a jellegzetes csikós kalapból, gubából, lobogós szájú kendervászon ingből és bő gatyából. A fegyverzetüket a fokos, a pisztoly, lefűrészelt csövű puska, juhászkampós pásztorbot és a karikás ostor alkotta.
A rövidnyelű karikásostor végére acéldrótot csavartak ami igen hatékony fegyvernek bizonyult és amivel szemben a szerbek nem is tudtak mit kezdeni;
ha ezzel pontosan odasuhintottak, kiverték vele az ellenség szemét. A lőfegyverek közül csak lefűrészelt csövű puskát, illetve pisztolyt használtak, mert ezeket el lehetett rejteni a guba vagy szűr alatt. Szablyát nem használhattak, mivel ez kimondottan katonai fegyver és a magyar nemesség jelképe volt.
Damjanich tábornok elismerően nyilatkozott Rózsa Sándorról (egyébként sokan mások is), és támogatta a betyárcsapatot. Mivel a betyárok fegyelmezetlenek voltak, nem mindenki rajongott értük. Vetter Antal, a honvédvezérkar főnöke határozottan ellenezte a "martalócok" alkalmazását, és végül ő győzött.
Bár a betyárok sikeresen hadakoztak, egyre több probléma akadt a fegyelmezetlenségükkel,
és minél több volt a betyárkihágás, Vetter tábornok és a vezérkar annál indokoltabbnak látta, hogy nincs rájuk szükség a szabadságharcban. Amikor november 17-én Ezeres lefegyverzésére küldték a betyárcsapatot, és Rózsa emberei az ellenállást nem tanúsító helyiek közül 30-at megöltek a falut pedig kirabolták, betelt a pohár: ekkor visszarendelték, lefegyverezték és feloszlatták a betyárcsapatot.
Mi történt Rózsa Sándorral, miután elküldték a seregből?
1848-49 után nagyon rossz lett az Alföldön a közbiztonság és jelentősen megszaporodott a betyárok száma, mert a szökött katonák közül is sokan betyárnak álltak. Rózsa Sándor maga is rengeteg köztörvényes bűncselekményt követett el az 1850-es években, ami miatt 1859-ben börtönbe került, ahonnan csak tíz évvel később, 1869-ben engedték ki. Az 1867-es kiegyezés után Ráday Gedeon kormánybiztos kapta feladatul a betyárvilág felszámolását.
Ráday vérdíjat tűzött ki az ekkor már legendás betyárvezér fejére és névtelenséget ígért a betyárokat feladók számára, amit törvénybe foglaltatott. Nem sokkal később ennek köszönhetően el is fogták Rózsa Sándort, a hírhedt betyárt egy tanyán, ahol az egyik komája, Katona Pál tanyás gazda pandúrkézre adta. Rózsa Sándor először Szegeden, majd az ausztriai Kufsteinben raboskodott.
Rózsa Sándor nevéhez fűződik az első európai vonatrablás is
A híres-hírhedt magyar betyár követte el az első európai vonatrablást is 1868-ban, és ez lett a végzete. Rózsa és betyárai Kistelek és Kiskunfélegyháza között felszedték a vasúti sínt, a vonat ki is siklott, de mégsem jutottak zsákmányhoz, mert katonák őrizték a vonatot. A lövöldözésben több betyár is az életét vesztette, Rózsa Sándor pedig térdlövést kapott, így nem tudott elmenekülni.
Rózsa Sándor nagy pere 1872-ben zajlott le. 1874-ben a szamosújvári börtönbe szállították, ahol 1878-ig raboskodott. Noha halálra ítélték, de mégsem végezték ki, hanem kegyelemből életfogytiglani szabadságvesztést kapott, mert a népszerűsége miatt nem akartak belőle mártírt csinálni. A vele együtt foglyul ejtett többi betyárt vagy felakasztották, vagy életfogytiglani börtönre ítélték. Rózsa Sándor a börtönben a szabóságban dolgozott, ahol az egykor rettegett betyárvezér harisnyakötéssel foglalkozott.
„Oktalanul legendák nem alakulnak ki. Méltatlanul legenda nincsen.”
Rózsa Sándorról már életében legendák keringtek és ponyvanyomtatványok tucatjai jelentek meg róla. A népi legenda szerint foggal született, ezért nem fogta a golyó.
Számos egyszerű ember szemében a betyárvezér olyan hős maradt, akiben a Habsburg-elnyomás elleni harcost látták.
Ezzel szemben történelmi tény, hogy Rózsa Sándor köztörvényes bűnöző, de nem elvetemült gonosztevő volt; a betyárvezért érdekes erkölcsi kettősség jellemezte. Rózsa Sándor vallásos volt, aki személyes találkozókon gyakran emlegette Istent és gyakran beszélt a személyét érintő igazságtalanságokról is.
Rendszeresen ápolta magát, minden reggel megborotválkozott, a betyárjait imádkoztatta, és nem tűrte a káromkodást. A börtönben egyetlen szentmisét sem hagyott ki, amelyen nem egyszer csak egyedül vett részt. Próbált ő jó útra térni, de ez soha sem sikerült neki. Abból a miliőből, ahonnan származott, nem lehetett kitörni, pedig ebből a célból még meg is nősült. 1849-ben egybekelt Bodó Katalinnal, akitől két fia született. Ekkor csikósnak állt, de rövidesen visszatért a betyárélethez.
Rózsa Sándorról sok rendőri jelentés készült és a szabadságharc idején is gyakran írtak róla, sőt, a betyárok között voltak beépített besúgok,
akik szintén jelentéseket küldtek a betyárvezérről. Babalics Péter rendőrtiszt jelentésében több vonatkozásban pozitívan nyilatkozott a betyárvezérről, de pozitívan értékelte őt Damjanich János is, a szabadságharcban véghez vitt hőstetteiről pedig sokat írt a sajtó és Jókai Mór.
A reménytelen szerelem tette betyárrá
Azt mondják, gyógyíthatatlan szerelmi bánatában lett betyárrá, de ugyanakkor olyan környezetbe született bele Rózsa András és Kántor Erzsébet gyermekeként 1813. július 10-én, ahonnan nem volt sok esély a kitörésre. Röszke, Ásotthalom, a mai Mórahalom, és Ruzsa környéke, ahonnét származik a 19. század elején Magyarország egyik legfejletlenebb vidéke volt, amit Átokházának is hívtak.
A családjában is voltak bűnözők, apját lótolvajlásért felakasztották.
Próbált többször jó útra térni, de nem sikerült neki. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be az uralkodóhoz. V. Ferdinánd attól a bírótól kért tanácsot, aki a betyárvezért korábban elítélte és aki azt tanácsolta az uralkodónak, hogy ne adjon kegyelmet neki.
Levágták a fejét, és eltűnt a koponyája
Rózsa Sándor a szamosújvári börtönben halt meg 1878. november 22-én. A híres betyárt a börtön melletti temetőben hantolták el. A sírba azonban fej nélkül temették, mert Zakariás József orvos levágta az elhunyt Rózsa fejét és az Országos Kórbonctani Intézetbe szállíttatta, hogy az 1870-es években népszerű Lombroso-elvek alapján megvizsgálják, volt-e vajon örökletes hajlama a bűnözésre. (A Lombroso-elmélet szerint a bűnözőket külső jegyek alapján meg lehet különböztetni, és ezek a külső jegyek bizonyítják a bűnösségüket.)
Ilyen például a túlzott tetoválás, az írás- és beszédmód, a koponya, fülek, homlok, kezek mérete és alakja. Ceasare Lombroso (1835-1907) olasz kriminológus és orvos volt. A bűnözést elsősorban biológiai faktorokkal hozta összefüggésbe, mint például az atavizmus, epilepszia, és erkölcsi beszámíthatatlanság, de egyre inkább felismerte a környezet hatását is.
A kor orvosszakértői a várakozások ellenére azonban negatív eredményre jutottak.
A koponya a második világháború alatt eltűnt, de a Rendőrtiszti Múzeumban ma is őrzik a híres betyár egy kis csontdarabját.
Néhány érdekesség a betyárvilágról
Kondoroson volt egy csárda, ahol Rózsa Sándor többször is megfordult, ami ma csárdamúzeumként működik, a vendégeket pedig maga Rózsa Sándor köszönti, Oszter Sándor hangján. Rózsa hosszú pályafutása alatt persze nem csak Kondoroson, hanem az Alföld több csárdájában is megfordult.
A kondorosi csárda nyolc országút kereszteződésében állt. A török hódoltság idején idején az Alföld jó része elnéptelenedett és a forgalmasabb helyeken, valamint a megyehatárokon csárdák működtek félnapi-egynapi járásra egymástól, ahol az úton lévők tudtak enni, inni, illetve megszállni. A "vendégek" között szép számmal akadtak olyanok, akik itt éltek, és ha valódi vendég érkezett a csárdába, kirabolták. Sok kocsmáros vált betyárrá, és gyakran a fogadósok bújtatták el a betyárokat a keresésükre indult zsandárok szeme elől. Néhány csárda alatt alagutak könnyítették meg a betyárok feltűnés nélküli elmenekülést.
A csárdákban általában cigányok muzsikáltak, de egy alkalommal maga Erkel Ferenc muzsikált a kondorosi csárdában, egész éjjel játszott és olyan jó volt a hangulat, hogy a betyárok pénzt akartak adni a híres művésznek, de nem fogadta el. Ezért Rózsa Sándor azt mondta, hogy akkor elkísérik egy darabon a Pest felé vezető úton, mert sok erre a "kapcabetyár" és nem venné a szívére, hogy baj érje.
A kondorosi csárdának sok híres vendége akadt, köztük Petőfi Sándor és Arany János, akik verset is írtak róla. Egyébként Petőfi István, Petőfi Sándor testvére a közeli Gleisz-birtok gazdatisztje volt, aki komoly szerepe játszott Kondoros újra telepítésében 1875-ben.