A magyarok nyugati kalandozásainak végét jelentette az augsburgi vereség

a csata 15. századi ábrázolása

Fotó: Wikipedia

Az augsburgi ütközet lényegében a nyugatra indított magyar hadjáratok záróakkordjának tekinthető. A későbbi krónikások sokáig nagy vérveszteségként azonosították a csatát. Bár több vezető is odaveszett, a Magyar Fejedelemséget nem rengette meg az esemény.

A Magyar Fejedelemség már a 9. századtól vezetett támadásokat Nyugat- és Délkelet-Európa irányába. Ezek sok esetben egymás ellen harcoló felek egyikének kérésére történt. A közel ötven ilyen offenzíva csekély száma végződött vereséggel, miközben a magyar lovasok az Atlanti-óceánig is eljutottak.

Segítség a lázadóknak

A német király, I. Ottó ellen saját fia, Liudolf szított felkelést 953-ban, amihez csatlakozott Konrád lotaringiai herceg is. A helyzet ekkor sem alakult másként, a felkelő urak a következő évben a Kárpát-medencében élő törzsszövetségtől kértek erősítést. 

Bulcsú és Lél (Lehel) vezetésével megindultak a csapatok nyugat felé. 

A hadak Észak-Franciaország és Belgium környékén pusztítottak, amikor Cambrai ostrománál a védők elfogták és kivégezték Bulcsú unokaöccsét. Mindeközben Ottó az érkező segítség dacára gyorsan felszámolta a fegyveres összeesküvést. Az egyetlen legyőzendő ellenség csak a magyar sereg maradt.

 I. Ottó császárrá koronázása
Fotó:  Wikipedia 

A következő évben visszatérő magyarokat már egy egységes és jobban felkészült német had várta. 955 augusztusában Augsburg városát ostromolták, amikor a király csapataival megérkezett. Észlelve a felmentősereget, maguk mögött hagyva a várost, Ottó ellen indultak. A Lech-mezőn lezajlott véres csatában a németek kerekedtek felül.

A magyarok taktikája nem elsősorban a közelharcon alapult, azonban így is derekasan helytálltak. 

A menekülés közben elfogták három vezérüket, Bulcsút, Lélt és Súrt is, akiket pár nappal később Regensburgban felakasztottak. A győzelemért mindkét fél nagy árat fizetett, hiszen a csatában Konrád herceg is elesett.

A kürt és a gyászmagyarok

A szakértők egyetértenek abban, hogy a magyarok egyértelműen alulmaradtak a csatában, ennek a mértéke azonban közel sem volt olyan borzalmas, mint ahogy azt korábban lefestették. A Képes Krónika például mindössze hét túlélőről írt, akiket lovaiktól megfosztva, fülüket levágva engedtek haza, hogy elvigyék a szörnyű vereség hírét. A gyászmagyaroknak keresztelt, megcsonkított katonákat otthonukban csak megaláztatás érte, amiért nem haltak meg a többiekkel együtt.

A kürt, amit a hagyomány Lehelhez köt
Fotó: Wikimedia Commons/Wojsyl

Egy másik, még népszerűbb legenda Lélről szól. A vezért a vesztes csata után elfogták, és a német uralkodó elé vezették, akit Konrádnak hívtak. Kivégzése előtt még arra kérte ellenségeit, hogy utoljára megszólaltathassa kürtjét.

A nehéz, csontból faragott hangszerét megragadva lesújtott a királyra, aki holtan rogyott össze. Bár Lélt ezt követően kivégezték, de az ősi hit szerint azok, akiket ő ölt meg, őt szolgálják a másvilágon.

Ezek a történetek nem véletlenül tartoznak a mondák világába, hiszen valóságalapjuk mindössze az ütközet végkimenetele. Bizonyos, hogy nem csupán heten élték túl az csatát, és azt is tudjuk, hogy az uralkodó nem halt meg Lél keze által, hiszen I. Ottót 962-ben császárrá koronázták. Lehetséges, hogy arra a Konrád hercegre utalnak, aki az összecsapásban veszett oda.

A csata tényszerű vereséggel járt a magyar fél számára, de komoly veszteségek nem érték a fejedelemséget. 

Ennek ellenére több hadjáratot már nem indítottak nyugati irányban, és Bizánc felé is 970-ben volt az utolsó támadás.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.