A múmia vizsgálata során az is kiderült, hogy még mindig megvannak a belső szervei, amelyek nagy részét a balzsamozás során el kellett volna távolítaniuk. Sahar Saleem, a tanulmány szerzője és a Kairói Egyetem Kasr Al Ainy kórházának radiológus professzora egy nyilatkozatban azt mondta:
Drága, importált anyaggal balzsamozták be a testet. Ez, valamint a múmia jól megőrzött külseje ellentmond annak a hagyományos vélekedésnek, hogy a belső szervek eltávolításának elmaradása rossz mumifikáltságot feltételez.
Tanulmányukban Saleem és kollégája, Samia El-Merghani felvételeket készített, hogy virtuálisan felboncolhassák a Sikoltó múmiát, és vadonatúj részletességgel tanulmányozhassák konzerváltsági állapotát.
Emellett a duó a balzsamozás során használt anyagokat is tanulmányozta olyan fejlett technikák segítségével, mint a
A kutatók elemzése kimutatta, hogy a múmia jó állapotban maradt fenn.
Összhangban azzal, hogy a Sikoltó nő belső szerveit (beleértve az agyat, a tüdőt és a májat) a helyén hagyták, a testen nem volt balzsamozási bemetszés.
Az Újbirodalom [i. e. 1550-1069] idején, amikor a nő még élt, szokás volt a gyors bomlás veszélyének kitett belső szerveket eltávolítani, és külön, úgynevezett kanópikus edényekben vagy ládákban tartósítani. Általában csak a szívet hagyták meg, mivel az ókori Egyiptomban úgy hitték, hogy ez a személyiség, az értelem és a memória forrása.
A duó a szkennelések alapján úgy becsülte, hogy a sikoltó nő körülbelül két méter magas lehetett, és a medencecsontok alakja alapján körülbelül 48 éves lehetett halálakor.
Bár az elemzés nem mutatta ki a halál nyilvánvaló okát, a csapatnak sikerült némi fényt derítenie a nő egészségi állapotára.
Például a gerinc csigolyáin található csontsarkantyúk kitüremkedése arra utal, hogy a nő enyhe ízületi gyulladásban szenvedett. A nőnek több foga is hiányzott, más csontok eltörtek vagy kopás jeleit mutatták.
A Sikító Nő parókájának vizsgálata kimutatta, hogy a datolyapálma rostjaiból készült, majd albit-, magnetit- és kvarckristályokkal kezelték, valószínűleg azért, hogy megmerevítse a tincseket és fekete színt kölcsönözzön neki.
A balzsamozáshoz tömjént és borókabogyó olajat használtak - mindkettő drága importtermék lehetett abban az időben, például Kelet-Afrikából, a Földközi-tenger keleti részéről és Dél-Arábiából. A borókát a vöröses növényi festékkel, a hennával együtt természetes hajának színezésére is használták - írja a NewsWeek.
Saleem szerint ezek a leletek további bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogyan kereskedtek balzsamozó anyagokkal az ókori Egyiptomban.
De ha - amint arra a drága, importált balzsamozó anyagok használata utal - a múmia arckifejezése nem a hanyag balzsamozás eredménye volt, akkor mi hagyta néma sikolyba dermedni?
A múmia sikoltozó arckifejezését lehet úgy értelmezni, mint egy holttestgörcsöt, ami arra utal, hogy a nő a kíntól vagy fájdalomtól sikoltozva halt meg. A holttestgörcs a halál utáni izommerevedés egy ritka formája, amely extrém fizikai vagy érzelmi stresszhez kapcsolódik.
A hullamerevséggel ellentétben, amely órákig is eltarthat, amíg kialakul és átmeneti, a holttestgörcs azonnal jelentkezik és nem könnyen oldódik - talán ez magyarázza, hogy a Sikoltó Nő balzsamozói miért nem tudták becsukni a száját.
A tanulmány teljes terjedelmében a Frontiers in Medicine című folyóiratban jelent meg.
Nemrég arról is beszámoltunk, hogy egy új felfedezés szerint titkos szobákat rejt az egyik egyiptomi piramis. Az is kiderült a tanulmányokból, hogy az ókori egyiptomi irodai dolgozóknak szörnyű testtartásuk volt.