Óriásbomba süllyesztett el egy német csatahajót

Négy és fél éven át próbálták elsüllyeszteni a britek a német Tirpitz csatahajót a második világháborúban, mert a puszta létezésével fenyegette a szövetségesek kereskedelmi útvonalait. Összesen 31 alkalommal támadták meg, repülőgépekkel, mini-tengeralattjárókkal és ember vezette torpedókkal, és de a célt nem érték el. Végül 1944 novemberében új, közel hattonnás bombákat dobtak rá a híres Gátrobbantó nehézbombázó század gépei egy norvég fjordban. A Tirpitz felborult a sekély vízben. 1200 tengerész halt meg a fedélzetén, látótávolságra a parttól. A sors fintora, hogy az óriási csatahajó alig háromszor vett részt hadműveletben, és csak egyetlen egyszer lőtt ellenséges hajóra.

A „Fenevad”

Winston Churchill brit miniszterelnök így nevezte el a Tirpitzet, utalásképp arra, hogy a Jelenések Könyve Isten ellenségét fenevadnak nevezi. Ilyen hatást gyakorolt a német csatahajó a britekre, már a megépítésekor.

A Tirpitzet 1936-ban kezdték építeni, 1939-ben bocsátották vízre, és 1941-ben fejezte be a tengeri próbáit. Hitler kijelentette:

Ez a hajó Németország büszkesége!

 

A Tirpitz ünnepélyes vízre bocsátása
Fotó: Hulton Archive/Getty Images

A Tirpitz 52 ezer tonnás súlya megegyezett a Titanicéval. Olyan hosszú volt, mint két és fél focipálya, a fedélzetén, keresztben pedig elfért volna három mai BKK-busz. A 38 centis fő lövegei a látóhatáron túl is el tudták találni az ellenséget. A Zeiss gyártmányú optikai célzóberendezései jobbak voltak, mint egy átlagos korabeli tüzérségi radar.

A német flotta büszkeségét elsüllyeszthetetlennek tartották. A fedélzetén kb. 2,500 ezer ember szolgált. A hajó személyzete olyan nagy volt, hogy saját újságot is kiadtak számukra. A fedélzeten mozi és postahivatal működött. A kenyeret saját pékségben sütötték a legénység számára. Még a háború végén is kitűnő volt a matrózok ellátása, mondta Karl-Heinz Körstling, aki 21 évesen került a hajóra.

Jó életünk volt, miközben otthon már alig volt élelem, és sokunk családjának lakását már szétbombázták. Mi tiszta hálókörletben aludtunk, a ruháinkat rendszeresen leadhattuk a mosodában. Cigarettajegyet és gumi óvszert rendszeresen kaptunk. Hetente háromszor húst főztek a konyhán, 1944 karácsonyára készülve pedig vasárnaponként borleves volt a menü, tejszínes krémmel. Mi kellhet ennél több és jobb egy fiatal tengerésznek?

Miután a britek 1940-ben elsüllyesztették a testvérhajóját, a Bismarckot, a Tirpitz lett a Kriegsmarine zászlóshajója.

A szerencsés Tirpitz

Amikor kitört a második világháború 1939. szeptember 1-jén, a csatahajó még a dokkban állt, és hajógyári munkások dolgoztak rajta. A brit légierő már a wilhemshaveni és kieli kikötőben is folyamatosan bombázta a hajót, de egyetlen találatot sem ért el rajta, miközben több bombázót lelőtt a német légvédelem.

A csatahajó 1942 januárjában elhagyta Kielt
Fotó: Facebook

A Tirpitz 1942 januárjában Norvégiába hajózott. Hitler mániákusan ragaszkodott ahhoz, hogy a szövetségesek partra szállnak majd skandináv országban, ezért ott volt szükség volt a csatahajóra. Másrészt északról könnyen fenyegethette az Arhangelszkbe tartó konvojokat. A hajó egy Trondheim közeli fjordban bújt el, közvetlenül egy szikla mellett, amely fedezte a légitámadások ellen. A legénység kivágott fákkal, lombokkal álcázta, mintha egy sziget lenne. Ekkor nevezték el „Észak magányos királynőjének”, mert a krónikus üzemanyaghiány miatt a csatahajó tétlenül vesztegelt. A legénységet folyamatos karbantartással, gyakorlatozással és gyakori sportversenyekkel kötötték le, hiszen amúgy semmi dolguk nem volt.

A Tirpitzet kivágott fákkal álcázták
Fotó: Wikipedia

1942 márciusában a Tirpitz kifutott a rejtekhelyéről a kíséretével együtt, hogy megtámadjon egy konvojt, de mire a lesben álló brit flotta lecsaphatott volna rá, dolgavégezetlenül visszatért a fjordok közé. Ezzel a kirándulással 8,300 tonna olajat használtak el a német hajók, amit csak három hónap múlva sikerült pótolni.

A meredek hegyekkel övezett fjordokban a brit légitámadások törték meg a Tirpitz matrózainak szürke hétköznapjait. Hiába támadták azonban többször nehézbombázók és torpedóbombázók, a csatahajó gyakorlatilag karcolás nélkül úszta meg ezeket az akciókat.

A britek pánikba estek a Tirpitz miatt

Júniusban újra megkíséreltek egy konvoj elleni támadást a norvégiai német tengeri erők. Ezúttal négy nagy csatahajót és nehézcirkálót, illetve 12 torpedórombolót vontak össze a PQ-17 jelzésű konvoj ellen, amely Izlandból tartott a szovjet Arhangelszkbe. A német felszíni hajók akciója a gondos tervezés ellenére totális kudarcba fulladt, mert a Lützow zsebcsatahajó és három romboló jelöletlen sziklazátonyra futott, és vissza kellett fordulniuk javításra.

Atlanti konvoj 1943-ban, a hajók csoportba szervezése növelte a védelmet
Fotó: Wikimedia Commons

Időközben a Tirpitz megkapta a hírt, hogy a konvojt egy brit és egy amerikai csatahajó és egy brit repülőgép-hordozó is kíséri, márpedig Hitler szigorúan megtiltotta a harcot a nagy szövetséges egységek ellen. Ezért a német csatahajó ismét visszafordult, és visszatért a fjordok közé.

Még a norvég partok közelében két torpedót lőtt ki rá a szovjet K-21 tengeralattjáró, de ezek nem robbantak fel. A szovjet kapitány ugyanakkor nyílt frekvencián jelentette a Tirpitz helyzetét, mert tudta, hogy a konvoj brit és amerikai fedezetének ez fontos információ lesz. 

Azt azonban sem a szovjetek, sem a németek nem sejtették, hogy a Tirpitz jelenléte miatt pánikba esik a brit Admiralitás, visszavonja a PQ-17 védernyőjét, és utasítja a konvoj lassú teherhajóit, hogy szóródjanak szét és egyedül igyekezzenek eljutni a Szovjetunióba. 

A védőkíséret a sorsára hagyta a védtelen, civil hajókat, amikor a német ellenfél épp visszatért a búvóhelyére. Patrick Bishop történész szerint ez azt jelentette, hogy a Tirpitz akkor is befolyásolta a brit stratégiát, amikor nem is veszélyeztette közvetlenül a konvojokat.

Egyetlen ágyúlövés nélkül elérte, hogy feloszlassák a PQ-17 védelmét. Tulajdonképpen maga a Tirpitz aratta ezt a fényes győzelmet a Harmadik Birodalom számára.

A sorsára hagyott hajókat megtizedelték a német tengeralattjárók és repülőgépek. 

A 34 hajóból 23 elsüllyedt. 

A katasztrófa megterhelte a szövetségesek közötti kapcsolatokat. A PQ-17 volt az első olyan szövetséges konvoj, amelyben amerikai hadihajók is részt vettek a kíséretben, brit parancsnokság alatt. Az amerikai flotta főparancsnoka, Ernest King admirális kontárságnak nevezte a kísérőhajók megfutamodását, és mivel amúgy sem bízott a britekben, a Csendes-óceánra küldte az északi atlanti vizeken harcoló amerikai egységek egy részét. A szovjetek nem akarták elhinni, hogy a Tirpitz miatt menekült el a kíséret, és egyszerűen hazugsággal vádolták a briteket.

Támadnak az ember vezette torpedók

Winston Churchill a PQ-17 szégyenteljes esete után kijelentette:

A legfontosabb tengeri feladatunk a Tirpitz elpusztítása.

A britek a norvég ellenállás tagjaitól, a svéd hírszerzéstől és a német flotta kódrendszerének feltörése nyomán tudták, hogy ősszel a csatahajót felújítják Faettenfjordban, Trondheim közelében. Amíg a munka tartott, a hajó csak korlátozottan volt mozgásképes, ezért nem csak megerősítették a légvédelmét, de a fjordban is megkettőzték az ágyúk számát, és dupla torpedóvédő hálóval vették körül.

A britek ennek ellenére elhatározták, hogy bevetik az új fegyverüket, a Chariot (Szekér) nevű víz alatt járművet, az ember vezette torpedót. Az eszköz nem a japán öngyilkos torpedók mintájára készült, hanem az olasz haditengerészet ötletét koppintották. A Chariot két búvárt tudott 3-4 kilométer per órás sebességgel, max. 27 méteres mélységben a célpont alá juttatni, ahol a búvárok leválasztották a jármű orrába szerelt aknát, majd csendben visszatértek az őket szállító hajóhoz vagy tengeralattjáróhoz. Az akna időzítéssel, jóval később robbant fel.

A Charioton légzőkészülékkel utaztak a búvárok, nem volt zárt belső tere
Fotó: Wikipedia

A Chariotok első bevetését a Tirpitz ellen rendelték el. A két járművet egy norvég halászhajó a víz alatt vontatta Angliából Norvégiába, hogy a német hajók és repülőgépek ne vegyék észre őket. A viharos tengeren azonban elszakadt mindkét vontatókötél, és a két torpedó elsüllyedt.

A Tirpitz nimbusza érintetlen maradt, továbbra is ez volt a németek elsüllyeszthetetlen csatahajója.

Támadnak a mini-tengeralattjárók

A brit hadvezetés tovább kereste a megoldást a Tirpitz elpusztítására. Ezúttal is egy új vízi támadási módszerrel kísérleteztek, az X nevű mini-tengeralattjáróval. A X típusú búvárhajókat négy fős legénység működtette, zárt térben, nem pedig úgy, ahogy a búvárok a Charioton „lovagoltak”. Az X-tengeralattjárók akár kéthetes bevetésekre is képesek voltak. A kis hajók mindkét oldalára 2 tonna robbanóanyagot lehetett illeszteni, és ezt a célpont alatt, a tengerfenéken kellett elhelyezni.

X-tengeralattjáró halad a felszínen
Fotó: Warfare History Network

A mini-tengeralattjárók első akcióját a Tirpitz ellen szervezték. A hat X-búvárhajót hagyományos tengeralattjárók vontatták a norvég partok közelébe, a Kaafjordbhoz, amelynek a mélyén, kb. 70 kilométerre a nyílt tengertől a német csatahajó ekkor horgonyzott. Egy mini-tengeralattjáró útközben elsüllyedt, egyet pedig el kellett süllyeszteni, mert léket kapott. Így már csak négy X-hajó haladt a célpont felé.

Az X-10 műszaki problémák miatt visszafordult, az X-5 nyomtalanul eltűnt, de az X-6 és X-7 mini-tengeralattjáróknak sikerült átjutniuk a torpedóvédő hálók között és alatt, és sikeresen letették a tengerfenékre a robbanótölteteiket. A visszavonulás azonban kudarcba fulladt, mert a csatahajóról észrevették a kis tengeralattjárókat, és ágyúlövésekkel illetve kézigránátokkal a felszínre kényszerítették az X-6-ot. A négy brit tengerész fogságba esett.

A Tirpitz védőhálói nem tudták megakadályozni, hogy két X-tengeralattjáró átjusson rajtuk és a csatahajó alá helyezze az aknáit
Fotó: Reddit

A foglyokat a Tirpitzre vitték, ahol a britek az órájukat nézték, mikor következik be a két robbanás. A detonációk óriási kárt okoztak a hajóban. Tönkrement a gépek egy része, kiszakadt a páncélzat, mindkét fedélzeti felderítő repülőgép darabokra tört, és ami a legrosszabb, a Dora nevű ágyútorony kimozdult a helyéről. Ez azért volt nagy probléma, mert egyetlen olyan úszódaru sem volt Norvégiában, amely vissza tudta volna emelni a helyére az 1,050 tonnás tornyot. A csatahajó javítása egészen 1944 áprilisáig tartott.

Szorul a hurok

Mivel a britek megfejtették az Enigma készülék kódjait, tudták, mikor lesz a német csatahajó próbaútja a javítások után. Ezért arra a napra időzítették 40 Barracuda zuhanóbombázó támadását. A pilóták előtte egy életnagyságú maketten gyakoroltak. Cyril Price részt vett az akcióban.

A legfélelmetesebb az volt, amikor a függőlegesen zuhanó gépet ki kellett venni a zuhanásból, és fel kellett emelkedni. A füst miatt alig láttunk valamit, a hegyek nagyon közel voltak, és rengeteg gép repült egy időben vakon ugyanebben a helyzetben. Valahogy mégsem ütköztünk össze.

A támadás sikeres volt, még akkor is, ha bombák nem ütötték át a Tirpitz fő páncélzatát. A fedélzeten 130 ember meghalt és kb. 300 megsebesült. A robbanások lökéshulláma tönkretette az egyik fő turbinát, a tüzek oltásához használt tengervíz pedig a kazánokat.

A brit flotta légiereje ilyen Barracuda zuhanó- és torpedóbombázókkal próbálta elsüllyeszteni a Tirpitzet
Fotó: Wikipedia

A német flotta parancsnok, Karl Dönitz tengernagy parancsot adott a hajó kijavítására, még akkor is, ha tudta, hogy a Tirpitz megfelelő légi fedezet hiányában már soha többé nem vehet részt tengeri akcióban.

Folytatódnak a bombázások

A brit flotta több nagy támadást indított a csatahajó ellen a következő hetekben, de nem sikerült újabb komoly sérülést okozni rajta. Ezt Churchill dühösen fogadta, akinek szinte a mániájává vált a német csatahajó.

Szörnyűnek tartom, hogy ott vár ránk a préda, nekünk pedig nincs egy épkézláb gondolatunk arról, hogy szerezzük meg ezt a trófeát.

Churchill ezért kiadta az utasítást, hogy a Királyi Légierő precíziós támadásokra szakosodott egysége, a híred Gátrobbantók (Dambusters) század vegye át a Tirpitz elleni hadművelet. Ezúttal már rendelkezésre állt Barnes Wallis, a zseniális tervező Tallboy nevű bombája, amelyet erődítések ellen terveztek bevetni.

A Tallboy hangsebességgel csapódott a célpontba
Fotó: Wikipedia

A 6 méter hosszú, és 5,4 tonnás fegyver nagyon erős borítást kapott, hogy ne törjön össze a becsapódáskor, hanem be tudjon hatolni a vastag betonfalakba, és belül, mélyen robbanjon. Ehhez nagy sebességet kellett elérni a dobáskor, ezért aerodinamikailag a lehető legtisztábbnak kellett lennie. Végül az derült ki, hogy ha 5,500 méterről dobják le, 1,200 km/h sebességgel fog a célpontba csapódni.

1944 szeptemberében a jagodnyiki szovjet bázisról szállt fel a Gátrobbantók 23 Lancaster nehézbombázója, hogy elsüllyessze a Tirpitzet. Ebből 17 vitte ezeket az óriásbombákat, a másik 6 pedig egy szintén új fegyvertípust, az ún. Johnny Walker aknákat szállította. Ezek képesek voltak a vízben helyet változtatni, amíg nem találtak egy célpontot, ezért kapták a Johnny Walker nevet.

A németek bekapcsolták a füstfejlesztő berendezéseket, amelyek egyébként súlyosan mérgező gázból állították elő a füstöt. A brit legénység ezért csak a hajó egyharmadát látta, a többi részét eltakarta a füst. Emiatt mindegyik gép eltévesztette a célzást. Ahogy ez egyik navigátor megjegyezte:

Azért volt ez a hatalmas erőfeszítés, a kockázat, hogy elintézzünk néhány szerencsétlen norvég halat a fjordban!

A navigátor azonban – a britek szerencséjére – tévedett. Az csak utólag derült ki, hogy a ledobott óriásbombák közül egy eltalálta a csatahajót, és ez az egyetlen találat harcképtelenné tette a Tirpitzet. A Tallboy átütötte a fedélzeti páncélzatot, áttörte a fedélzeteket és a kettős hajófenékrészt, majd a fjord alján, a hajó alatt robbant fel. A légnyomás tönkretette a tűzvezető rendszereket, és ezer tonna víz zúdult be a csatahajóba, amelynek a sebessége 10 csomóra, 19 km/h-ra csökkent. 

A német parancsnokság belátta, hogy a háborús anyag- és üzemanyaghiány, illetve a teljes helyreállítás költségei miatt a Tirpitz többé nem funkcionálhat csatahajóként. 

Ezért az a döntés született, hogy partvédelmi erődként szolgáljon tovább.

Brit Lancasterek támadják a fjordban rejtőző csatahajót
Fotó: Imperial War Museum

A Tirpitzet befoltozták, és az egykor büszke óriás délre vánszorgott, Tromso közelébe, ahol lehorgonyozták Hakoya-sziget mellett.

A döntés látszólag észszerű volt, ha itt akartak volna partra szállni a szövetségesek. Ők azonban nem készültek invázióra, és az új horgonyzóhely már sokkal közelebb volt a brit szigetekhez, mint az északi.

Ennek meg is lett a következménye. Két hét múlva megérkezett a Lancaster nehézbombázók újabb hulláma, és a német hajó csak a rossz időnek köszönhette, hogy egyetlen bomba sem találta el. Egy közeli robbanás azonban súlyos sérülést okozott a kormánylapátoknál és az egyik hajócsavarban. Egy korábbi sérülés miatt enyhén balra dőlt, de ezt már nem egyenlítették egyes rekeszek elárasztásával, hogy nagyobb maradjon a felhajtóerő. Ennek nem sokkal később nagy jelentősége lett.

A támadás után megerősítették a Tirpitz védelmét, torpedóvédő hálókat helyeztek köré, és homokpadot építettek a hajó alatt a sekély vízben, hogy ne tudjon felborulni. A legénység létszámát kb. ezer fővel csökkentették, így már „csak” 1,600-an szolgáltak rajta.

Az utolsó támadás: a Katekizmus-hadművelet 

Lancaster nehézbombázók útban a Tirpitz felé
Fotó: Imperial War Museum

A brit hadvezetés nem tudta, hogy a Tirpitz már csak egy úszó erőd. A Haditengerészeti Felderítés még mindig úgy értékelte, hogy a csatahajó harcképes, ezért 1944. október 29-én a Gátrobbantók és a 9. század Lancasterjei felszálltak Skóciából, hogy a tenger fenekére küldjék a fenevadat. Az Operation Catechism nevű akció rosszul kezdődött, mert a sűrű felhőzet miatt egyetlen bomba sem találta el a hajót.

13 órát repülni a semmiért, senki nem volt boldog a gépeken.

A visszaúton kapta az üzenetet a bombázók legénysége, hogy vissza kell majd térniük Norvégiába, és addig támadni a Tirpitzet, amíg az végre el nem süllyed.

November 12-én éjjel ezért ismét útnak indult 29 bombázó Tromso felé. A kristálytiszta időben könnyen tudtak navigálni. A Tirpitz közelében a személyzetek izgatottan figyelték a légteret, mert tudták, hogy a közeli Bardufoss repülőteréről a német vadászok tíz perc alatt a csatahajóhoz érkezhettek. Egyetlen Messerschmitt sem szállt fel, így a brit gépek szabadon megkezdhették a bombázást.

Utóbb kiderült, hogy egy német tiszt, Paul Wessner hadnagy, aki tökéletesen beszélt norvégül, és a norvégokkal szimpatizált, nem a nácikkal, akadályozta a vadászok riasztását.

A Tirpitz végzete

Reggel 8-kor a csatahajó saját radarja 30 perccel a támadás előtt észlelte a Lancastereket. A vadászokat 08:17-kor végül riasztották, ami 1 teljes órával azután történt, hogy a légvédelmi radarokon megjelent a brit kötelék. Tony Iveson pilóta így beszélt a támadásról:

Elrepültünk a repülőtér mellett. Ha ekkor felszállnak a vadászok, még 6 percük lett volna, hogy leszedjenek minket. És egyértelmű, hogy mi lettünk volna a vesztesek, mert nem volt vadászkíséretünk.

A német vadászok felszálláshoz készültek Bardufossban, de a szél iránya miatt a felszállópálya másik végéhez kellett gurulniuk. Az irányító ekkor engedélyt adott egy lassú Ju-52 szállítógépnek a landolásra, és ez újabb 5 perc késedelmet okozott.

A Tirpitz főfegyverzete is tüzelt a brit bombázókra
Fotó: Warfare History Network

Klaus Rohwedder légvédelmi tüzér a kijelölt ágyúhoz rohant a Tirpitz fedélzetén. Még a hatalmas 38 centis lövegek is tüzeltek a bombázókra, mivel a német mérnökök kifejlesztettek egy olyan lövedéket, amely millió repeszre szakad szét a robbanáskor. Azt remélték, ez segíti majd a légvédelmet, de az ötlet nem vált be. Mindenesetre Frank Tilley szerint a brit pilóták ámulva nézték a légvédelem lövéseit.

Ezek a nagy lövedékek nagyon lassan jöttek felénk, láttuk mindegyiket. Mindig arra fordultunk, ahol épp robbant egy lövedék, így csökkentettük annak a kockázatát, hogy a következő eltalál. A magasságot hihetetlen pontosan eltalálták a német tüzérek, de a lövések elkerültek minket.

Az első Tallboyt 08:41-kor dobták le. Már az első bomba talált. A következő bombák közül egy messzire repült, három a Tirpitz közelében robbant, az ötödik pedig közvetlen találatot jelentett. Tony Iveson így emlékezett vissza:

Gyönyörű fénnyel robbantott a bombák, amelyek hangsebességgel csapódtak be a hajóba. Érdekes, hogy zöldnek láttam több detonációt.

A második hullám két Lancasterének bombái közvetlenül a Tirpitz mellett csapódtak a tengerbe. Ez már a hajó haláltusájának kezdete volt. Amit senki nem sejtett: a csatahajó a hatalmas robbanások miatt lecsúszott az alá épített homokpadról, ezért már nagyon is fenn állt annak a veszélye, hogy felborul. Ráadásul már eleve dőlt az egyik oldala felé, ahogy feljebb jeleztük...

Klaus Rohwedder azt mondta, a bombák ereje kipréselte a levegőt az emberek tüdejéből.

Rettenetes látvány volt, ahogy zuhantak felénk. A robbanáskor olyan érzésem támadt, mintha valaki fojtogatott volna. Majdnem megfulladtam.

 

Épp kioldja az óriásbombáját egy Lancaster
Fotó: Imperial War Museum

 

A bombák átszakították a páncélzatot és hatalmas lyukat ütöttek a Tirpitz oldalába. Azok a bombák pedig, amelyek a vízbe estek, a víz alatti lökéshullámaikkal okoztak súlyos sérüléseket. 09:50-kor a csatahajó már 40 fokban megdőlt. 

A német zászlóshajó sekély vízben borult fel, mégis 1,200 tengerésze halt meg
Fotó: Royal Air Force

8 perccel később felrobbant egy lőszerraktár, és a detonáció 25 méter magasságba repítette az egyik ezer tonnás ágyútornyot. A roncs a tengerbe zuhant, egy csoport matrózra, akik épp a part felé úsztak.

Éreztem, hogy egy fél métert megemelkedett a hajó, olyan erővel jöttek a robbanások. És ekkor már a Tirpitz elkezdett oldalra dőlni, és megindult az ijesztő folyamat – felborulunk! A végén a korlátról lógtam lefelé, majd beugrottam a vízbe. A tengert olaj borította, és nagyon sok tengerész arccal lefelé lebegett az olajban. Nekem sikerült a partra úsznom

Akik a fedélközben voltak, kétségbeesve igyekeztek kimenekülni a fémkoporsóból, de nem volt idejük kijutni. Willy Wielsing azt mondta, ijesztő gyorsasággal borult fel a hajó.

Az egyik pillanatról a másikra történt, és egyszer csak a plafon lett a padló. A vészhelyzeti lámpák felkapcsolódtak, de csak 4 órán át világítottak, utána már a sötétben ültünk.

 

A felborult Tirpitz
Fotó: Imperial War Museum

Mivel a hajó alig 18 méteres vízben borult fel, a hajó alja kiemelkedett a tengerből. Ezen keresztül próbálták megmenteni a bent rekedteket, de a munkát nehezítette, hogy a Tirpitz alja dupla acélból készült. Karl-Heinz Körstlingnek szerencséje volt, mert épp a parton járt szolgálati ügyben, amikor a britek lebombázták a csatahajót. A matróz rohant menteni a társait.

Felmásztunk a felfelé álló hajófenékre, és fehér festékkel megjelöltük, honnan hallottunk bentről kopogást. Egy kis hasadékon át beszéltünk egy altiszttel, aki elmondta, hogy húszan vannak bent, az egyik rekeszben. Amikor azonban jött a dagály, bent is megemelkedett a vízszint és hiába kiabáltak, hogy mentsük meg őket, csak alapszerszámaink voltak, nem tudtuk átvágni az acélt. Meg kellett várni, amíg megérkeztek a nagy teljesítményű lángvágók.

A mentőknek összesen kb. 90 embert sikerült kivágni a roncsból. A halottak számát csak megbecsülni tudták, 1,200 áldozata lehetett a brit támadásnak.

Epilógus

A pilóták csak otthon tudták meg, hogy végre sikerült elsüllyeszteni a Tirpitzet. Tony Iveson azt mondta:

Nagyon megkönnyebbültünk, hogy nem kell többet visszarepülni oda. Szerencsénk volt, hogy megúsztuk.

Mások úgy emlékeztek vissza, hogy már kezdték azt hinni, tényleg lehetetlen elsüllyeszteni a csatahajót, mert szinte minden támadást megúszott. Ezért óriási volt az öröm a brit kantinban.

A támadás résztvevőit kitüntette a brit kormány. A csatahajó roncsát feldarabolták a háború után, de mivel a vastag iszaprétegbe fúródott a hajótest egy része, máig gyakran emelnek ki fémdarabokat a tengerből a kereskedelmi búvárok.

Az alábbi videóban egy korabeli filmhíradó-részletet láthatnak a Tirpitzről.