Az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói 2018 és 2022 között elemezték a globális utas- és halálozási adatokat, és az eredményeikből kiderül, hogy a légi balesetek halálos kimenetele, más néven repülő baleset éves szinten átlagosan mintegy 7%-kal csökkent világszerte a vizsgált intervallumban, így jelenleg a repülő a legbiztonságosabb közlekedési eszköz.
Ezek az eredmények azért igazán figyelemre méltók, hiszen a repülőfejlesztés eredményeképp ezek a légi közlekedés egyre biztonságosabbá válását vetítik előre – többek között a legmagasabb fokú biztonsági ellenőrzés okán – amelyek 1968-ban kezdődtek, amikor a halálesetek aránya évente átlagosan 7,5%-kal csökkent, annak dacára, hogy világszinten egyre több gép szállt fel és landolt. Az amerikai Boeing repülőgépgyártó ekkoriban ugyanis számos műszaki problémával küzdött éppen, amelyek arra kényszerítették a társaságot, hogy leállítsák a 777-9-es modelljük tesztrepüléseit, sőt a Szövetségi Légiközlekedési Hatóság (FAA) a rossz nyelvek szerint szintén vizsgálatot indított a 787 Dreamlinernél a pilótaülés hibás mozgása miatt is.
A kutatók eredményeik tükrében úgy vélik, hogy repülő baleset halálos kimenetele attól függ, hogy az emberek mely országokba repülnek, így repülésbiztonsági adatok alapján három csoportba sorolták az országokat:
Egy kis repülőgép balesetek statisztika, amely egész megdöbbentő: egy utas ugyanis mintegy 220 ezer éven keresztül minden nap véletlenszerűen választhatna egy járatot, mielőtt életét vesztené egy halálos balesetben, tehát a repülés biztonságos, sőt!
A legalacsonyabb kockázatot az említett besorolás szerint az Európai Unió, Ausztrália, Kanada, Kína, Izrael, Japán, Montenegró, Új-Zéland, Norvégia, Svájc, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államokat célzó repülőjáratok jelentik.
A második, magasabb kockázatot jelentő úticélok között található Bahrein, Bosznia, Brazília, Brunei, Chile, Hong Kong, India, Jordánia, Kuvait, Malajzia, Mexikó, Fülöp-szigetek, Katar, Szingapúr, Dél-Afrika, Dél-Korea, Tajvan, Thaiföld, Törökország , és az Egyesült Arab Emírségek.
A világ többi országa a magasabb kockázatú csoportba tartoznak.
Az első két csoportban 80 millió repülőútból mindössze egy jelent valódi kockázatot, ráadásul ezek az országok magukénak tudhatják a világ népességének mintegy felét. A tanulmány szerint a halálozási kockázat körülbelül 36%-kal magasabb a 3. szintű országokban, de a halálos repülő balesetek száma esetükben is meredeken lejtő tendenciát mutat, ráadásul elenyésző.
A tanulmány nem tért ki olyan balesetekre, amelyek terrorcselekménnyel állnak összefüggésben, ám górcső alá vette a koronavírus-járvány hatásait, miszerint ez idő tájt jóval kevesebben utaztak a különböző légitársaságokkal, az utazók azonban „új veszélyforrással” szembesültek a járatokon is: a vírussal. Ennek ellenére az elemzők nem találtak bizonyítékot arra, hogy „azok, akik repültek, nagyobb halálozási kockázatnak voltak kitéve, a vírus, repülőgép-baleset vagy támadás miatt, mint az várható lett volna, ha a járvány ki sem tör.” - fogalmaztak.