Rengeteg pénzért árverezhetik el az első humanoid robot által készített festményt - videó

Vágólapra másolva!
A Sotheby's aukciósház 180 000 dollárért (60 millió forint) eladásra kínál egy humanoid robot által készített festményt, mely a világon az első ilyen műalkotás.
Vágólapra másolva!

Az Ai-Da néven ismert robot a neves matematikus és informatikus Alan Turing „AI God” című festményét saját, hidraulikusan működtetett kezével alkotta meg.
A robot a szemében lévő kamerák, mesterséges intelligencia algoritmusok és egy robotkar segítségével tud rajzolni és festeni - írja a CBS News.

Az Alan Turingot ábrázoló művemmel a matematikus eredményeire és a számítástechnika és a mesterséges intelligencia fejlődéséhez való hozzájárulására emlékezem

 - mondta Ai-Da a több mint két méter magas festményéről.

Ai-Da portréja olyan élvonalbeli alkotásokhoz csatlakozik, amelyek - a maguk egyéni módján - a mai művészi alkotás határait feszegetik 

- mondta Michael Bouhanna, a művészeti aukciós osztály digitális művészetért felelős vezetője a The New York Postnak, hozzátette:, hogy a portré egyben vitára késztet arról, „hogyan értékelhetjük és tapasztalhatjuk meg a 21. században a művészeti alkotás folyamatosan fejlődő lehetőségeit.”

Ai-Da robotot a brit származású Aidan Meller - a modern és kortárs művészet szakértője, az Ai-Da Robot projektvezetője -, 2019-ben alkotta meg az Engineered Arts és az Oxfordi Egyetem együttműködésével.

Meller a projektről egy közleményében elmondta: „Az egyszerre éteri és kísérteties Ai-Da robot műalkotásai továbbra is azt a vitás kérdést feszegetik, hogy vajon hová vezet minket (világot) a mesterséges intelligencia ereje, és a hatalmi törekvéseket szolgáló globális verseny."

Hozzátette: „Az 1950-es években Alan Turing aggodalmakat fogalmazott meg a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatban. Ai-Da portréja által kísértetiesen felidéződnek most Alan Turing szavai.

Az Origo korábban arról is beszámolt, hogy mesterséges intelligencia segítségével sikerült felfedezni a kutatóknak több mint 160 000 vírust, illetve arról is írtunk, egyre több szakember gondolja úgy, hogy a mesterséges intelligencia gyógyszerkutatásba való bevonása rendkívüli módon növelné a kutatások hatékonyságát.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!