Horthy Miklós kiugrási kísérlete akár sikerrel is járhatott volna

1944. október 15-én délután fél egykor a Magyar Rádió váratlanul megszakította adását, majd a bemondó Horthy Miklós drámai hangvételű proklamációját olvasta be a közleménytől megdöbbent hallgatóságnak, melyben a kormányzó bejelentette, hogy fegyverszünetet köt a szövetséges nagyhatalmakkal, és Magyarország kilép a háborúból. A proklamáció váratlanul érte és euforikus hangulatba hozta az ország lakosságát, mert a beavatottak szűk körét leszámítva senki sem tudott a kormányzó, Horthy Miklós kiugrási kísérletéről. Nyolcvan éve, 1944. október 15-én Magyarország újkori történelmének egyik legdrámaibb pillanatában a kormányzó megkísérelte, hogy a náci Németországgal szakítva kivezesse az országot a második világháború poklából. Horthy Miklós kiugrási kísérlete azonban a szervezési hibák, a döntő pillanatban megbízhatatlannak bizonyult vezérkar és a belső árulók aknamunkája miatt órákon belül összeomlott, a háborúból való kilépés kudarcba fulladt. Másnap, 1944. október 16-án a fantaszta nyilasvezér Szálasi Ferenc puccsszerűen átvette a hatalmat, a német megszállók hathatós támogatásával. Az elvetélt kiugrási kísérlet következtében az ország területe még majdnem fél évig elhúzódó pusztító harcok színterévé vált.

„Elérkezett számunkra az utolsó pillanat, amikor talán még elkerülhetjük azt a borzalmat, hogy hazánkat harcok közepette szállják meg."
(Horthy Miklós kormányzó, az 1944. október 15-i délelőtti koronatanácson)

Horthy Miklós kiugrási kísérlete az újkori magyar történelem egyik legdrámaibb fejezetének számít, amelynek kudarca miatt jött Szálasi Ferenc és a nyilaspuccs, vált rommá Budapest és az ország jelentős része, illetve vesztették életüket százezernyien értelmetlenül, az országot ért súlyos anyagi és politikai-erkölcsi károkról nem is beszélve. Általánosan elfogadott, hogy történelmietlen feltenni azt a kérdést, hogy mi lett volna, ha másként alakul az események menete. Pedig nemcsak a jelenben, hanem a múltban is a döntéshozók jellemzően több alternatíva közül választhattak még egy adott és politikailag csak korlátozott lehetőségeket biztosító történelmi szituációban is. A történettudomány új irányzata, az úgynevezett aktuális történelem éppen azt vizsgálja, hogy a múltbeli döntéshozók számára milyen reális alternatívák kínálkoztak döntéseik megalapozásához. Ennek fényében kíséreljük megválaszolni azt, hogy Horthy Miklós kiugrási kísérlete szükségszerűen volt-e bukásra ítélve.

Horthy Miklós kiugrási kísérlete akár sikerülhetett is volna
Fotó: Magyar Elektronikus Könyvtár

Magyarország a második világháborúban
 

A második világháború történelmi tényeit értékelve a bizonyosság szintjén kimondható, hogy Magyarország már csak a geopolitikai helyzetét tekintve sem maradhatott volna ki a háború közép-kelet-európai térségét érintő harci és politikai eseményeiből, vagyis a náci Németország és a sztálini Szovjetunió közötti halálos összecsapásból, illetve ennek következményeiből. A magyar államvezetésnek hosszú távon nem lett volna lehetősége arra, hogy fenntartsa azt a fajta kvázi semlegességi politikát, amit gróf Teleki Pál képviselt második miniszterelnöksége idején 1939 februárja és 1941 áprilisa között. 

Gróf Teleki Pál (a képen Hitler mellett) igyekezett elkerülni, hogy Magyarország hadviselő féllé váljon
Fotó: Wikimedia Commons

Ezzel szemben viszont az is határozottan kijelenthető, hogy Magyarország 1941. június 27-i egyoldalúan deklarált hadba lépése a Szovjetunió ellen egyáltalán nem volt szükségszerű. Amikor Adolf Hitler 1941. június 22-én elindította a Szovjetunió lerohanását célzó Barbarossa hadműveletet, a németek nem számoltak magyar részvétellel, és így a budapesti kormányt sem helyezték nyomás alá annak érdekében, hogy kizsarolják magyar seregtestek frontra küldését. A máig nem teljesen tisztázott hátterű 1941. június 26-i kassai bombázás hírére, miszerint szovjet gépek intéztek bombatámadást a felvidéki magyar város ellen, Horthy kormányzó átgondolatlanul, hirtelen jött felháborodásának teret adva döntött a hadiállapot beállásáról. Ez súlyos hiba volt részéről, mert a hadba lépés nem a németek nyomására, hanem önként történt, idő előtt kiszolgáltatva ezzel az országot az agresszív náci hatalmi törekvéseknek. 

Horthy elhamarkodottan döntött a kassai incidens után az ország hadba lépéséről
Fotó: AFP

A Wehrmacht 1941 decemberében Moszkva alatt elszenvedett kudarca, nem különben az Egyesült Államok 1941. december 8-i Japán elleni hadüzenete, amivel Amerika belépett a második világháborúba, azonban gyorsan kijózanították Horthy Miklóst. A kormányzó 1942 márciusában felmentette a túlságosan németbarát Bárdossy László miniszterelnököt, akinek helyére régi hívét, Kállay Miklóst nevezte ki kormányfőnek. 

Kállay az 1942. március 4-i kinevezésekor azt a bizalmas instrukciót kapta Horthy kormányzótól, hogy kezdje meg az óvatos eltávolodást Berlintől, és készítse elő az ország kilépését a német szövetségből, illetve a háborúból. 

A német 6. hadsereg 1943.  januárjában Sztálingrádnál elszenvedett megsemmisítő veresége és a Wehrmacht tartós defenzívába szorulása, valamint a német nyomásra a keleti frontra kiküldött 2. magyar hadsereg pusztulása felgyorsította a budapesti kormánynak az angolszász hatalmak képviselőivel folytatott titkos tárgyalásait. 

Kállay Miklós miniszterelnök titokban a szövetséges hatalmakkal megkötendő különbékén munkálkodott
Fotó: AFP

A Kállay-kormány emellett pedig egyre erőteljesebben sürgetni kezdte a keleti fronton német alárendeltségben álló magyar seregtestek hazahozatalát is. Mindez felkeltette Adolf Hitler gyanakvását, aki már Mussolini 1943. júliusi bukása, majd Olaszország szeptemberi hadüzenete után elhatározta, hogy nem tűr el még egy további „árulást”, ezért már 1943 őszén utasítást adott Magyarország megszállásnak előkészítésére, ami 1944. március 19-én be is következett.

 

Horthy Miklós megpróbálta ismét átvenni a kezdeményezést
 

Horthy a német megszállás után sem mondott le kormányzói tisztségéről abban bízva, hogy a náci Németország számára egyre kilátástalanabbá váló hadi helyzetben lesz még lehetősége az angolszász hatalmakkal tervezett fegyverszünet megkísérlésére. A helytartói hatalmat gyakorló német követ és „teljhatalmú birodalmi megbízott”, Edmund Veesenmayer Horthy kikerülésével közvetlenül a nácik által kineveztetett szélsőjobboldali bábkormány fejének, Sztójay Döme miniszterelnöknek közvetítette a Berlinből érkező parancsokat, aki az ország érdekeit figyelmen kívül hagyva szolgai buzgalommal végre is hajtott minden német ukázt. 

Német megszálló csapatok Budapesten, 1944. március 19-én
Fotó: Bundesarchiv/O.Ang.

Az angolszász szövetségesek 1944. június 6-án Normandiában végrehajtott partra szállása, majd a keleti fronton elindított hatalmas erejű szovjet offenzíva, a Bagratyion hadművelet hatására - ami szétverte és kisöpörte Belorusszia és Ukrajna még német kézen maradt területeiről a Wehrmacht leharcolt seregtesteit -, a kormányzó elhatározta, hogy ismét megpróbálja magához ragadni a kezdeményezést. Ennek első látványos jele 1944. július elején az úgynevezett csendőrpuccs, illetve a budapesti zsidóság elhurcolásának megakadályozása volt kormányzóhű karhatalmi alakulatok bevetésével. Románia 1944. augusztus 23-i kiugrása után Horthy elhatározta, hogy figyelmen kívül hagyva Veesenmayer fenyegetőzéseit, meneszti a nácibarát Sztójay-kormányt, amely helyett egy hozzá hű katonákból álló hivatalkormányt állít fel, és Magyarországot kivezeti a háborúból. 

Sztójay Döme miniszterelnök és kormánya a németek bábja volt
Fotó: Bundesarchiv/O.Ang.

Ennek megfelelően augusztus 28-án lemondatta Sztójayt, másnap pedig Lakatos Géza vezérezredest, az 1. magyar hadsereg volt parancsnokát nevezte ki miniszterelnöknek. Lakatost a kormányzó beavatta a terveibe, akit az ország háborúból való kilépésének, valamint a szövetségesekkel megkötendő fegyverszünet megkötésének az előkészítésével bízott meg.

 

Miért bukott meg Horthy kiugrási kísérlete?
 

A háborúból való kiugrás olyan összetett politikai-katonai műveletnek számított, ami csak akkor lehetett volna sikeres, ha reálisan felmérik a valós erőviszonyokat és a rendelkezésre álló megbízható erőket, továbbá biztosítják a kiugráshoz szükséges katonai, valamint rendészeti személyi feltételeket. 

A német megszállás alatt álló országban a kiugrási kísérlet sikeréhez a konspiráció, valamint a beavatottak szigorú titoktartása is elengedhetetlen feltételnek számított. 

Ehhez egy olyan abszolút megbízható végrehajtói stáb felállítására volt szükség, amelynek tagjai száz százalékig elkötelezték magukat a háborúból való kiugrás ügye mellett és minden hezitálás nélkül hajlandók voltak a legfőbb hadúr, a kormányzó parancsainak végrehajtására. Vajon e feltételeknek megfelelt-e Horthy Miklós kiugrási kísérlete? A kiugrás végrehajtására kinevezett kormány feje, Lakatos Géza vezérezredes kormányzóhűségéhez ugyan nem fért kétség, de személye mégis rossz választásnak bizonyult. 

Lakatos Géza vezérezredes, a "kiugrási kormány" miniszterelnöke. Lakatos csak azzal a feltétellel vállalta a megbízatást, hogy a fegyverszünetet az országgyűlés hozzájárulásával, és a németek előzetes tájékoztatása mellett fogják realizálni 
Fotó: Arcanum

Lakatos ugyanis a katonai becsületre hivatkozva csak azzal a feltétellel vállalta el a kormányzótól kapott feladatot, hogy ha a kiugrást az országgyűlés felhatalmazása és a németek előzetes tájékoztatása mellett fogják végrehajtani. A kormányzó elfogadta Lakatos kikötését, holott ezzel máris súlyosan megsérült a sikerhez szükséges egyik legfontosabb előfeltétel, a száz százalékos titoktartás követelménye, hiszen a siker nagymértékben azon múlott, hogy a terv a németek és németbarát politikai körök előtt titokban maradjon. Lakatos megbízása tehát annak ellenére, hogy kormányzóhűségéhez és becsületességéhez nem fért kétség, mégis az első komoly hibának számított. De lett volna-e nála alkalmasabb személy a kiugrás levezénylésére? Az erre adott válasz határozott igen, méghozzá Bakay Szilárd altábornagy, a budapesti I. hadtest parancsnoka személyében. Bakay nemcsak hogy száz százalékig kormányzóhoz hű, hanem közismerten olyan határozott és németellenes tábornok volt, aki előfeltételek nélkül kötelezte el magát a kiugrás ügye mellett, és a kormányzó parancsait mindenféle skrupulus nélkül a legnagyobb eréllyel hajtotta volna végre, beleértve a németekkel szembeni fegyveres ellenállást is.

Bakay Szilárd altábornagy, a budapesti I. hadtest parancsnoka hajlandó volt fegyveresen is szembeszállni a németekkel
Fotó: Wikimedia Commons

A másik hiba, hogy a kormányzó engedett Edmund Veesenmayer német követ fenyegetőzéseinek, aki ugyan Lakatos kinevezését nem tudta megakadályozni, de azt sikerült elérnie, hogy két abszolút megbízható tábornok, Hardy Kálmán, a folyamőrség parancsnoka, és Bakay Szilárd, a budapesti I. hadtest parancsnoka kikerüljön a kabinetből, ugyanakkor a németek két spiclije, a Sztójayt (majd később Szálasit) is kiszolgáló Jurcsek Béla földművelésügyi, és Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter bent maradhasson a Lakatos-kormányban. A két hazaáruló miniszter ettől kezdve a nácik, illetve Veesenmayer „füleként” működött a kabinetben. 

Edmund Veesenmayer német követ és Hitler "teljhatalmú birodalmi megbízottja"
Fotó: Bundesarchiv/O.Ang.

Lett volna-e lehetősége Horthynak a „teljhatalmú birodalmi megbízott” követeléseire nemet mondani? Erre szintén igennel válaszolhatunk, hiszen 1944 augusztus legvégén és szeptember elején a németek számára katasztrofális hadi helyzetben aligha lett volna lehetséges ezt katonai erővel megakadályozniuk, másrészt – a Balkánon számukra szintén katasztrófával fenyegető helyzet miatt – igyekeztek is ezt elkerülni. A Lakatos-kormány személyi összetétele viszont így eleve kizárta, hogy a kormányzó a kabinet hatékony közreműködésével vezényelje le a kiugrást.

 

Drámai koronatanács, amelyen leszavazták Horthyt
 

Az, hogy Lakatos és kabinetje csak fél szívvel állt a kiugrás ügye mellé, először az 1944. szeptember 7-re összehívott koronatanácson (a kormányzóval és a honvéd vezérkar főnökével kiegészített minisztertanácson) bizonyosodott be. Vörös János vezérezredes, vezérkari főnök harctéri helyzetismertetője után a kormányzó ugyanis bejelentette, hogy a biztosra vehető német vereségre figyelemmel és elkerülendő, hogy az ország hadszíntérré váljon, azonnali fegyverszüneti kérelemmel fordul a szövetséges nagyhatalmakhoz. 

A kormányzó szavazásra bocsátotta a fegyverszünet kérdését, amit a minisztertanács Lakatos és más miniszterek hosszas és a helyzethez méltatlan közjogi csűrése-csavarása után Horthy legnagyobb megdöbbenésére egyhangúan leszavazott. 

De mintha még ez sem lett volna elég, mert Csatay Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter azzal a „zseniális” köztes javaslattal állt elő, hogy a minisztertanács adjon ultimátumot a németeknek azzal a kitétellel, hogy amennyiben 24 órán belül nem küldenek öt páncéloshadosztályt a beszakadni készülő erdélyi arcvonalra, akkor Magyarország fegyverszünetet köt. 

1944 szeptember végén a Vörös Hadsereg alakulatai már a Tiszántúlon jártak
Fotó: Ria/Novosti

A kormány hatalmas öngólnak bizonyult ultimátumát Lakatos miniszterelnök adta át Veesenmayer követnek, illetve Greiffenberg tábornoknak, a Wehrmacht magyarországi megbízottjának. Az ultimátummal csak annyit értek el, hogy a már addig is erősen gyanakvó Hitler szemében bizonyossá vált a készülő „magyar árulás” ténye, ami haladéktalan rendészeti intézkedések elrendelésére sarkallta a náci diktátort. 

Ám még ennek ellenére sem volt veszve a kiugrás ügye. 

Horthy – aki nagyot csalódott a kabinetben –, levonta a szeptember 7-i koronatanács tanulságait és a továbbiakban a kormányt megkerülve, a budavári rezidenciáján a legszűkebb híveiből és családtagjaiból felállított „kiugrási iroda” útján szervezte a kiugrást a kormányzóság kulisszái mögül.

 

Aláírják a szovjet-magyar ideieglenes fegyveszüneti megállapodást
 

1944. szeptember 23-án Battonya és Makó térségében a Vörös Hadsereg első alakulatai átlépték Magyarország trianoni határait. Az előző napon, szeptember 22-én Náday vezérezredes, a kormányzónak az angolszász szövetségesek olaszországi főhadiszállására titokban kiküldött megbízottja, akinek az lett volna a feladata, hogy kieszközölje a nyugati nagyhatalmakkal megkötendő különbékét, Alexander tábornokra hivatkozva azt táviratozta a budai várba, hogy a szövetségesek egységes álláspontja szerint Magyarország fegyverszüneti kérelme tárgyában egyedül Moszkva az illetékes. Horthy lenyelve a számára keserű pirulát ezért a várba telepített titkos rádióadón keresztül felvette a Kremllel a kapcsolatot. Miután Moszkva nyitottnak mutatkozott a fegyverszüneti tárgyalásokra, szeptember 27-én Faraghó Gábor altábornagy vezetésével három fős magyar tárgyalódelegáció indult útnak igen kalandos körülmények között Moszkvába. 

Horthy Miklós családja körében. A szeptember 7-i koronatanács után a kormányzó elsősorban a caládtagjaira támaszkodva szervezte a kiugrást
Fotó: Wikimedia Commons

A szovjet fővárosba október 2-án megérkezett magyar delegáció Vjacseszlav Molotov külügyi népbiztossal és Antonov hadseregtábornokkal, szovjet vezérkari főnökkel folytatott intenzív tárgyalások eredményeként október 11-én késő este, a kormányzó felhatalmazásával Molotov Kremlben lévő dolgozószobájában aláírta Magyarország és a Szovjetunió közötti ideiglenes fegyverszüneti megállapodást. A fegyverszüneti egyezmény szerint Magyarországnak azonnali hatállyal be kell szüntetnie a Vörös Hadsereg elleni harci tevékenységeket, ki kell ürítenie az 1938-tól az országhoz csatolt területeket, valamint a magyar hadseregnek meg kell támadnia a németeket, amihez a Vörös Hadsereg hathatós támogatást nyújt. Az ideiglenes fegyverszüneti megállapodás mindkét fél részéről megtörtént parafálásával megszületett a háborúból való kiugrás politikai-diplomácia alapja, az egyedüli lehetőség annak elkerüléséhez, hogy az ország hadszíntérré váljon.

Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos Sztálin társaságában
Fotó: Ria/Novosti

Ezután már „csak” a fegyverszüneti megállapodás végrehajtása maradt hátra, ami legnagyobb részt katonai, kisebb részt pedig rendészeti kérdés lett volna. De vajon 1944. október derekán mik voltak a reális erőviszonyok, és kikre számíthatott Horthy a németekkel való szembefordulás esetén? A magyar királyi honvédhaderő gerincét alkotó három nagy seregtest, az 1., a 2., és a 3. magyar hadsereg 1944 októberében Kárpátalján, az erdélyi fronton, illetve részint Szeged környékén állomásozott. A három hadsereg parancsnokai közül Dálnoki Miklós Béla vezérezredes az 1. hadsereg, valamint Dálnoki Veress Lajos vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka volt beavatva a kiugrási tervbe. A 3. hadsereget vezénylő erősen németbarát tábornoka, Heszlényi József vezérezredes neve szóba sem került az átállási hadművelet megtervezésénél.

Dálnoki Veress Lajos vezérezredes (a képen középen) a 2. magyar hadsereg parancsnoka Horthy kormányzó egyik leghűségesebb tábornokának számított
Fotó: Arcanum

Miklós és Veress tábornokok mint a kormányzóhoz hű főtisztek készen álltak a legfőbb hadúr átállási parancsának teljesítésére, és a Vörös Hadsereg előtti frontnyitásra. Horthy még az október 15-i proklamáció elhangzása előtt személyesen igazította el mindkét tábornokot. A megbeszéltek szerint akkor kellett volna végrehajtaniuk a frontváltást, amint kézhez kapják a velük megismertetett titkos kormányzói jelszót, vagyis „Az 1920. március elsejei parancsom végrehajtandó” szövegű sürgönyt. A terv szerint a frontnyitás után már a Vörös Hadsereg alakulataival együtt átvágják magukat a német vonalakon, majd erőltetett menetben megindulnak Budapest felmentésére. Ez a terv könnyen sikerrel is járhatott volna, hiszen Malinovszkij marsall 2. ukrán frontjának a páncélosékei ekkor már Kecskemét határában, a fővárostól alig 100 kilométerre álltak.

 

Szándékos árulás a vezérkari főnökségen
 

Budapest védelméről az I. hadtestnek kellett gondoskodnia, ám ez csak papíron számított jelentős erőnek, mert valójában alig néhány zászlóaljnyi harcoló egysége volt a fővárosban. Bakay Szilárd altábornagy, a hadtest parancsnoka vidékről felrendelt és megbízhatónak tartott alakulatokkal akarta megerősíteni Budapest védelmét. Erre azonban már nem került sor, mert az altábornagyot október 8-án késő este, amikor az egyik szemleútjáról visszaérkezett a szállására, a hírhedt SS-kommandós parancsnok, Otto Skorzeny Obersturmbannführer bevetési csoportja elrabolta. Bakay altábornagy elrablása súlyos csapást jelentett a kiugrás ügyére, mivel Horthy ővele a legagilisabb és legtettrekészebb tábornokát vesztette el. 

A kalandor jellegű kommandós akcióiról elhíresült náci, Otto Skorzeny SS-Obersturmbannführer irányította Horthy kiugrási kísérletének megbuktatását
Fotó: Bundesarchiv/O.Ang.

A tábornok elhurcolását ugyanakkor intő jelnek kellett volna tekinteni arra, hogy a német hírszerzés már milyen mélyen beépülhetett a magyar felső katonai vezetésbe. A kormányzónak, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó flottafőparancsnokának, aki a régi, 19. századi becsületkódex szerint szemlélte a környezetét, meg sem fordult a fejében, hogy neki, mint a legfelsőbb hadúrnak ne engedelmeskednének az alárendeltjei. Éppen ezért, amikor október 15-én vasárnap délután fél egykor elhangzott a rádióban Horthy Miklós kiugrási beszéde, a két hadseregparancsnoknak szánt titkos jelszót is a szolgálati út betartásával, a vezérkari főnökség útján rendelte elküldeni. Ez a könnyen elkerülhető, ám utóbb végzetesnek bizonyult hibák egyike volt, mert a vezérkari főnökség hadműveleti osztályának németbarát vezetője, Nádas Lajos vezérkari ezredes és beosztottjai egyszerűen elszabotálták a kormányzói hadparancs továbbítását.

Német Panzer VI -B "Királytigris" nehézharckocsi Budapesten, a nyilas puccs idején
Fotó: Bundesarchiv/Faupel

Nádas utóbb azt állította, hogy erre személyesen a vezérkari főnök, Vörös János vezérezredes utasította. Kétségtelen tény, hogy Vörös kétkulacsos személyiség volt, akinek ma sem teljesen tisztázott a szerepe a kiugrási kísérlet meghiúsításában. Ami viszont már eleve gyanús a személyével kapcsolatban, hogy az 1944. március 19-i német megszállás után személyesen Veesenmayer javasolta vezérkari főnöknek. Ma már tudjuk Joseph Goebbels titkos naplójából, hogy amikor Vörös 1944. szeptember 12-én Horthy megbízásából Hitler rastenburgi főhadiszállásán járt abból a célból, hogy eljárjon a keleti fronton lévő magyar seregtestek hazarendelése ügyében, 

az esti vacsorán élesen bírálta Horthyt és Lakatost azt hangoztatva a náci propagandaminiszter előtt, hogy ők ketten az úgynevezett „zsidókérdés” megoldásának legnagyobb kerékkötői,

 továbbá a németekkel való „bajtársi együttműködés” legelszántabb ellenfelei.

A kétkulacsos Vörös János vezérezredes, vezérkari főnök (a képen középen) komoly szerepet játszott Horthy kiugrási kísérletének bukásában. 1945 után "ellenálló" és az ideiglenes kormány honvédelmi minisztere lett
Fotó: Magyar Elektronikus Könyvtár

Ennek ismeretében másként kell értékelni e kétkulacsos embernek a vezérkar főnökeként 1944. október 15-én, a kormányzói proklamáció elhangzása után bő két órával később a rádióban leadott kommünikéjét, miszerint a kormányzói proklamáció még nem jelent fegyverletételt, és minden alakulatnak folytatni kell a harcot. (Vörös 1945 után „ellenálló” lett, és a debreceni ideiglenes kormány honvédelmi minisztere.) Vörös rádióban elhangzott felhívása óriási zavart okozott az átállásba beavatott 1. és 2. hadsereg hadvezetésében. Hiszen sem Miklós, sem pedig Veress tábornok nem kapták meg az átállás végrehajtására vonatkozó és a vezérkar által elsikkasztott parancsot. Ha ekkor világos utasítást kapnak, talán még menthető lett volna a helyzet.

 

Lakatos önkényesen átírta Horthy kiugrási beszédét
 

De nem mehetünk el Horthy kiugrási kudarcának az okait vizsgálva Lakatos felelőssége mellett sem. A kormányzó saját maga fogalmazta meg a proklamáció teljes szövegét, amit miniszterelnöki ellenjegyzés céljából átadott Lakatosnak. Lakatos azonban „túl erősnek” tartotta a fogalmazvány két kitételét. A kormányzó eredeti szövegében a tényeknek megfelelően úgy fogalmazott, hogy „fegyverszünetet kötöttem”, Lakatos ezt megváltoztatta a „fegyverszünetet kötök” kitételre. A proklamációnak azt a mondatát pedig, ami arról szólt, hogy ezzel, ti. a fegyverszünettel egyszersmind Magyarország és a Német Birodalom között beállt a hadiállapot, önkényesen kihúzta, és a kormányzó tájékoztatása nélkül ezt a javított, illetve megcsonkított szöveget adta le közlésre. Ha a Lakatos eszközölte változtatás nélkül megy le a proklamáció, akkor Miklós és Veress tábornok a legnagyobb valószínűséggel a jelszó megérkezésének hiányában is kiadták és végrehajtották volna az átállási parancsot. 

Szálasi Ferenc a nyilas puccs napján, 1944. október 16-án a Honvédelmi Minisztérium előtt
Fotó: AFP

Az átállás sikerét néhány könnyen foganatosítható rendészeti intézkedés is jelentősen előmozdíthatta volna. 1944 szeptemberének elején mind a kormányzó, mind pedig Lakatos miniszterelnök előtt már ismert volt a nyilasok puccsista készülődése. A Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom önnön küldetésében fanatikusan hívő vezére, a zavaros hungarista ideológia kiötlője, Szálasi Ferenc ugyanis egyre gyakrabban tűnt fel a német követség Úri utcai épületében, ahol Veesenmayer követtel, valamint más náci korifeusokkal tanácskozott. 

Hitler hosszú ideig nem számolt a „futóbolondnak” tartott hungarista vezérrel, 

de 1944. szeptember-októberében, ahogy Veesenmayer később a Szálasi-perben tett tanúvallomásában elmondta, „azok között a szörnyű körülmények között már nem volt senki más, aki hajlandó lett volna vállalni a felelősséget”, így a németek már csak egyedül Szálasira és kétes egzisztenciákból álló mozgalmára számíthattak Horthy kiugrási kísérletének meghiúsításában. Szálasi kikapcsolása jelentősen hozzájárulhatott volna a kiugrás esélyeinek javításához. 

Hitler és Goebbels. A németek sok mindennel tisztában voltak Horthy kiugrási kísérlete részleteivel kapcsolatban
Fotó: AFP

Lakatos a kormányzóval folytatott tanácskozása után ezért szeptember 29-én el is rendelte a nyilas vezér letartóztatását. Csakhogy ezzel elkéstek, mert a németek – tartva a nyilasvezér őrizetbe vételétől – Hitler utasítására 1944. szeptember 27-től az SS egyik budai laktanyájában védőőrizetbe helyezték a közei hatalomátvétel lázában égő Szálasit. A kiugrás előkészítésének részeként, Lázár Károly altábornagy, a testőrség parancsnoka elrendelte a várba vezető feljárók és csomópontok aknazárral való védelmét, a német követség Úri utcai épületének környékén pedig megerősített járőrözésre adott utasítást. Veesenmayer, valamint a hozzá becsempészett Szálasi, illetve a tervezett államcsínyt a német követségről irányító náci agytröszt ezzel kelepcébe került. 

Szálasi a sikeres államcsíny után megérkezik a Sándor-palotába
Fotó: Bundesarchiv/O.Ang.

Soha nem nyílt volna jobb alkalom a náci idegközpont kikapcsolására és Szálasi elfogására, amit a testőrségi lövészzászlóalj könnyedén végre is hajthatott volna. Veesenmayer azonban felháborodottan reklamált Lakatosnál, aki ahelyett, hogy elfogatta volna az egész díszes kompániát, a náci helytartó előtt szabadkozva utasítást adott Lázárnak az aknazár felszedésére. Szálasit így egy német diplomáciai rendszámot viselő követségi autón az utolsó pillanatban tudták kicsempészni a várból.

 

Miért bukott meg Horthy kiugrási kísérlete?

 

De ugyancsak elmaradt a stratégiai fontosságú helyszínek, köztük a Magyar Rádió épületének karhatalommal való biztosítása, amit közvetlenül a kormányzói proklamáció beolvasása után Otto Skorzeny SS-kommandósai szálltak meg. Ezért történhetett meg Vörös János vezérkari főnök átállást meghiúsító közleményének a beolvasása is, késő délutántól pedig már Szálasi hadparancsát sugározta a rádió, teljessé téve a káoszt. A kiugrás így már október 15-nek késő délutánjára összeomlott és a kormányzó elszigetelten magára maradt az SS-egységek által körülvett budai várnegyedben.

Szálasi oldalára átállt magyar alegység menetel a budapesti utcán
Fotó: Bundesarchiv/Faupel

Október 16-án hajnalban a testőrség egyik, Kállay András főhadnagy (Kállay miniszterelnök fia) parancsnoksága alatt álló szakasza felvette a harcot a várpalota megszállásra rohamot indító német alegységgel, a kialakult tűzharcban a testőrök 16 SS-katonát lőttek le. A testőrök lövései az ellenállás utolsó szikráit szimbolizálták. Október 16-án reggel fél hétkor Veesenmayer követ hajtott át autójával az Oroszlános-kapun egy SS-szakasz kíséretében, hogy az idős és megtört kormányzót német fogságba kísérje. Délelőtt a honvédelmi minisztérium Dísz-téri épülete előtt pedig már a hatalmi mámorban égő Szálasi tiszteletére sorakozott fel a díszzászlóalj. 

A fantaszta Szálasi puccsal hatalomra jutott első kormánya a Sándor-palota teraszán, 1944. október 16-án
Fotó: Wikimedia Commons

A német-nyilas államcsíny, illetve Szálasi hatalomba ültetésével teljesedett be a végzet: a háborúból való kiugrás meghiúsulásával az ország csaknem még fél évig elhúzódó és szörnyű pusztítással együtt járó német utóvédharcok színterévé vált, holott a történelmi tények ismeretében mindez nem lett volna szükségszerű.

 

Horthy kiugrási kísérlete sikerrel járhatott volna, amennyiben:

• A kormányzó nem enged Veesenmayer nyomásának, és az eredeti elképzelése szerint tisztán hozzá hű katonákból állítja fel a „kiugrási kormányt”,
• A feladatra sokkal alkalmasabb Bakay Szilárd altábornagyot nevezi ki miniszterelnöknek,
• A németek megfertőzte honvéd vezérkar kikapcsolásával, az átállási parancsot közvetlenül küldi meg az 1. és 2. magyar hadsereg parancsnokainak,
• Időben elfogatja Szálasit és a nyilas főkolomposokat, illetve vesztegzár alá veszi a német követséget,
• Időben leváltja és eltávolítja a közismerten németbarát katonai parancsnokokat,
• Időben megbízható csapategységeket vezényeltet a főváros védelmére,
• Fegyveres erővel erősíti meg a főváros stratégiai pontjait, és a testőrségen kívül további katonai alakulatokat rendel a várba,
• A proklamáció közlésével egyidejűleg elfogatja Veesenmayert és kikapcsolja a puccsot a német követségről iránytó náci agytrösztöt,
• Fegyverrel is felveszi a harcot a német megszállókkal szemben.