Ennél tovább biztos nem fogunk élni

emberi öregedés
Az emberi öregedésnek két kiugró csúcsa van (illusztráciÓ
Fotó: Science Photo Library via AFP
Vágólapra másolva!
Egy új tanulmány szerint az emberiség elérte a maximumot, már ami a leghosszabb élettartamot illeti, azaz várhatóan nem fogunk már a jelenleginél sokkal tovább élni.
Vágólapra másolva!

Bár az orvostudomány rohamosan fejlődik, és egyre többen élik meg a százéves kort, a kutatók szerint mindez nem jelenti azt, hogy jelentősen hosszabbodna a várható élettartam. Egyre inkább azt tapasztalák ugyanis, hogy lassabban növekszik a sokáig élők száma azokban az országokban, ahol ez megszokott.

El kell fogadnunk, hogy van egy határa az emberi életnek, és át kell értékelnünk, hogy az embereknek mikor kellene nyugdíjba vonulniuk, és mennyi pénzre lesz szükségük életük végéig

mondta S. Jay Olshansky, az Illinois-Chicagói Egyetem kutatója, a Nature Aging című folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány vezető szerzője.

A kutatás eredményét „a halandósági szakirodalom értékes kiegészítésének” nevezte Mark Hayward, a Texasi Egyetem kutatója.

Ő is azon a véleményen van, hogy hamarosan elérjük a csúcsot, már ami a várható élettartamot illeti:

Bár mindig lehetséges, hogy olyan áttörést érünk el, ami tovább növeli az emberek élettartamát, de egyelőre még nem tartunk itt,

mondta el az AP amerikai hírügynökségnek.

A várható élettartam annak becslése, hogy egy adott évben született csecsemő átlagosan hány évig fog élni, feltételezve, hogy a halálozási arány változatlan marad, írja a vg.hu.

Ez az egyik legfontosabb egészségügyi mutató a világon, azonban nem ad ponts eredményt, mivel csak egy pillanatnyi becslés, amelyik nem számol a  halálos járványokkal, csodagyógyszerek feltalálásával, illetve más jövőbeli, előre nem látható fejleményekkel, amelyek miatt emberek milliói halhatnak meg, vagy épp élhetnek meg a jelenleginél jóval hosszabb éltkort.

A kutatás során Olshansky és társai a németországi Max Planck Demográfiai Kutatóintézet által kezelt adatbázisból származó, 1990 és 2019 közötti időszakra vonatkozó várható élettartam becsléseket kísérték figyelemmel. Nyolc olyan országot vizsgáltak meg, ahol a leghosszabb az emberek élettartama: Ausztráliát, Franciaországot, Hongkongot, Olaszországot, Japánt, Dél-Koreát, Spanyolországot és Svájcot.

Az Egyesült Államok ugyan még a legjobb 40 ország közé sem került be, de bevonták a kutatásba, már csak amiatt is, mert a résztvevők egy része amerikai.

A kutatás eredményei alapján továbbra is jellemző, hogy a nők hosszabb ideig élnek, mint a férfiak, és még mindig emelkedik a várható élettartam, de lassuló ütemben. 1990-ben a javulás átlagos mértéke évtizedenként körülbelül 2,5 év volt, a 2010-es években viszont már csak másfél – 

az Egyesült Államokban pedig  közel a nullával egyenlő.

Az Egyesült Államokban azért is problémás a dolog, mert több olyan tényező játszik közre, ami tizdeli az emberéleteket. 

A kábítószer-túladagolás, a tömeglövöldözések, az elhízás és a társadalmi egyenlőtlenségek, ami miatt sokan nem jutnak időben orvosi ellátáshoz, mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberk egy része nem éri mg az öregkort, nem beszélve az öngyilkosságokról,

 melynek száma 2022-ben történelmi rekordot döntött.

A kutatók azonban próbálták megbecsülni, hogy mi történne mind a kilenc országban, ha valamilyen módon meg lehetne akadályozni az 50 éves kor előtti összes halálesetet. 

A várható élettartam növekedése azonban a legjobb esetben is csak másfél év lenne a becslések szerint.

A tanulmány szerint ugyanis van egy határ, ameddig a legtöbb ember elélhet, és ezt a határt már majdnem elértük. 

Egyre kevesebb és kevesebb előrehaladást préselünk ki az életet meghosszabbító technológiákból. Ennek pedig az az oka, hogy az öregedést nem lehet megállítani” 

– mondta Olshansky.

Bár sok olyan esetről hallottunk már, hogy valaki megélte a százéves kor - az egyik élő példa erre Jimmy Carter volt amerikai elnök , aki a napokban ünnepelte születésnapját –, 2019-ben az amerikaiak alig több mint kettő, a japánoknak öt, a hongkongiaknak pedig a kilenc százaléka élte meg ezt a kort.

És bár a kutatók valószínűsítik, hogy az elkövetkeő évtizedekben egyre többen élik meg a százéves kort, azonban ez csak a népesség növekedésével magyarázható.

 A legtöbb országban valószínűleg a nők kevesebb mint 15, a férfiak öt százaléka éri meg várhatóan a százéves kort.

Egy korábbi kutatás eredményei azt mutatták, hogy a várható élettartam globálisan majdnem öt évvel nő 2025-re, 76 évre a férfiak és 80,5 évre a nők esetében, ugrásszerű változás pedig várhatóan ott mutatkozik majd, ahol jelenleg rövidebb ideig élnek az emberek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!