Rettenetes invazív hal jelent meg a Balatonban

Vágólapra másolva!
Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink. A kifogott invazív halakat ezért sem szabad visszadobni a Balatonba, sőt, a fiatal egyedek kifogását is támogatják. A szakemberek hosszabb távon abban bíznak, a törpeharcsák ivadékfelhőinek eltávolítása sikeres lesz.
Vágólapra másolva!

Egyre növekszik a fekete törpeharcsák (Ameiurus melas) egyedszáma a Balatonban. Míg a korábbi években az invazív halfaj csupán elvétve volt jelen, 2022-re a parti régió fogásainak csaknem a 20%-át ez tette ki. Ezért is vizsgálták meg a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai az inváziós fekete törpeharcsa és két őshonos halfaj, a sügér és a bodorka testméret- és évszakfüggő táplálkozási szokásait - írja a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat közleménye.

A fekete törpeharcsa invazív halfajnak számít
A fekete törpeharcsa invazív halfajnak számít
Fotó: Biosphoto via AFP

  

Hogyan veszélyezteti az őshonos fajokat az invazív hal?

A kutatásból kiderült, jelentős mértékű különbségek vannak a fajok táplálkozásában, azaz nem teljesen ugyanazt és nem teljesen ugyanolyan mennyiségben eszik, valamint nem ugyanott keresnek táplálékot a vizsgált halak. A kutatók részben emiatt, de egyelőre nem tapasztalták, hogy csökkent volna az őshonos halak száma a Balatonban a törpeharcsa hatására. 

Ha megnőne a fekete törpeharcsák egyedszáma a tóban, ez a helyzet valószínűleg nagymértékben megváltozna”

 - mondta Czeglédi István, a BLKI tudományos munkatársa. Ugyanakkor azt még vizsgálják, mely fajoknak lehet vetélytársa a törpeharcsa.

Kimutatták, a fekete törpeharcsa főleg makrogerinctelenekkel (azaz a szabad szemmel látható, gerinctelen állatokkal, mint például csigákkal, kagylókkal vagy rovarlárvákkal) és halakkal táplálkozik. Bár jelentős mennyiséget fogyasztanak halakból is, és minél nagyobb a méretük, annál többet esznek, a hallal való táplálkozásuk nem függ az évszaktól.

A sügér szintén nagy mértékben fogyaszt halakat és vízi makrogerincteleneket, de a táplálékát adó kisebb állatok eloszlása egyenletesebb, mint a törpeharcsánál. A bodorka pedig főleg makrogerinctelenekkel és növényekkel táplálkozik. A várakozásokkal ellentétben jelentős mértékű táplálkozási különbözőséget mutattak ki a három vizsgált faj között. 

Az eredmények alapján a balatoni fekete törpeharcsa elsősorban közvetlen ragadozáson keresztül hat negatívan az őshonos halakra, míg a különböző táplálékalkotókért zajló versenyen keresztül kevésbé.

Az invazív halak kifogására bátorítják a horgászokat

Amúgy évek óta a fekete törpeharcsák kifogására bátorítják a balatoni horgászokat. Korábban tilos volt merítőszákkal halat fogni, de a kikötők vizében fekete felhőként vonuló törpeharcsa-ivadékokat már szabad,

 sőt, ajánlott is kimeríteni.

A szakemberek szerint még korai ennek pozitív hatásáról beszélni, mindenesetre a kezdeményezést biztatónak látják. Ugyanakkor az ivadékfelhőket egyelőre csak horgászok meríthetik ki, mert ehhez a tevékenységhez alapvető fajismeretre van szükség, hogy más (őshonos) fajokat nehogy eltávolítsanak.

A fekete törpeharcsa 2022 júliusában került fel az Európai Unió számára veszélyt jelentő inváziós fajok listájára, és itthon is szigorú jogszabály védi tőlük a Balatont. A kifogás utáni vissza nem dobáson és az ivadékfelhők kimerítésén túl más beavatkozást nem javasolnak a szakértők. 

Sem a fajspecifikus betegségeket, sem az invazív ragadozó halfajok betelepítését nem tartjuk jó ötletnek, mert ezek beláthatatlan következménnyel lehetnek más fajokra”

 – tette hozzá Czeglédi István.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!