Drámai változáson megy át a Mount Everest

Vágólapra másolva!
Egyre nehezebb lesz megmászni a világ legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. A Mount Everest néven is ismert hegy ugyanis folyamatosan nő, a változást pedig egy közeli folyó befogása okozta.
Vágólapra másolva!

A Mount Everest a 8848,86 méteres tengerszint feletti magasságával a Föld legmagasabb szárazföldi csúcsa. Egy most megjelent tanulmány szerint azonban magasabb, mint amilyennek lennie kellene. A Himalája hegyláncának legtöbb csúcsa között körülbelül 50-100 méteres magasságkülönbség van, a Csomolungma azonban 250 méterrel tornyosul a második legmagasabb hegycsúcs, a K2 fölé - írja a Live Science.

A Mount Everest napjainkig emelkedik és egyelőre nem tudni, mikor lesz ennek vége
A Mount Everest napjainkig emelkedik és egyelőre nem tudni, mikor lesz ennek vége
Fotó: AFP

Mindez arra utal, hogy valami nagyon érdekes dolog történik a heggyel”

– mondta Adam Smith, a University College London földtudományi tanszékének kutatója, a Nature Geoscience című szakfolyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.

A GPS-adatok azt mutatják, hogy az Everest évente körülbelül 2 milliméterrel nő, ami meghaladja a hegység várható emelkedési ütemét.

Hogy kiderítsék, mi zajlik a háttérben, a kutatók a Himalája folyóit kezdték vizsgálni.

Miért emelkedik a Mount Everest?

A kutatók matematikai modellek segítségével szimulálták, hogyan változott a Kínát, Indiát és Nepált átszelő Kosi folyórendszer az elmúlt időszakban. Ezután összehasonlították modelljeiket a meglévő topográfiával, hogy kiderítsék, melyik szimuláció a leghitelesebb. Az eredmények szerint körülbelül 89 000 évvel ezelőtt fontos geológiai változások történtek a régióban. Ezek egyike volt, hogy a Csomolungmától 75 kilométerre található Arun folyót a Kosi folyó befogta, ami egy drámai eróziós folyamatot indított el. Idővel egy hatalmas szurdok alakult ki.

A kutatók szerint a szurdok keletkezése elegendő földtömeget távolított el ahhoz, hogy a környező terület súlya könnyebbé váljon, ami lehetővé tette a Mount Everest folyamatos emelkedését. A modellek becslése szerint a folyóbefogási esemény óta a Csomolungma magassága 15-50 métert emelkedett.

Azt egyelőre a kutatók sem tudják megmondani, milyen geológiai esemény váltotta ki az Arun folyó befogását, de valószínűleg az eróziós folyamatok a felelősek. A Mount Everest növekedése minden bizonnyal folytatódni fog, és ennek végét még a tudósok sem tudják megtippelni. Smith és kollégái ezért azt tervezik, hogy tüzetesen átvizsgálják a folyórendszer térségét, és olyan geológiai nyomokat keresnek, amelyek további információkat szolgáltatnak a hegy múltjáról és várható jövőjéről.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!