Megtalálták a Csendes-óceán kísértethajóját, az USS Stewart rombolót

A USS Stewart romboló roncs felfedezéséhez használt önálló vízalatti járművek képei mutatják, hogy figyelemre méltóan jó állapotban van, miután több, mint 80 évet a hullámok alatt volt.
Fotó: Ocean Infinity
Vágólapra másolva!
Ez volt az egyetlen olyan hajó, mely harcolt az Egyesült Államok és ellensége, Japán oldalán a második világháború során. A USS Stewart romboló maradványait augusztusban találták meg körülbelül 1.065 méter mélyen a Cordell Bank National Marine Sanctuary területen, San Franciscotól körülbelül 80 kilométerre északnyugatra.
Vágólapra másolva!

Az USS Stewart rombolót az Egyesült Államok harci repülőgépeinek rakétái és hadihajóinak lövedékei süllyesztették el 1946-ban egy lőgyakorlat során. De a pontos helye ismeretlen volt, míg a tengeri robotikai vállalat, az Ocean Infinity által telepített három önálló vízalatti jármű fel nem fedezte. Az önálló vízalatti járművek a tengerfenéken 127 négyzetkilométert kutattak át 24 óta alatt. Andy Sherell, az Ocean Infinity tengerműveleti igazgatója azt nyilatkozta, hogy gyorsan és nagy felbontásban végezték a vizsgálatot.

A  USS Stewart romboló roncs felfedezéséhez használt önálló vízalatti járművek képei mutatják, hogy figyelemre méltóan jó állapotban van, miután több, mint 80 évet a hullámok alatt volt.
Fotó: Ocean Infinity / Live Science

 

A USS Stewart romboló mindkét oldalon harcolt

 

A Stewart a háborút az Amerikai Egyesült Államok rombolójaként, DD-224 néven kezdte és Borneoba rendelték 1941 novemberében, röviddel azelőtt, hogy az USA belépett a második világháborúba. A csendes-óceáni háború első hónapjaiban kísérőhajóként szolgált más amerikai hadihajókkal, de 1942 februárjában Bali közelében, a badung-szorosi csatában japán ágyútűz súlyosan megrongálta.

A hadihajó roncs nagy felbontású hanglokátor képe San Franciscotól körülbelül 80 kilométerre északnyugatra a tengerfenéken.
Fotó: Ocean Infinity / Live Science

A Stewart visszatért a jáva-szigeteki Surabayaba. De a kikötő japán támadás alá került, ezért a hajó saját legénysége szándékosan elsüllyesztette, robbanóanyagot robbantottak a hajótestben. Egy évvel később azonban a japánok kiemelték ez elsüllyedt hadihajót és a háború végéig, 1945-ig járőrhajóként szolgált a Birodalmi Japán Haditengerészetnél. A hajó újra az Egyesült Államok fennhatósága alá került, amikor a japánok megadták magukat 1945. szeptember 2-án. A hajót rövid ideig DD-224 néven újra felfegyverezte az Egyesült Államok Haditengerészete de addigra rossz bőrben volt. Végül, 1946 májusában leszerelték és lőgyakorlatra használták.

A nagy kiterjedésű szonár vizsgálat az USS Stewartot mutatja a tengerfenéken. Ez volt az egyetlen hajó, ami harcolt az amerikai és a japán oldalon is a második világháború alatt.
Fotó: Ocean Infinity / Live Science

 

Kísértethajó

A Stewart volt a Csendes-óceán kísértethajója és az amerikai pilóták látták az ellenség vonalai mögött a második világháborúban. A rejtély csak a háború vége után oldódott meg, amikor a hajót megtalálták a Hiroshima közelében, a japán kikötővárosban, Kureban lebegni.

A roncsot idén augusztus elején fedezték fel ott, ahol 1946-ban elsüllyedt, miután az amerikai harci repülőgépeinek rakétái és hadihajóinak lövedékei elsüllyesztették 1946-ban egy lőgyakorlat során.
Fotó: Ocean Infinity / Live Science

A roncs figyelemre méltóan jó bőrben van 80 év tenger alatt töltött idő után és bepillantást fog nyújtani a korai 20. század haditengerészeti építészetébe és technológiájába.

(Forrás: Live Science: https://www.livescience.com/)



 



 



 



 



 



 



 



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!