Szerzetestanonc sepreget a Szeonam templom (vagy Szeonam-sza) udvarán, napfelkelte idején. Az ilyen látvány megéléséhez a Dél-Koreában kialakult temple stay (templomi tartózkodás) módszer nyújt segítséget. Azok a kolostorok, amelyek úgy döntenek, hogy fogadnak turistákat, egy központi honlapon hirdetik magukat.
A Szeonam-sza naponta 40 000 wonért (nagyjából 9700 forintért) kínál vendégszobákat – helyesebben zárkákat. Az etikett szigorú: semmi hangoskodás, távol minden technikától – kellemesen nosztalgikus érzés volt egy napig nem nyúlni a telefonunkhoz –, a vendégeknek pedig egyenruhát kell hordaniuk.
Kezdődik a barugongjang, a szerzetesek rituális étkezése. Az eseményt nem sietik el: még úgy is, hogy mindenki tudja a dolgát, és az adagok sem túl nagyok, legalább fél óráig tart. A bordó öltözetet viselő tanoncokat középen egy kékbe öltözött szerzetes vezeti; bambuszpálca csattogtatásával adja a jelenlévők tudtára, mikor melyik lépés következik.
A legenda szerint a kolostort még a 6. század elején alapították. Nem tudni pontosan, hogy így van-e, de az biztos, hogy a helyszín több száz éve változatlan: a Szeonam-sza a 887 méter magas Dzsogje-hegy lankáin terül el. A hegy egyébként most is lényeges szerepet tölt be a szerzetesek életében, már csak azért is, mert némelyikük ott él, teljes elzártságban. Hozzájuk képest konformista, a kolostor falain belül élő társaiknak is van azonban bőven lehetőségük elvonulni meditálni, például ebbe a cipruserdőbe.
Az étrend természetesen vegetáriánus, de azért igyekeznek változatosan főzni. Még akkor is, ha az étkezéseknek több kötelező eleme van, mint a rizs, a leves és a koreai módra kovászolt (savanyú-csípős) zöldség, a kimcsi. Ezenkívül más savanyúság is jár, amely az étkezés végén, vízzel felhígítva, az edények fertőtlenítésére is szolgál.
A Szenonam-sza bejárata felé vezető ösvénnyel párhuzamosan patak csobog, amelyet a 14 méter hosszú kőhíd, a Szungszong-jo ível át. A vízfolyás a kolostoron is áthalad, többek között az oda érkező vendégek számára fenntartott épület mellett, nehezen feledhető élménnyé varázsolva a hajnali ébredést.
Rizs, rizs és rizs.
Ennek a hangja még a legfrusztráltabb, racionális európai elmét is képes lenyugtatni.
Az étkezések utolsó mozzanata: elfogyasztják a vizet és a savanyúságot, miután kitisztították velük az evőtálkákat. Az evőeszközök és a tálak összerakása külön tudomány, természetesen minden elemét egyszerre és nagy odafigyeléssel végzik, hogy aztán ki-ki a saját készletét egy kendővel átkötve visszarakja a számára fenntartott polcrészen.
Egyenruhába bújt koreai turista hallgatja a Szeonam-sza egyik mesterének elmélkedését a cipruserdőben.
Imára hívnak a gonggal. A folyamatot három tanonc végzi, legalább 5 percen át.
Magányos szerzetes egy déli jebul (ceremoniális imádság) közben, amely a többi között a 108 leborulást is magában foglalja. A Szeonam-sza gyakorlott mestereinek ez persze nem különösebben nagy megerőltetés, az egyszeri templomturista viszont, ha szabályosan csinálja, napokra a lábizmaiban őrzi az emléket. A jebult naponta háromszor végzik el.
Ez például az esti alkalom. Alul a tanoncok…
… a feljebb épített pavilonban, a Buddha-szobornál pedig a szerzetesek imádkoznak. A két épület közötti udvar közepét üresen hagyták, hogy a tanoncok is tisztán láthassák a nagy tanító, Gautama Sziddhártha alakját.
Éjjel fél 4-kor a Szeonam-sza központi udvarán, a lenyugvó hold alatt. Az új nappal a rituálék is kezdődnek elölről.
Az Origo munkatársának dél-koreai utazását az Ázsiaspecialista utazási iroda és a Koreai Idegenforgalmi Hivatal biztosította.