A magasból, a vonatból és az erdőből is meglestük a gyönyörű színekben ragyogó őszi Bakonyt

Hetek óta vártunk arra a napra, amikor elvonulnak az országból a szürke felhők, amikor nem esik, amikor végre kisüt a nap. Az idő múlásával egyre mérgesebben néztük a naptárt, számoltuk a napokat. Tudtuk, hogy a csodálatosan pompázó magyar erdők hamarosan színt váltanak, a most ragyogó sárgák megfakulnak, a barnák halványulnak, az utolsó levelek is elengedik az ágakat, minden megdermed és megáll. Ebből a szempontból óriási szerencsénk volt, mert november 6-án reggel kisütött a nap, mi pedig száguldottunk Nyúl felé, hogy elérjük a Bakonyvasutat.

Pontosabban, annak a délelőtti szerelvényét, amelyet M41-es Dieselmozdony húzott, és amelyen a nagyon-nagyon régi Bhv-kocsikat továbbítanak. Ha ez a név nem mond sokat, megértem, de ha azt mondom, hogy ezek a Kádár-kagylós, műbőr üléses (vasutas szaknyelven szólva páholyos) régi vasúti kocsik, akkor minden 2000 előtt született ember tudja, miről beszélünk.

A Bhv-kocsik Kádár-kagylós bőrülései Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Győr-Moson-Sopron megyei Nyúlra érkeztünk tehát, itt tettük le a kocsit, valahogy nem lepődtünk meg azon, hogy az állomáson csak mi ketten tébláboltunk. Egyszer csak megjelent egy helyi ember, nehéz szatyrokkal a kezében. Mondom fotós kollégámnak, na, mégiscsak lesz itt valaki.

Vasútállomás Nyúlon - itt szálltunk fel a vonatra Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Továbbmegy a jóember" – feleli kollégám. Nem tudom, honnan tudta, tán a járásából ítélte meg, de mire újra a távolba pillantottam, már sehol sem láttam emberünket.

Több időnk már nem volt az elmélkedésre, mert Győr felől megérkezett a vonat, mi pedig felkapaszkodva rá huppantunk le az egyik műbőr üléses páholyba. Innentől kezdve egészen Porva-Csesznekig utaztunk, Magyarország legszebb vonalvezetésű vasútján, a Bakonyvasúton.

Mohával benőtt támfal és egy kidőlt fa mellett kanyarog Vinye és Porva-Csesznek között a Bakonyvasút Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mielőtt beértünk volna a Bakonyba, a vonat ablakából csodáltuk meg a napfényben fürdőző pannonhalmi apátságot, amely méltóságteljesen magasodott a szemközti domboldalon. Sok idő azonban nem volt a nézegetésre, mert a szerelvény máris robogott tovább.

A távolban ott magasodik Pannonhalma főapátsága Fotó: Csudai Sándor - Origo

Talán nem sokan tudják, hogy ez az a vasútvonal, amelyre a helyi önkormányzatok és a civilek nagyon vigyáznak. Másfél évtizeddel ezelőtt ez a mellékvonal is veszélybe került – a csökkenő utaslétszám miatt be akarták zárni. Ekkor fogtak össze a civilek és a polgármesterek, s megmentették a Bakonyvasutat. Aki ezen utazik, soha nem felejti el a Bakony vadregényes erdejének látványát, a sín mellett húzódó Cuha-patak völgyét, a Porva-Cseszneki megálló előtt a hegyoldalban magasodó obeliszket. Erről érdemes külön is szólni.

A vasútépítők emlékére emelt obeliszk nem messze Porva-Csesznek állomástól Fotó: Csudai Sándor - Origo

Amikor a vonat elhagyja Vinye megállóhelyet, 40 km/h-ra lassít, úgy kanyarog, és szeli át keresztben a Bakonyt. A menetirány szerinti jobb oldalon érdemes lehúzni az ablakokat, és figyelni, mert az erdő közepén, pont a sínek felett tűnik fel ez az emlékmű, amelyet 2016-ban mentettek meg az összeomlástól. 124 évvel ezelőtt 1896. május 11-én adták át az első, Győr-Bakonyszentlászló közötti szakaszt, amelyet aztán folyamatosan hosszabbítottak meg – először Veszprémig. Később onnan továbbvitték a vonalat, Lepsényen keresztül egészen Dombóvárig. A Cuha-patak völgye felett magasodó hegyoldalban felállított obeliszk az egykori vasútépítőknek állít emléket.

A Bakonyvasút elhagyja Porva-Csesznek állomást és megkezdi az ereszkedést Zirc felé Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Bakonyvasúton utazni mindig csodás élmény, de az őszi erdőben, valamint a hó által fehérre varázsolt magas-bakonyi tájakon tényleg egyedülálló. Porva-Csesznek után a vonat nagy füstöt eregetve ment tovább, hogy megkezdje az ereszkedést, előbb Zircre, majd onnan Eplényen át Veszprémbe. Mi viszont most Porva-Cseszneken leszálltunk a vonatról, mert innen a piros jelzésen végiggyalogolva szerettünk volna visszasétálni Vinyére, a Cuha-patak völgyén keresztül.

Vastag barna levélszőnyeg borította a piros jelzés túraútvonalát Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ez a 4,8 km-es séta egyáltalán nem megterhelő. Emelkedő szinte nincs is benne, azonban az utóbbi napok esőzései miatt a patak alaposan megduzzadt és a turistaúton több nagyobb vízátfolyás is keletkezett. Ha volt tehát kihívás ebben a sétában, akkor ezeknek a vízátfolyásoknak a leküzdése mindenképpen annak bizonyult. Akadt olyan, ahol simán átsétáltunk, akadt olyan, ahol köveken ugráltunk, s akadt olyan, ahol egy megbillenő farönk miatt bokáig süllyedtünk a vízben. Ősszel vízálló bakancs nélkül senkinek sem ajánlom ezt a túrát, mert megoldhatatlan feladat lesz a száraz lábon történő átkelés.

A megduzzadt Cuha-patak gázlóin is át kellett kelnünk Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezen a pénteken rajtunk kívül alig találkoztunk emberekkel – ezt nem is bántuk, jól esett a magányos séta. Persze ez a túraútvonal a Bakony és Magyarország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye.

Az utolsó falevél, amely nem engedte még el az ágat Fotó: Csudai Sándor - Origo

A legtöbben Vinyén teszik le a kocsit, mennek egy megállót a vasúton Porva-Csesznekig, majd onnan sétálnak vissza. Vannak merészebbek is, akik egészen Zirctől gyalogolnak fel Vinyére – ez már sokkal emberesebb séta. Mindenesetre az egyik eltévedt kirándulónak mi is segítettünk, amikor Csesznek várát kereste. Később kiderült, hogy nem találta meg, mert mellettünk mérgesen elszáguldva morogta az orra alatt, hogy rossz irányba küldtük őt. Pedig nem – a térképen is megmutattuk, merre kellene mennie.

Egy eltévedt turistának is segítettünk megtalálni a cseszneki várhoz vezető utat Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sétánk első felének legizgalmasabb része következett. Magasba küldtünk egy drónt, hogy néhány fényképet odafentről készítve mutassuk meg az őszi Bakony tényleg nagyszerű látványát. A kis szerkezet (az egész alig nyom többet fél kilónál) méltóságteljesen és zümmögve szállt a magasba, hogy aztán eltűnjön a szemünk elől. Egy ideig még hallottuk a zaját, aztán egyszer csak csend lett. Csak az előttünk lévő képernyőn bámultuk a csodát, amit a drón elénk varázsolt. Mi pedig most önök elé.

Magasba szállt a drón és elkészítette ezt a képet Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nagyobb izgalmat a drón visszahozása sem jelentett, mert a kis vezérlőképernyőn mindent lehetett látni. Azért megnyugodtunk, amikor a messze járó drón hangját egyszer csak újra lehetett hallani, majd amikor már a vizuális kapcsolat is megvolt, a kis szerkezet méltóságteljesen szállt le a földre.

Még egy drónfelvétel a Bakonyból Fotó: Csudai Sándor - Origo

Megtudtam, hogy egy ilyen erdei drónozás nem veszélytelen vállalkozás. Azon túl, hogy a fák ágaiba is beleakadhat, a sasok is vadásznak rá. Ez utóbbi nem vicc, ha egy nagyobb testű sas, vagy héja nekimegy a drónnak, ott biztosan nem az utóbbi kerül ki győztesen a harcból.

A Bakony a magasból, drónnal fényképezve Fotó: Csudai Sándor - Origo

A drónfelvételek készítése után indultunk tovább Vinye felé. A megduzzadt Cuha-patak ekkor mellettünk kanyarogva követte az utat, amelyet már teljesen beborított a vastag, barna levélszőnyeg. Ami pedig a képeket illeti, azok tényleg önmagukért beszélnek.

A nap lassan alábukott a meredek hegyoldal mögé Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy magányos fa távol az árnyékba boruló erdőben.

A késő őszi erdő egyik gyönyörű képe Fotó: Csudai Sándor - Origo

A séta második szakaszán tűnik fel ismét a Bakonyvasút sínpárja, a gyalogút pedig egészen addig kanyargott, míg bele nem ütközött a Gubányi Károlyról elnevezett viaduktba. Előtte azonban még az egyik domb oldaláról lestük meg a Győr felől érkező újabb vonatot. Ez már nem a nagy kék Bhv-kocsikat továbbította, ez a Bzmot-nak nevezett kis piros motorvonat-szerelvény volt.

A domboldalra kapaszkodva kaptuk el a Bakonyvasút egyik szerelvényét Fotó: Csudai Sándor - Origo

Gubányi Károlynak is köszönhetjük, hogy a Bakonyvasúton ma is utazhatunk, habár a neves tervező és építész éppen abban az évben utazott el Mandzsúriába (természetesen vasutat építeni), amikor a Győr és Bakonyszentlászló közötti első szakaszt átadták. A viadukt látképe amúgy a turistaút és az egész szurdok leglátványosabb része.

A Gubányi Károlyról elnevezett viadukt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ez már a túraút utolsó szakasza volt, a falevelek eltűntek, a földutat apró köves út váltotta. Az első házak már Vinye közeledtét jelezték, majd egy kisebb emelkedő után értünk be a faluba, ahol könnyen megtaláltuk a vasúti megállóhelyet. A Veszprém felől érkező M41-es csikorogva húzta maga után a Bhv-kocsikat, mi pedig a lemenő nap fényében indultunk vissza Nyúl felé.

Indulunk vissza Győr felé Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Bakonyt elhagyva ugrándozó őzeket és repülő varjakat is láttunk, utóbbiakat sikerült is lefényképeznie kollégámnak. Amikor pedig Nyúlon leszálltunk a vonatról, az égbolt lassan teljesen ránk borította a sötétséget.

A szántó felett szálló varjak a Bakonyvasút kocsijából fotózva Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ez a késő őszi túra, a Bakonyvasút romantikája, a természet ezer színben játszó szépsége örök emlék marad. De azt már most megígérjük, hogy ha leesik a hó és vastag lesz a hótakaró, azonnal visszatérünk ide. Az előrejelzések a tavalyi „elmaradt" tél után most kemény hideget és nagy havat jósolnak. Bízzunk benne, hogy nem tévednek.

Most viszont még ősz van, mi ezzel a képpel búcsúzunk a Cuha-patak völgyétől és a Bakonyvasúttól.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A végére pedig egy fontos információ: a Bakonyvasúton a következő szerelvények továbbítják a Bhv-kocsikat, amelyek ablakából könnyű a fényképezés (a Bzmot-kocsikban nem lehet lehúzni az ablakot):
Győrből Veszprémbe induló vonatok: 5:21, 7:21, 11:21,
Veszprémből Győrbe induló vonatok: 8:40, 10:55, 14:40.