Ha valakinek nem volt elég pihentető az adriai láblógatás a nyári szabadság idején és szeretne egy kicsivel ingergazdagabb környezetet, de azért megfeszülni sem akar a múzeumok, templomok és egyéb kötelező látványosságok felkeresése közben, mást sem kell csinálnia, mint csütörtök, rosszabb esetben péntek délután felülni a repülőre és elhúzni nagyon gyorsan Amszterdamba, ahol aztán meg lehet tapasztalni az igazi ellazulást.
A repülőút viszonylag hamar eltelik, és szerencsére a fapados gép is Amszterdam nemzetközi repülőterén, a Schipolon tesz le bennünket, úgyhogy innen már csak 30 percnyi vonatozás vár ránk, és máris az amszterdami főpályaudvaron, a város szívében találjuk magunkat. Rutinos Amszterdamba járókként igyekeztünk olyan szállást foglalni, amely a pályaudvartól gyalogszerrel is könnyen elérhető, ennélfogva minden fontosabb betervezett programhelyszínhez közel van, ráadásul nem is túl drága. Így hát csak pár száz métert kell a bőröndöt ráncigálnunk a macskakövön, és máris vehetjük át a szobakulcsot. Gyors zuhany után pedig máris indulhatunk az esti Amszterdam felfedezésére. A leszállás után kevesebb, mint másfél óra múlva. Új rekord!
Az amszterdami túráknak kialakult ritmusa, rituáléi vannak. Egy olyan városban, ahol sokat jár az ember, és amit már úgy, ahogy ismer, a lehető legnagyobb élvezet az jelenti egy külföldi számára, ha a korábbi alkalmakkor felfedezett helyeket újra és újra felkeresi. Ez nemcsak azt a hamis, de jóleső érzetet kelti bennünk, hogy azért mégiscsak ismerősként, már-már helyiként lépünk be egy kávézóba vagy étterembe, de lehetőséget ad arra is, hogy megnyugodjunk: az évek során nem változik meg minden. Vannak helyek és személyek, amelyek és akik mindig ugyanazok maradnak, nincs személyzetcsere, nincs tisztasági festés vagy új bárpult beépítése. Ez azért megnyugtatja az embert.
Ennek megfelelően első utunk a szállodával szemben, a Damrak és a csatorna túloldalán a Varmoestraatra vezet, amely elsősorban melegbárjairól híres, másodsorban pedig arról, hogy itt található egyik amszterdami "törzshelyünk" (már ha a Sensi vagy a Bulldog tele van), az egyik legjobb hely a városban, a Hill Street Blues nevű kávézó. Semmi különös, csak egy közepesen tömött hely jó sörökkel, csocsóasztallal, a csatornákra néző hatalmas ablakokkal, előttük kopott, de fenségesen kényelmes bőrfotelekkel. Érkezés után két fontos teendőnk van: kikérni a három korsó sört az angol pultos lánytól, aki már tavaly is és tavalyelőtt is itt volt, pedig akkor azt mondta, hogy csak arra a nyárra jött át egy kicsit lazítani, de ősszel megy is vissza, folytatni az egyetemét. Ahogy nézzük, annyira nem jött be a terve.
Immár biztonságban, sörrel a kézben helyet foglalunk a hatalmas fotelekben, és elvégezzük a második fontos teendőt: a mennyezet réseibe dugdosott több ezer telefirkált, telerajzolt söralátét közül kikeresni a miénket és rávésni az idei túránk dátumát. Ahogy évek óta minden alkalommal. Néhány emlékezetes dátumról eszünkbe jut néhány jó sztori, de van még hely azon az alátéten. Ezután végre megtárgyalhatjuk, mit is csinálunk majd az elkövetkező három napban. Nagy meglepetés persze most sem lesz. Vondel park, Rijksmuseum, sörgyár, Van Gogh Múzeum na és persze a red light district.