Lengyel, magyar, két jó barát

Itt az ideje, hogy Lengyelország ne csak Krakkót és környékét jelentse a magyar utazóknak! Alsó-Sziléziában minden megtalálható, mi szem szájnak ingere: folyó, alföld és alpesi hegyek. A gazdag történelmű tartomány fővárosa, a soknevű Wroclaw, nyüzsgő diákváros. A lengyel vendégszeretetet pedig nem kell bemutatni.

"Venger polák dvá brátánki, i do sábli i tak sklánki!" - sokszor hallhatja közvetlenül a koccintás után, és a vodka legördülése előtt ezt a magyar utazó, ha északnak, Lengyelország felé veszi az irányt. A közhelyes "lengyel magyar, két jó barát" mondatnak azonban komoly valóságalapot ad a közös történelem: a lengyelekkel valahogy mindig sikerült jóban lenni. Adtunk egymásnak királyokat - elég csak Nagy Lajosra, a Jagellókra vagy Báthory Istvánra gondolni.

Ha valaki megszorult, vagy túl forró lett a talpa alatt a talaj, nyugodtan menekülhetett át a határon, a lengyel vendégszeretet kitartott, amíg elmúltak a nehéz idők. Épp így, a lengyelek is bármikor menekülhettek hozzánk, ha éppen elvesztettek egy szabadságharcot - erre pedig bőven akadt példa történelmük során. A legendás vendégszeretetből - főleg, ha magyarokról van szó -, ma sincs hiány Lengyelországban...

A magyarok általában nem merészkednek tovább Krakkónál, pedig számos gyönyörű, és gazdag történelmű város található még Dél-Lengyelországban. A változatosság kedvéért most hanyagoljuk a Wawelt és a Posztócsarnokot és forduljunk egy kicsit nyugat felé! A célpont Wroclaw, Délnyugat-Lengyelország fővárosa. A varázslatos kereskedővárost gazdag történelme teszi vonzó célponttá.

A város története során mindig is találkozási pontként szolgált - az ókorban itt keresztezte egymást az észak-déli Borostyánút, a kelet-nyugati Sóúttal. A jó fekvés Wroclawot gazdag kereskedő-várossá tette a középkorban, a környező tartományt, Alsó-Sziléziát pedig az egyik leggazdagabb területté Közép-Európában. Nem csoda, hogy a terület viszonylag sűrűn cserélt gazdát: a lengyel Piast dinasztia uralma után, cseh-német-lengyel-Habsburg-porosz fennhatóság váltakozott, sőt egy időre Mátyás király is megszerezte a tartományt.

Történészek szerint Wroclaw kapta a legtöbb nevet története során: Vratislavia, Vretslav, Vraclav, Preslau, Bresslau, Wroclaw, magyarul Boroszló. Ahány hódító, annyiféleképpen hívták az Odera parti várost. A legutolsó nagy megrázkódtatás a város számára a II. világháború volt. A III. Birodalom keleti védbástyájaként szolgáló Festung Bresslauért a szovjetek még akkor is harcoltak, amikor Berlinben már elhallgattak a fegyverek.

A háború után a területet Lengyelországhoz csatolták, német lakosságát pedig kitelepítették: azóta véglegesen Wroclawnak hívják a várost. A folyamatos jövés-menés azonban csak hozzáadott a terület értékéhez: ezt leginkább Wroclawon lehet észrevenni, ahol sajátosan keverednek a lengyel, a cseh és a német ízek. Nem kell csodálkozni, ha a belvárost járva, egyszerre érezzük magunkat Prágában, Krakkóban és Drezdában.

A gazdag történeti múltat szerencsére nem törölte el teljesen a világháborús ostrom: a középkori városmagot újjáépítették, a színes Hanza-barokk házak a mai napig hirdetik a kereskedőváros gazdagságát. Bizarr kimondani, de a város nagyon sokat köszönhet az Odera 1997-es, hatalmas áradásának: a pusztító árvíz összehozta az embereket. A víz levonulása után, gyakorlatilag az egész belvárost kitatarozták, így most nincs egy romos épület, az egész városmag tiszta, egységes képet mutat.

A város ráadásul majd 1000 éve püspöki székhely, az Odera partjára gótikus templomok egész sora épült. Itt található a világ egyetlen kétszintes temploma: ugyan arra a telekre két fogadalmat is tettek, a kegyes építtetők kénytelenek voltak kiegyezni. Emeletes épület lett a kompromisszum eredménye: az alsó szint a Szent Kereszt, míg a felső szint a Szent Bertalan templom.