Hasfertőzés
Tapasztalt utazók tudják, hogy az utazás ideje alatt csapvizet nem, csak palackos vizet javallott fogyasztani, még fogmosáshoz is. Bevált módszer hasmenés esetére a napi egy- két alkalommal az étkezés előtt elfogyasztott égetett szesz, illetve néhány szem banán.
Tájékozódjunk az oltóközpontokban a javasolt gyógyszerekről is, mert egy ázsiai hasmenéses esetben a jól bevált széntabletta teljesen alkalmatlan lehet!
Fontos tudni, hogy az utcai árusok és sütödék csemegéi potenciális fertőzésforrások, ezért igyekezzünk gondosan előkészített, jól átsütött ételek között válogatni! Sokak figyelmét elkerüli a koktélokban, üdítőkben található jégkocka, illetve a kevéssé forralt teavíz is, ami szintén heves hasmenést, gyengeséget eredményezhet.
Akik hosszabb komolyabb kalandtúrára készülnének idén nyáron, azok a fenti alapszabályok mellett készítsenek be egyszer használatos tűt és fecskendőt, amennyiben váratlan orvosi ellátásra szorulnának valamely fejlődő országban!
Utazás után
Az utazást követően szinte mindenki érez kisebb nagyobb mértékű fáradtságot. A 4-6 óránál hosszabb repülőutak után fellép az úgynevezett jetlag, vagyis az időeltolódásból származó kimerültség. Az új időzóna első néhány napjában megzavarodhat a biológiai óránk és a szervezet által termelt természetes hormonok nem megfelelő időben képződnek az új időzónában. A kimerültséget és az éberség hiányát okozó jetlag-re hormontablettát javasolnak a szakemberek, amely a szervezet által éjszaka termelt, elalvást segítő hormont tartalmazza. Szintén az átállást segíti egy másik hormonkészítmény, ami a szervezet által reggel termelt és az ébredést elősegítő hormonális hatóanyagot tartalmazza.
Hazaérkezés utáni heves hasmenés, vagy bármilyen szokatlan panasz esetén, azonnal forduljunk szakorvoshoz, vagy keressük fel bármelyik trópusi szakambulanciát, illetve oltóközpontot!
Bármerre is utaznánk a megelőző oltások sokkal hatékonyabbak, mint hazaérkezés után kezelni a fertőzéseket, még akkor is, ha csak egy egyszerű hasmenésről van szó. A szérumok a legmodernebb hatóanyagokat tartalmazzák ezért mellékhatásunk gyenge, és többnyire 10-12 nap elteltével teljes védettséget nyújtanak. Az oltóközpontok minden esetben angol nyelvű oltási kiskönyvet állítanak ki, amelyet javasolt magunkkal vinni a nyaralásra.
Szükség esetén az alábbi oltóközpontokban kérhetünk felvilágosítást.
Szabó Kata