A park a napokban köszöntötte 3,5 milliomodik látogatóját, a statisztikát 1995 óta vezetik; a látogatók 2650 magyar településről, illetve a világ öt kontinensének 63 országából érkeztek, és nő az Erdélyből, Kárpátaljáról és a Délvidékről idelátogatók száma. Az emlékpark a Dél-Alföldre irányuló kulturális idegenforgalom egyik célállomása lett Szeged mellett - mondta el Nagy László, a park igazgatója.
Az elmúlt időszakban több mint 3 milliárdos árbevételt és 400 millió forintos fejlesztést valósítottak meg nonprofit társaságként. Az évek alatt megkapták a Dél-Alföld Turizmusáért-díjat, a megyei alkotói díjat és tavaly Az év múzeuma-elismerést is.
Mindennek ellenére bizonytalanság és bizalmatlanság érződik a jövővel kapcsolatban; az új megyei közgyűlés most ismerkedik a parkkal. Nem tartják biztatónak, hogy ezt az ismerkedést az ÓNTE-munkavállalók személyes adatainak "bekérésével" kezdték a dolgozók munkaviszonyának, munkabérének szempontjából, és információt kértek a felmondási időről és végkielégítésről is - mondta az igazgató.
Kitért arra, hogy az ÓNTE elkészítette a 2007-2013 közötti fejlesztési stratégiáját, amelynek célja a nemzeti kulturális örökség védelme, bemutatása, a gazdaságilag eredményes működés, közhasznú szerződésekkel alátámasztva. Ennek a feladatnak a kht. csak akkor tud eleget tenni, ha a közhasznú szerződés értelmében ellentételezik a tevékenységét, a megyei önkormányzattól megkapja a leosztott normatív támogatást, és ha a központi kormányzat gondoskodik a kedvezménytörvény miatt kiesett bevételek pótlásáról.
A park minden tekintetben kiállja az összehasonlítás szakmai, kulturális, gazdasági és kultúrpolitikai próbáját; tevékenységét bel- és külföldön egyaránt ismerik, elismerik, a kht. jövője azonban most már nem, vagy nem csak az ügyvezetés kezében van - fűzte hozzá az igazgató.