Bálnadal és gejzírkaja

Az amerikai és az európai partoktól szinte egyenlő távolságra található Azori-szigeteken olyan páratlan természeti csodának lehetünk szem és fültanúi, mint amilyen az ámbrás cetek vonulása és párbeszéde, de kipróbálhatjuk a gejzírben sült ételeket is.

Európa legnyugatibb szegletében a portugál fővárossal egyvonalban a szárazföltől 2 ezer kilométernyire az Atlanti-óceán ölelésében található az Azori-szigetek. A kilenc vulkanikus eredetű harsány zöld sziget portugál fennhatóság alatt áll, de ma már Madeirával együtt autonóm területként éli csendes hétköznapjait.

Az Azori-szigeteket Lisszabonból mintegy kilencven perces repülőúttal lehet megközelíteni, a hét szinte minden napján. Közel óránként érkeznek és indulnak a járatok a turisták ezreivel.

Legtöbben a lenyűgöző tájak, az alvó tűzhányók kráterei és türkiz tavai, vagy a gejzírek miatt jönnek a szigetre. Mások kizárólag a golf áramlat miatt, amely egész évben kellemes klímát biztosít. Az Azori-szigeteken legkeményebb téli hónapokban sem megy a hőmérséklet 8-10 C alá.

Mivel az Azori-szigetek szinte az Atlanti-óceán közepén helyezkedik el, majdnem egyenlő távolságra az amerikai és az európai partoktól, az ámbrás cetek és a delfinek megfigyelése céljából a szigetek mindegyike szintén világszerte ismert és bevált hely a természetbarátok körében.

A bálna lesek és delfinnéző kirándulások a legnagyobb és legismertebb szigeten: San Miguel-en és annak fővárosa, Ponta Delgada közelében találhatók.

A sziget története

A szigetcsoport elnevezésére több magyarázat is létezik. Az egyik szerint a héjáról (portugálul açor) nevezték el, mert a felfedezők korában igen gyakori madár volt a szigeteken. Néhány történész szerint a régies portugál "azures" (jelentése: kékek) szó adja az elnevezés alapját, ugyanis távolról a szigetek színe kéknek látszik. A leginkább elfogadott nézet szerint a madárnév alapján történt az elnevezés. Az Azori-szigetek lobogóján ma is egy héja látható.

Egyes tudósok szerint az Azori-szigetek a legendás Atlantisz maradványai. A genovai térképek viszont kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az Azori-szigeteket 1317 és 1339 között fedezhették fel portugál tengerészek. Más történészek szerint azonban Diogo de Silves portugál hajóskapitányt nevezik meg, mint felfedezőt, és az időpontot 1427-re tájára teszik. Annyi bizonyos, hogy felfedezés után néhány évvel kezdtek el beköltözni portugálok, akik először a Santa Maria és a San Miguel szigeteket népesítették be.

A szigetek mindegyike a földtörténet harmad időszakában, alakult ki, s legtöbbjükön fellelhetők a vulkanikus eredetet mutató vulkáni formák és kráterek. A Pico vulkán, ami a hasonló nevű szigeten fekszik 2351 méteres magasságával a legmagasabb pontja nemcsak az Azori-szigeteknek, hanem egész Portugáliának. A kilenc szigetet egyébként hármas csoportokba sorolták, így lett keleti, központi- és nyugati-csoport.

A vulkánok

Az Atlanti-óceán fenekén húzódó Közép-Atlanti Hátság hasadékaiból évmilliók óta folyamatosan áramlik a bazaltos láva az óceán legmélyén, mindeközben a kőzetlemezek keleti és nyugati irányba távolodnak egymástól. A hátság közelében a felszínen, az Azori-szigeteken éppen ezért rengeteg a vulkáni forma és képződmény.

Az egyik leglátványosabb a San Miguel szigetén található Sete Cidades kaldera, amely a vulkanológusok szerint egy 3 ezer méteres vulkáni csúcs beszakadása után jött létre. A kráter türkizes színű vízzel töltődött föl. A környék nagyon kedvelt még a helybéliek között is, akik gyakran járnak piknikezni a Siete Cidades, vagyis a hét város geotermikus vidékeire. A helybéliek nem raknak tüzet, és grillsütőt sem hoznak, hanem a föld természetes hőjét használva a talajba vájt gödrökbe helyezik az ételt, így főzik meg. A hőforrásokban természetesen fürdeni is lehet.

A vulkánkitörések meglepően nem gyakoriak errefelé, az utolsót 1957-ben a központi sziget csoporthoz tartozó Faial nyugati részén jegyezték fel, ahol a Capelinhos vulkán kitörésével a sziget mérete is valamelyest megnőtt.