Húsvét hétvégéjén ismét megteltek a vidéki szállodák, vendégfogadók, hiszen aki teheti távol a városoktól, jó levegőn próbálja kipihenni magát. Mi is így tettünk, s az ország hegységeit felfedező túráink következő helyszínéül az Északi-Bakonyt szemeltük ki. A túra kiindulópontja a hegység kellős közepén lévő, évezredes múltra visszatekintő Bakonybél.
A Bakony szívébe talán a legegyszerűbb Veszprém érintésével eljutni. Ha Budapestről indulunk, az M7-es autópályán Székesfehérvárig, majd innen a 8-as főúton Várpalotán át Veszprémig kell autózni. Innen észak felé fordulva a 82-es úton haladva, s elhagyva a remek sípályáiról ismert Eplényt, Zircnél kanyarodjunk balra, ahol már kis is van táblázva Bakonybél.
A Magas Bakonyi Tájvédelmi Körzet bejáratánál fekvő parányi kis falucska azon kevés bakonyi települések egyike, amely még őrzi a hegység régi hangulatát. Bakonybél már csak azért is kiváló túra-kiinduló pont, mivel a környéken sorakoznak a hegység legmagasabb csúcsai, a Kőris-hegy, a Kék-hegy, vagy a Papod-hegy.
Avarok, magyarok, németek
A környék sűrű erdőségeibe viszonylag későn, mintegy 3 ezer évvel ezelőtt, a vaskor elején települtek be az első állandó lakók, akik feltehetőleg a későbbi illírek ősei lehettek. Ittlétüket a számos földvár és halomsírokból álló sírmező bizonyítja. Ez utóbbiak közül a leglátványosabb - túránk egyik közbülső célpontja - a Száraz-Gerence oldalában lévő, 226 sírhalomból álló Százhalom.
A rómaiak nem létesítettek településeket a sűrű erdőrengetegben, s az avarok is inkább jól védhető menedékhelyként használták a területet, mintsem állandó lakóterületként. Ilyen jól védhető pont lehetett a szentkúti Kálvária-domb például, ahol a még ma is kivehető sáncárkokat remekül kiegészítette a természetes sziklafal. Avar kori emlékeket egyébként Bakonybélben is találtak a régészek. A honfoglalás idején a magyarok rátelepültek az itt élő maradék avarságra, akik ebben az időben már áttértek a keresztény hitre és többségében szláv nyelveket beszéltek.
Az államalapítás idején a környék Koppány uradalmához tartozott, e tényt még ma is jelzi a közeli Bakonykoppány településnév. Mikor István király Esztergomból Koppány hadai ellen indult, Pannonhalmán fogadalmat tett, hogy győzelme esetén a lázadó birtokainak közel egytizedét Szent Márton pannonhalmi monostorának adja. Így került Bakonybél a bencések birtokába, István pedig a legyőzött vezér egyik utolsó fellegvárában felépíttette a bakonybéli kolostort.
A kolostor körül a középkor évszázadaiban falu alakult ki, s a környékbeli területek használatával a monostor tekintélyes jövedelmet szerzett magának. Több jobbágyfalu is szolgálta a monostort, voltak malmai Veszprémben, halászati joggal rendelkezett a Balatonban, az apátok szőlőműveléssel, fakitermeléssel és legeltetéssel is foglalkoztak.
Bakonyi látkép
A kolostor a török időkben, 1548 után elpusztult, a falu lakói elmenekültek. A 18. század második évtizedében német és szlovák jobbágyokat telepítettek ide. Az új barokk stílusú templom és kolostor is ebben az évszázadban, 1759 és 1782 között épült.
Likőr és lekvár apát-módra
A faluba érkező hétvégi túrázók jól teszik, ha rögtön a Szent Maurícius monostor felkeresésével kezdenek, ugyanis az épület nem látogatható szabadon. Áprilistól szeptember végéig hétfő kivételével minden hétköznap 14 órakor indul vezetett templomkalauzolás, a hétvégi időpontokra előzetes egyeztetés szükséges. Az érdeklődők a monostor információs blogján tájékozódhatnak.
Mivel ily módon kénytelenek voltunk lemondani a templom megtekintéséről, a szomszédos ajándékboltban az apátok által saját kezűleg készített termékek közül válogattunk. A szerzetesek a monostor kertjében lévő ágyásokban gyógynövényeket termesztenek, amelyekből aztán különböző gyógyhatású készítményeket, lekvárokat, sőt likőröket is készítenek. Egy ínycsiklandó csipkebogyólekvár és egy palack pannonhalmi száraz fehér beszerzése után végre nekivágtunk a rengetegnek.