Koppány utolsó menedéke

Szerencsések vagyunk, hiszen itt az újabb hosszú hétvége. Mi mást csinálhat ilyenkor az ember, mint kihasználja a gyönyörű időt és elmenekül a városból. Eheti túránk helyszínéül a Bakony rengetegét választottuk, amelynek egy szeletét a festői Bakonybélből kiindulva jártuk be.

A túra végállomását a Bakony legmagasabb csúcsában, a Kőris-hegyben, illetve az ott lévő kilátóban határoztuk meg. A falu szomszédságában lévő Köves-hegyet megkerülve, az erdészet betonútján gyalogolva értük el a kék és zöld jelzésű ösvény kiindulópontját. A Barátok-útjának is nevezett ösvényen észak felé haladva enyhén emelkedős szakaszokon túráztunk, balra tőlünk az 515 méter magas Tönkölös-hegy, hátunk mögött a védett erdővel borított, épp ezért a turisták elől elzárt Nagy Som-hegy.

Másfél kilométernyi gyaloglást követően az út kettéválik, s mi a zöld-fehér jelzést követve a Száraz-Gerence oldalában haladtunk tovább, a már említett halomsírok, a Százhalom felé.

A fővároshoz közelebbi túrázó-helyekkel ellentétben a Bakony ezen részén gyakorlatilag alig találkoztunk kirándulókkal. Ez egyfelől szomorú, hiszen kár, hogy - például a Börzsönyhöz képet - kevesen keresik fel ezt a gyönyörű vidéket, másfelől örömteli, mivel így nyugodtan élvezhettük a tavaszi erdő csendjét.

A halomsírokat elhagyva a Kék barlang jelzésen folytattuk utunkat a Márvány-völgyön keresztül. Innen már látszott a túra végcélja, a 709 méter magas Kőris-hegy csúcsa, pontosabban a rajta lévő, a tájba sajnos zavaróan belerondított radarkomplexum fehér gömbje. Az út innen egy rövid szakaszon a radarhoz vezető betonúton halad, majd észak felé fordulva a hegyoldalban folytatódik. Az itt következő szakasz, az út utolsó ötszáz métere a legedzettebb túrázót is próbára teszi. A meredek hegyoldalban, mészkősziklákon és avar lepte vízmosásokon vezető ösvény alaposan megizzasztott bennünket, mire végre felértünk a Bakony legmagasabb pontjára.

Ahol rögtön szembetűnt, hogy a mégoly kevés turista is mekkora szeméthalom hátrahagyására képes. Az elkeserítő látványt valamelyest kárpótolja a csúcson lévő Vajda Péter-kilátóból elénk táruló látvány. A háromszintes faépítmény tetejéről tiszta időben a Balaton, sőt még az ausztriai Alpok első csúcsai is látszanak. A kilátóból teljes körpanorámában gyönyörködhetünk. Azaz csak gyönyörködhetnénk, ha az építmény radar felőli oldalára - nyilván biztonsági szempontból - nem húztak volna, a látványt és a fényképezést gátló sűrű acélhálót. Így legalább kénytelenek voltunk a másik irányba fordulni és gyönyörködni a Zirc felé elénk táruló panorámában.

A Vajda Péter-kilátó a Kőris tetején

Rövid pihenő után indultunk is vissza, hogy még időben a faluba érjünk. A visszaúthoz a radarállomástól induló kék jelzést követtük: elsétáltunk a Kis-Kurta, majd a Nagy-Kurta völgy mellett, jobbról pedig a szintén valamiféle adótoronnyal díszített Parajos-tetőt láthattuk. Enyhén lejtős terepen, mintegy másfél-kétórás sétával értünk vissza túránk kiindulópontjára, Bakonybélbe. A faluba érve szomorúan konstatáltuk, hogy az ízlésesen felúsított tájház már bezárt, pedig szívesen megnéztük volna a falugyűjteményt. A túra végén nem maradt más hátra, mint hogy a templomnál lévő Szent Gellért tér egyik kiülős ivójában kipihenjük fáradalmainkat.