A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Ha kockázatos nyaralást szeretne

Vágólapra másolva!
A szerencsésen megakadályozott londoni, a sikertelen glasgow-i és a hét halálos áldozatot követelő jemeni terrorakciók után ismét szigorúbb repülőtéri ellenőrzésekre, hosszabb várakozási időre és késésekre kell felkészülniük azoknak, akik mostanában kelnek útra, a hatóságok pedig ismét figyelmeztetik polgáraikat, hogy lehetőleg mely országokat kerüljék el utazásaik során.
Vágólapra másolva!

Megszokott, hogy a terrormerényletek után, háborús konfliktusok, vagy természeti katasztrófák idején a legtöbb küldő ország külügyminisztériuma ajánlásokat tesz közzé, hogy melyek azok az országok, amelyekbe egyáltalán nem, vagy csak alapos körültekintéssel tanácsolja az utazást. Ebben különösen élen jár például Ausztrália, amely legutóbb az indonéz repülőgépek EU-ból való kitiltása, illetve az indonéz légitársaságokat érintő légikatasztrófák kapcsán figyelmeztette polgárait, hogy ne lehetőleg ne ezeket a társaságokat válasszák.

Időről időre a magyar szaktárca is meghatározza azokat az országokat, amelyeket veszélyesnek ítél, és ahová nem tanácsolja az utazást. Ezek között az országok között nemcsak olyan nyilvánvaló helyszínek szerepelnek, mint például Irak, vagy Afganisztán, hanem olyan, kiemelkedő idegenforgalmi célpontnak számító országok, vagy leginkább egy-egy speciális régiójuk, mint például Thaiföld, India, vagy akár Törökország bizonyos részei. Az utazások tervezésekor célszerű utánanézni, hogy a kiszemelt ország nem minősül-e "fokozott biztonsági kockázatot rejtő országnak", s mely régiókat, városokat ajánlott mindenképpen elkerülni.

Manapság az utazás és a turizmus szempontjából a legnagyobb veszélyeket a politikai és háborús konfliktusok jelentik. Az érintett országokba szervezett módon gyakorlatilag lehetetlen é s nem is tanácsos eljutni, de természetesen mindig akad, aki kalandvágyból, vagy egyéb okokból elég bátor egy ilyen utazáshoz. A híradásokból sajnos mindig naprakész információkat kapunk ezekről az országokról, így nem meglepő, hogy Afganisztán, Irak, vagy akár Csecsenföld is a világ legveszélyesebb országainak listáján van. Sajnos, tegyük hozzá, mert ezekben az országokban számtalan természeti és kulturális látnivaló várná a turistákat.

Az amerikai Forbes magazin évről évre összeállítja a turisztikai vagy utazási szempontból legveszélyesebbnek tartott országok listáját. A listát minden országot 1-től 5-ig terjedő skálán osztályoztak (az ötös osztályzat a legnagyobb kockázatot jelentő államoknak járt) és olyan szempontok alapján készítették el, mint a bűnözési helyzet, politikai kockázatok, vagy a terrorveszély.

A legveszélyesebbnek minősített országok a hírekből jól ismert államok (Irak és Afganisztán), de a listán szereplő országok többsége afrikai állam. A listán Oroszország és Grúzia is helyet kapott, de szerepel rajta például Thaiföld, vagy az indonéziai Bali szigete is. Néhány ország a listáról.

Afganisztán (5) - Minden kategóriában kiemelten veszélyes

Az országba merészkedő utazók kiteszik magukat az emberrablás és a merényletek veszélyeinek. Az értékelés szerint Afganisztánban továbbra is komoly veszélyt jelent a nyugati államok polgáraira az al-Kaida. Kifejezetten veszélyesek a kormányzati épületek és az amerikai nagykövetség környezete, de a nagyobb tömeget vonzó helyszínek - például piacok - is kiemelt célpontjai a pokolgépes merényleteknek.

Irak (5) - Kiemelt biztonsági kockázat, terrorveszély

Az értékelés szerint Irak egyetlen pontja sem biztonságos jelenleg külföldi utazók számára, még a nemzetközi, ún. Zöld Zónák sem. Az amerikai megszállás a várakozásokkal ellentétben nemhogy megfékezte volna az erőszakot, sokkal inkább annak okozója lett. Bombamerényletek, emberrablások, öngyilkos merényletek, fegyveres támadások teszik életveszélyessé az itt tartózkodást. A legfőbb célpontok itt is amerikai érdekeltségek elsősorban, valamint éttermek, szállodák, rendőri létesítmények és ellenőrzőpontok.

Pakisztán (4) - Terrorveszély Iszlámábádban, kiemelten veszélyes körzet az Afganisztánnal és az Indiával közös határvidék

Az országba minden veszélye ellenére viszonylag sok európai turista utazik, elsősorban a kalandtúrákat kedvelők, akik kisseb-nagyobb trekkintúrákra érkeznek a hegyekbe. Az ország alapítása óta gyakorlatilag folyamatosan feszültség-gócnak tekinthető. 1947-ben India észak-nyugati, többségben muzulmánok lakta területét leválasztották az országról és az így megmaradt terület lett a mai Pakisztán. Kasmír birtoklásáért két nagyobb háborút vívott a két ország, egy harmadik "eredményeként" pedig megalakult Bangladesh. Az indiai nukleáris kísérletek 1998-ban arra késztették Pakisztánt, hogy nagy nemzetközi tiltakozás mellett hasonló tesztelésekbe kezdjen. Ettől kezdve a nyugati és amerikai érdekeltségek folyamatos terrorveszélynek vannak kitéve. A főváros, Iszlámábád és az Afganisztánnal határos törzsi területek az ország legveszélyesebb részei. Ez utóbbi területen az afganisztáni talibán és az al-Kaida tagjai rejtőznek.

Oroszország (Csecsenföld) (4) - Terrorveszély, emberrablások, bűnözés

A Kaukázus környéki politikai instabilitás Oroszország egyik legsúlyosabb problémája. Az utazók számára nem javasolt a környék - Csecsenföld, Észak-Oszétia, Ingusétia, Dagesztán - felkeresése, ahol különböző gerillacsapatok tartják fenyegetettségben a helyi lakosságot. A váltságdíjért végrehajtott emberrablások itt is mindennaposak, ezek elsősorban a külföldieket fenyegetik. Szintén gyakoriak a szállodák, iskolák, piacterek, vagy kormányépületek ellen elkövetett bombamerényletek és terrorakciók, mint például a 2004 szeptemberi beszláni túszdráma, amely civilek, köztük sok iskolás gyerek halálával végződött.

Thaiföld (3) - korlátozott terrorveszély

Az ország Ázsia egyik legnépszerűbb turista célpontja, évente több ezren látogatnak el ide Magyarországról is. Bár a tavalyi bangkoki - magyar sérültekkel is járó - bombamerénylet elszigetelt jelenség maradt, az ország déli, Malajziával határos, többségében muszlimok által lakott tartományában állandó a terrorveszély. Itt rendszeresek a fegyveres összetűzések a Malajzia támogatását élvező muzulmán lakosság és a thai rendőrség között. Ez a vidék szerencsére messzire esik a legnépszerűbb nyaralóhelyekről, így a külföldi turisták száma is elhanyagolható itt. Thaiföld többi része természetesen mindenkinek nyugodt szívvel ajánlható.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!