A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Télből a nyárba - utazások melegebb vidékekre

Vágólapra másolva!
A téli hónapokban, aki teheti, igyekszik menekülni a fagyos időjárás elől és legalább néhány napot melegebb éghajlaton eltölteni. A téli nyaralás ma már nem jelent feltétlenül luxusutakat, kis utánajárással jelentős összegek takaríthatók meg. Aki spórolni szeretne, nem kell feltétlenül messzire utaznia, Budapesttől néhány órásnyi repülőútra is kellemes meleg időjárást találhat.
Vágólapra másolva!

A legfontosabb szabály egy téli egzotikusabb utazás tervezésekor, hogy ha minél olcsóbban szeretnénk megúszni a költségeket, lehetőleg ne a kiemelt időszakokra, karácsonyra és szilveszterre tervezzük az utazást. Ekkor ugyanis a legtöbb szálloda és vendéglátóhely magasabb tarifával dolgozik, ráadásul szinte minden szállodában külön kell fizetni a kötelező szilveszteri vacsoráért, ami a több tízezer forintot is elérheti. Abban az esetben, ha csomagban vásároljuk az utazást, ezt a költséget a részvételi díjba építik be az utazásszervezők, ennek megfelelően ebben az időszakban az alapár is magasabb.

A szilveszteri utazásoknál a szállodai kapacitások is nehezítik a szervezést és ebben az időszakban a repülőgépeken is igen nehéz kedvező árú helyet találni. Ezért a melegebb éghajlatra készülő olvasóinknak azt tanácsoljuk, hogy lehetőleg ne az ünnepek idején kelljenek útra, főleg, ha eddig még nem szerveztek semmit az úttal kapcsolatban. Az [origo] által megkérdezett utazási irodákban elmondták, hogy például az egyre kedveltebb Maldív-szigeteken a szilveszteri időszakra gyakorlatilag teljesen megteltek a szállodák, csak néhány hely maradt az elegánsabb és drágább hotelekben.

Szilveszter után viszont nemcsak az árak mérséklődnek, hanem nagyobb választási lehetőségünk is van, hogy mikor, milyen légitársaság gépével és milyen szállodában szállunk meg. Amennyiben egy meghatározott összeg áll rendelkezésre a téli utazáshoz, érdemes rugalmasan kezelni az indulás és érkezés időpontját, illetve a külföldön töltött napok számát.

Szintén fontos utánanéznünk, hogy a kiszemelt nyaralóhelyen milyen az időjárás az utazás tervezett időpontjában, ugyanis könnyen érhet bennünket meglepetés. Kevesen tudják, hogy például a közkedvelt egyiptomi tengerparton (Hurghada, vagy Sarm es Sejk) februárban kifejezetten szeles az időjárás, s így strandolásra kevésbé szörfözésre annál inkább alkalmas. Aki a Távol-Keletre készül, nem árt tudnia, hogy például Balin, vagy Borneón a téli hónapokban esős, kellemetlen az időjárás, ezekre a helyekre nyáron érdemes utazni, ugyanakkor nagyjából a Szingapúrtól északra lévő területekre, elsősorban Thaiföldre télen érdemes utazni.

Európában a Kanári-szigetek

Európában ezekben a hónapokban meglehetősen korlátozottak a lehetőségeink, ha melegebb tájakra vágyunk, de korántsem lehetetlen az ügy. Két hely jöhet szóba leginkább, Portugália déli része, Algarve, vagy valamelyik kedvelt spanyol üdülősziget. Utóbbiak közül a legalkalmasabb a marokkói partok közelében, az Atlanti-óceánban fekvő Kanári-szigetek, ahol februárban is meleg, tavaszias időjárás várja a turistákat. A 25-27 fokos hőmérséklet mellett a tenger vize sem hűl le annyira, hogy kényelmetlen legyen a fürdőzés.


Delfinles Tenerifén

Tenerife partjainak hosszúságához képest kevés homokos szakaszt találunk itt. Ezeken a részeken szabadstrandokat alakítottak ki, melyek bármikor igénybe vehetőek. A felállított napágyak és napernyők darabjáért viszont 3-4 Eurót kell fizetni, függetlenül attól, hogy mennyi időre kívánjuk bérelni.

Szállások tekintetében is bőséges a kínálat, az olcsóbb 50-60 eurós apartmanoktól kezdve egészen a luxus kategóriáig. Kétcsillagos tengerparti szállodát már 165 euróért is találtunk hét éjszakára, a legolcsóbb háromcsillagos szállásért pedig 186 eurót kell fizetnünk személyenként egy teljes hétre. Természetesen csomagban, a repülőjeggyel együtt is megvásárolhatjuk a kanári-szigeteki téli nyaralást: az egyik nagy hazai utazási irodában 280 ezer forintért találtunk egyhetes utazás a februári időszakra.


Tenerife télen is kellemes

Ha valaki pedig egyénileg szeretne utazni, budapesti indulással 60- 80ezer forint körüli jegyárra kell számítanunk adók és illetékek nélkül, de ebből a költségből faraghatunk, ha fapadossal utazunk. A Ryanair légitársaság például Frankfurt-Hahnból közlekedtet járatokat Teneriffére, a frankfurti repülőtér pedig Budapestről is elérhető. Spanyolországból több fapados cég is repül a szigetekre, érdemes kipróbálni a Vueling, a Spanair, vagy a Click Air honlapját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!