A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Xi'an: hatalmas és egoista uralkodók városa

Vágólapra másolva!
Shaanxi tartomány mai székhelye, Xi'an, Kína történelmének és kultúrájának meghatározó területe. Kutatások szerint 4000 éven keresztül 11 dinasztia fővárosa volt, ahol a kínai kultúra virágkorát élte. Jól megfértek egymás mellett a nagy világvallások, a nyüzsgő város otthont adott uralkodóknak, költőknek, szerzeteseknek, kereskedőknek és katonáknak egyaránt.
Vágólapra másolva!

Xi'an (akkori nevén Cháng'án), a Selyemút keleti végében, főként a kereskedelemnek köszönhetően fejlődött nagy metropolisszá, ahol óriási tevekaravánok érkeztek Európa és Ázsia országaiból, és indultak ismét útnak, hogy Kína termékeivel hódítsák meg a világot. Több ezeréves festmények örökítik meg a lovaspóló játékokat, vadászatokat, heves mulatságokat és szédítő kurtizánokat, egy olyan sokszínűséget, amelyet korábban még nem tapasztalt ez az ország. Egyes kutatók szerint, ha Xi'an mai tágabb területén belül bárhol régészeti ásatásokba kezdenénk, biztosan évezredes kincsekre bukkanhatnánk. Talán ennek köszönhető az a felfedezés, amikor 1974-ben kútásó parasztok ráleltek Qin Shihuangdi, Kína első egységesítő uralkodójának sírját őrző több ezer cserépkatona első darabjára.

Qin Shihuangdi

Kína első uralkodója kevesebb, mint 40 éves kormányzása alatt hozta létre, hét háborúskodó államból az első egységes Kínát 2200 évvel ezelőtt. Nem csupán az ellenséges törzseket hódította meg, de olyan központosított és működőképes irányítási rendszert vezetett be, mely halála után több dinasztián keresztül mintául szolgált. Óriási út- és csatornahálózatot építtetett, összekapcsoltatta a Nagy Fal meglévő vonulatait, egységesítette az írást, a mértékegységeket, a valutát, és 36 központilag irányított államot hozott létre az ország területén, hogy megkönnyítse a nemzeti irányítást. Nem kevés érdem egyetlen embertől!

Forrás: Getty Images

Mindennek ellenére, Qin Shihuangdi valójában egy olyan tudatlan szolgaállam létrehozásán dolgozott, mely nem mást, mint saját személye halhatatlanságát biztosítja. Elrendelte, hogy égessenek el minden nem műszaki-tudományos témájú könyvet, így próbálta megsemmisíteni a konfuciuszi tanokat, az ellenállókat pedig élve eltemettette. Elrendelte azt is, hogy nem csupán a törvényszegők ítéltetnek halálra, hanem a törvényszegők minden családtagja is. Számára a halhatatlanság nem csupán eszméjének fennmaradását jelentette, ténylegesen kutatta az örökélet elixírt. Körbevette magát mágusokkal, alkimistákkal, akiket ezzel az egyetlen feladattal bízott meg. Ahogy teltek az évek, úgy vált egyre megszállottabbá saját halálát illetően. Nem akart mást, mint isteni rangot, mely önnön dicsőítését igazolja vissza. Halála is egy elixír-expedíció kapcsán érte, Japánból visszatérve.

Az agyaghadsereg

Qin Shihuangdi 13 évesen vált uralkodóvá, már rögtön trónra kerülésekor elrendelte, hogy kezdjék meg különleges mauzóleumának építési munkálatait, ami egészen haláláig, 36 éven keresztül tartott. Kutatók szerint az uralkodó úgy képzelte, hogy hatalma halála után is folytatódik majd, így a sírhely komplexum célja nem más, mint az, hogy elrettentő nagyságával és magasztosságával biztosítsa személyének és birodalmának túlvilági erejét. Az agyaghadsereg ezt a sírhelyet őrzi.

Forrás: Getty Images

A sírhely területe elképesztően nagy, eddig 8 000 harcost ástak ki, a kiállítás egyetlen pavilonja nagyobb, mint egy focipálya! Harcosok és lovak állnak itt csatarendben, kelet felé fordulva, immár 2 000 éve néma csendben.

Eredetileg a hadsereg minden egyes tagját színesre festették, és fegyvert adtak a kezükbe. Itt-ott még felfedezhetőek voltak a festéknyomok, de a levegőre kerülve teljesen eltűntek. A fegyverek nagy része is apró darabokra tört, és a restaurált katonák többségénél hiányzik. Megdöbbentő látványt nyújt egyben szemlélni a több ezer életnagyságú sárga agyagszobrot, de ezt a döbbenetet felülmúlhatja, ha engedjük magunkat elveszni a részletekben. Minden harcos egyedi arcvonással és arckifejezéssel rendelkezik, egyedi ruházattal, lábbelivel, egyedileg megformázott hajviselettel! Azt beszélik, hogy a megalkotók minden maguk körül lévő embert - családtagokat, ismerősöket - modelleztek, hogy elegendő mintát gyűjtsenek.

Forrás: Getty Images

Az agyaghadsereg Qin Shihuangdi sírjának csupán külső védője. A sír maga még feltáratlan, körülbelül 1,5 km-rel keletre helyezkedik el, a mauzóleum teljes területe 57 négyzetkilométerre tehető. Kutatók szerint ez a terület magának a birodalomnak a kicsinyített mása. Megtalálhatóak itt paloták sorainak maradványai, kápolnák, a birodalom nagy folyóinak kicsinyített másai - melyeket higannyal töltöttek fel, hogy védjék a sírhelyet a betolakodóktól - drágakövekből kirakott csillagképek és nem csupán az uralkodó holtteste, hanem 48 ágyas nyughelye mindazokkal, akiket élve temettek el a császárral. Ezt tették a munkásokkal is, hogy megőrizzék a sír helyének és tartalmának titkát.

A Kínai Kulturális Minisztérium még nem tudja, hogy mikor kezdik meg a sír feltárását. Először különböző technikákkal kísérleteznek, hogy biztosak lehessenek a feltárás módszerében, hiszen 2 000 éves "biztonsági rendszer" védi a birodalom első császárát, végtelen erejének szimbólumát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!