Négyezer köbméter víz a kék pályára - sízés és környezetvédelem

Hamarosan kezdődik a sokunk által várt síszezon, lehet elővenni és kitisztítani a bakancsokat, beszerezni a felszerelés elhasználódott darabjait és böngészni az utazási irodák ajánlatait. Milliók kedvenc téli időtöltéséről kevés embernek jut eszébe a környezetszennyezés, vagy az élővilág pusztítása, pedig sajnos a sízésnek - főként, mióta tömegek űzik - ilyen hatása is van. Káros a természetre a síturizmus, vagy nem? Megnéztük mindkét véleményt.

A sízés természetre gyakorolt hatásáról több tanulmányt is szerző Veronica Tonge szerint ugyanakkor igenis lehet környezettudatos síturizmusról beszélni, s a liftek és hóágyúk működtetése is sokkal kevesebb energiát emészt fel, mint tette azt akárcsak néhány évvel ezelőtt. A megújuló energiaforrásokból származó elektromos árammal működtetett liftek összehasonlíthatatlanul kevesebbe kerülnek és kisebb kárt okoznak, mint amit a dízelolajjal működő felvonó okoztak pár évvel ezelőtt.

Ma már számtalan olyan európai síközpont van, amely teljes energiaszükségletét például vízenergiából nyeri, hiszen a hegyvidékek kisebb folyói tökéletesen alkalmasak erre. Az Egyesült Államokban pedig már olyan sírégió is találunk, ahol az összes sícentrum szélenergiából nyeri szükségleteit. Az ausztriai Lech-ben egy biomassza erőmű építésével szorították vissza a károsanyag-kibocsátást és javították jelentős mértékben a levegő minőségét. A síközpont szállodáiban és apartmanházaiban az így előállított energia szolgáltatja a fűtést és a melegvizet, az autóforgalom csökkentésére pedig ingyenes autóbuszokat biztosítanak a síelőknek.

Mi a helyzet a már említett hóágyúzással, a felhasznált vegyszerekkel és a működtetésükhöz szükséges hatalmas mennyiségű vízzel? Ezek hazsnálatára is vannak követendő példák. Az ausztriai Tirolban például sehol sem használnak vegyszereket a hóágyúzáshoz, ehelyett természetes vízből készül a műhó, amelyet folyókból, vagy esővíz felfogására épített tározókból nyernek. A folyókból csak annyi vizet szivattyúzhatnak ki, amennyi még biztonságosan eltávolítható és nem károsítja a környező élővilágot. Később ezt a vizet is megszűrik és csak az így nyert ásványi anyagoktól mentes tiszta vizet használják fel a hóágyúkhoz.

A hóágyúzott pályák, a növénytakaróra kifejtett negatív hatását is vitatja Tonge. Szerinte ugyanis vizsgálatok bizonyítják, hogy a hóágyúval előállított hóréteg éppen úgy óvja az alatta lévő növényzetet, mint mondjuk a konyhakertekben a növények téli védelmére használt műanyag zacskók.

A sípályák kezelésében is van újdonság. A legtöbb helyen ratrakokkal, hatalmas lánctalpas buldózerekkel gyalulják tisztára a pályákat, de néhány síterepen már egy új módszert alkalmaznak, amelynek lényege, hogy a talaj felső rétegét a növényzettel együtt- akár a gyeptéglát - felszedik, az alatta lévő földréteget elegyengetik, majd az eltávolított felső réteget visszahelyezik a kisimított talajra, így a növényzet teljesen intakt marad. Sok helyütt növelik a kezeletlen pályák számát, amelyeket külön jelölnek a térképeken. Ezeket ugyanakkor elsősorban a profi síelőknek ajánlják.

A konklúzió e nézet képviselői szerint tehát az, hogy igenis megfér egymás mellett a síelés és a környezetvédelem, a zöld gondolkodás. Pusztán annyit kell tennünk, hogy a megfelelő síterepet választjuk ki. Ehhez érdemes utánanéznünk például az interneten az egyes sípályáknak, hol, milyen megoldásokat használnak a természeti környezet megóvására, a hegyek védelmére.