A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Késés ellen repüljön hajnalban

Vágólapra másolva!
Sokunkkal fordult már elő, hogy a repülőtérre kiérkezve, indulás előtt derült ki, rövidebb-hosszabb időt késik a járat. Ha még egy átszállás is szerepel a programban, az apró csúszásokból tetemes késés jöhet össze az út végére. Mit tehetünk mi utasok, hogy mindezt elkerüljük?
Vágólapra másolva!

Az amerikai közlekedési minisztérium adatai szerint az elmúlt öt évben, november és december hónapokban az amerikai nagyvárosok repülőterein a reggel 7 és 8 óra között érkező járatok 86,2 százaléka pontosan szállt le, míg az este 20 és 21 óra között érkezők csupán 67,5 százaléka érkezett meg a menetrendnek megfelelően.

Forrás: Wikipedia

Az amerikai minisztérium tanulmánya szerint ezért bármennyire is kényelmetlen, még mindig jobban megéri korai járatot választani, mert ilyenkor a repülőtérre is könnyebb kijutni. A délutáni órák közül 13 és 14 óra között szintén nagyobb annak a valószínűség, hogy repülőgépünk időben érkezik meg céljához, a délután 4 és 5 közötti időszakot viszont lehetőleg kerüljük.

A járatok pontossága tehát reggel a legnagyobb és ahogy múlik az idő, egyre romlik az arány. A reggeli órákban ugyanis kevesebb repülőgép hagyja el a légikikötőket, ilyenkor a kisebb forgalom miatt a légiirányítóknak is könnyebb tartani a menetrendet. Ahogy a légtér telítődik, egyre hosszabb időt vesz igénybe, míg egy járat eljut a felszállásig, illetve az érkező járatoknak megadják az engedélyt a landolásra.

Forrás: [origo]

A délelőtti és késő délutáni órákhoz képest az éjszakai járatok is sokkal pontosabban érkeznek meg célállomásukra: az este 11 és reggel 6 közötti járatok 74,2 százaléka száll le időben, ami szintén a lecsökkent légiforgalomnak köszönhető. Az általában éjszaka érkező hosszú távú járatok menetidejébe ráadásul 15-60 percnyi csúszást automatikusan beleszámítanak.

Szintén késéseket eredményezhet az is, hogy a légitársaságok próbálják frekventált időszakban indítani járataikat annak érdekében, hogy az utasok minél jobb csatlakozásuk legyen. Ilyen módon bizonyos időpontokban eleve sűrűbb a légiforgalom.

Forrás: EPA

A légiirányítók egy adott időben csak korlátozott számban tudnak foglalkozni a repülőgépekkel, így ha épp kevesebb irányító dolgozik a toronyban, bármennyire is furcsa, a késések is gyakoribbak - írja az Msnbc Travel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!