A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Hollandia
HUNHungary
09:00CselgáncsItaly-Hungary
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Átadták az első kínai Airbust

Vágólapra másolva!
Átadták az Airbus konzorcium kínai gyárában elsőként összeszerelt utasszállító repülőgépet, amelyik szerdán már be is áll a kínai Sichuan Airlines flottájába.
Vágólapra másolva!

Az A320 típusú gép az első, amelyet az Airbus Európán kívül gyártott le, első nem európai üzemében, Tiencsinben (Tianjin). A tervek szerint az idén még tíz repülőgép készül el a Pekingtől 120 kilométerre fekvő nagyvárosnál épült gyárban, amelynek kapacitását 2011 végéig havi négy repülő összeszereléséig fejlesztik fel.

Forrás: AFP

Az üzemben tavaly szeptemberben indult el a munka, az Airbus cég kínai források szerint közel másfél milliárd dolláros beruházásának köszönhetően.

Forrás: AFP

Az üzem 51 százalékban a többnemzetiségű, nyugat-európai EADS, az Airbus anyavállalatának tulajdona és 49 százalékban egy kínai konzorciumé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!