A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Hollandia
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Nem Till Tamás az egyetlen, akinek titokzatos körülmények között veszett nyoma

Till Tamás
Vágólapra másolva!
Till Tamás ügye mellett több rejtélyes eltűnés is lázban tartotta az országot. Mátét és Dávidot a mai napig keresik, Niki gyilkosát pedig 26 éve nem találják.
Vágólapra másolva!

Néhány napja egy bajai tanyán, az aljzatbeton alatt megtalálták a 24 éve eltűnt 11 éves kisfiú, Till Tamás maradványait. A fiúnak rejtélyes körülmények között veszett nyoma 2000. május 20-án: biciklivel indult el otthonról az 5501-es úton, azonban céljához, egy vadasparkba már nem ért el, ahogyan haza sem ment többé. Hogy mi történt, csak találgatni lehet.

Korántsem Tomi eltűnése az egyetlen rejtélyes ügy, melynek a végére nem került pont. 

Immár 26 éve annak, hogy az akkor hét és fél éves, első osztályos, mosolygós gyulai kislány, Szathmáry Nikolett nem ért haza néptáncóráról.

 A kislány aznap, 1998. január 14-én még elindult hazafelé, útközben össze is találkozott orvosával, akivel a helyi ABC-ig együtt ballagtak. Azonban itt elváltak útjaik, és a kislányt soha többé nem látták élve. A gyermeket évekig eltűntként keresték, mígnem 2001. február 20-án a Csabai út mellett nádvágók meg nem találták a zsákba rejtett maradványait. Az ügyben azóta is emberölés miatt nyomoznak.

További rejtélyes magyar eltűnésekről a Ripost készített összefoglalót.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!