Egy város azoknak, akik másra vágynak

Egy város, ahol három, cseppet sem vonzó jelenséggel csábítják a turistákat: egy elsüllyedt óceánjáróval, valamint az ipari és a polgárháborús múlttal. Ahol egy pláza tetejére építettek a Reichstag kupolájával vetekedő üvegkilátót, és amelynek az óratornya majdnem olyan ferde, mint a pisai. Belfastban jártunk, ahol csupa olyan dologból lesz látványosság, amire az ember a legkevésbé sem gondolna.

Belfast, Észak-Írország fővárosa első ránézésre egyáltalán nem az a hely, amely az egyszeri turista álmaiban szerepel. Építészetében és hangulatában nincs semmi csábító, inkább az iparvárosi jelleg dominál; nincs semmi monumentalitás, és még egy extrém természeti jelenségre sem futotta. Belfast mégis jó szívvel ajánlható olyanoknak, akik nem a ragyogó kincsesláda-városokat keresik, amilyen mondjuk Salzburg; és nem is urbánus kúlságra vágynak, mint amit Barcelona vagy Berlin kínál a látogatóknak. Belfast más miatt ajánlatos turisztikai célpont. Ezek a következők:

A piac
Kezdjük a városnézést a piacon: kellemes reggeliző- vagy akár ebédelőhely a St. George's Market, a város legnagyobb fedett piaca, ahol szombaton a helyi jellegzetességekre koncentrálnak, vasárnap pedig a kézművesáruké a főszerep. Kötelező az úgynevezett Belfast bap, még ha nem tud is sokkal többet, mint egy alaposan átsütött bucizsemle gazdagon rakva tojással, baconnel és kolbásszal; de épp ennyire kihagyhatatlan a Guinness sörrel készült kenyér, vagy a scone. Ez a péksütemény az íreknek olyan, mint a franciáknak a croissant vagy nekünk a túrós bukta. Mindegy, hogy reggelizni, tízóraizni vagy ebédelni megyünk a piacra, falatozás közben még a helyieket is megszemlélhetjük, illetve jó eséllyel botlunk élőzenébe.

A St. George's Market árusai a tipikus belfasti zsömlével (Kattintson a többi képért!)

A Titanic
Ahogy arról már egy korábbi cikkben szó volt, Belfast központi szimbóluma a Titanic. Az emberi kudarc egyik ikonikus mementóját rebrandelni nagyon furcsa dolog. Egykori szégyenfoltja köré mégis most nagyon tudatosan épít a város, ezért készüljünk fel rá, hogy Belfastban a csapból is a Titanic folyik. A tragikus sorsú hajó neve erős hívószó, olyan fogalom, amelyet az egész világ ismer, és az már szemlátomást egyáltalán nem számít, hogy valójában mi is a történet a fogalom mögött. A város turisztikai politikája pedig ügyesen lovagolja meg a világ homályos érdeklődését. A 2012-es, századik évfordulóra nyílt gigantikus - és nagyon népszerű - Titanic-múzeum mellett Titanic-turistaösvény és számtalan Titanic-tematikájú látogatóhely is tárt karokkal várja a látogatókat. És természetesen a világ minden szuvenírjéből készült Titanic-branddel ellátott termék, sőt még Titanic-hamburger is kapható. A Titanic katasztrófája a jelen városfejlesztésének is jót tett: több hervadó épületet vagy helyszínt tudtak a Titanic-címke segítségével rehabilitálni. Belfast ugyanis komoly iparvárosi múltra tekint vissza, a Lagan folyó dokkjait óriási hajóépítő üzemek és gyárak maradványai szegélyezik. Ezt az ipari örökséget próbálja - szemlátomást elég sikeresen - helyretenni a város az elsüllyedt óceánjáró legendájára támaszkodva.

A Titanic-legendából az egész város ki akarja venni a részét (Klikkeljen!)

A fekete taxik
"Ki ne hagyjátok a fekete taxikat!" - ezt javasolta minden ismerősöm, aki valaha megfordult Belfastban. A black cab-ek, azaz a fekete taxik a trouble, vagyis a militáns katolikus és protestáns (vagy ha úgy tetszik republikáns és lojalista) csoportok hatvanas évek végétől erősödő konfliktusainak helyszínét járják be a város nyugati részén. A black cabek végigviszik az utast a konfliktushelyszíneken, a Falls Road (a katolikus, függetlenségpárti írek lakóhelye) és a Shankill Road (a protestáns, lojalista) környékén. A környéket rengeteg politikai falfestmény díszíti, a fontosabbaknál sofőr és utasai kiszállnak, előbbi átvedlik idegenvezetővé, és darálni kezdi a tudnivalókat - bizarrabb esetben fotókat készít a szomorú képek előtt vigyorgó turistákról. Szóval ezt a közelmúltbeli eseményt is ügyesen brandesítik a jelenben, amit az is jelez, hogy előre lehet választani republikánus vagy lojalista szemléletű taxisofőrt, de olyat is, aki semlegesnek mondja magát (nem tudunk másra tippelni, mint hogy a harmadik kategóriába csak bevándorló taxisok tartoznak). Az utasok számától függően 8 fonttól (kb. 2800 forint) kezdődik a tarifa, a túra időtartama pedig kb. másfél óra. Nos, időszűke miatt ezt kihagytuk, és a falfestmények helyét tartalmazó térképpel néztünk meg pár ismertebb festményt, köztük az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) egyik legendás alakjának, az éhségsztrájkban meghalt Bobby Sandsnek az arcképét. Aggodalomra nincs ok, a konfliktusok egykori színhelyei ma már egyáltalán nem veszélyesek, inkább kisvárosi a hangulat, falafelesekkel és a fish and chipses olajszaggal.

A MAC
Mivel kíváncsiak voltunk, hol van a város kulturálisan leginkább pezsgő pontja, belfasti ismerősünk a nemrég átadott MAC-ba (Metropolitan Arts Centre) irányított minket, amely mini-Müpaként elképzelhető művészeti központ. Az épület és a benne lévő összes kiállítás ingyenesen látogatható: emeleteken át sorakoznak workshopszobák, próbatermek, kiállítótermek. Izgalmas tér, érdemes bolyongani benne, de látszik, hogy még nincs kiforrott művészeti koncepciója. Az egyik kiállítóteremben aztán elénk toppant egy gömb alakú VALAMI, amiért már megérte Belfastba utazni. A valami abból áll, hogy damilokra függesztettek fel rengeteg valódi vagy mű pitypangpihét, alattuk egy valódi vagy művarjú - a belfasti születésű, de Londonban élő Claire Morgan alkotása. Lenyűgöző látvány, de majdnem ennyire lenyűgöző volt az idős teremőrök lelkesedése, akik önként jelentkeztek, hogy lefotózzanak minket a pitypanggömbbel együtt, miközben őszinte, már-már gyermeki lelkesedéssel méltatták a művészt és a művet.

Claire Morgan belfasti születésű művész alkotása a MAC-ban (Kattintson!)

Az étterem
Ugyancsak kellemes meglepetés volt az ebéd helyszíne, a Made in Belfast nevű bisztróétterem a szomszédos Talbot Streeten. Nem akartunk ennyire direkt nevű helyen enni, de bekukkantva nem lehetett ellenállni a belső tér chic trash hangulatú eklektikájának: kristálycsillárok mellett bokszzsákok lógtak, az élénk színekre festett asztalok, székek pedig a pesti romkocsmák berendezésére emlékeztettek. És hogy az enteriőr és az étlap kialakításában ugyanaz a rendezőelv, arról az ételek fúziós jellege is árulkodott: a tintahal kolbásszal és gránátalmaszósszal meglepően harmonikus ízkompozíciót adott ki, és akár nagyobb összegbe is fogadnék, hogy az egész szigeten itt készítik a legfinomabb fish and chipset.

Utcakép Belfastból (Kattintson a többi képért!)

A belfasti vár
Aki pedig egyetlen városlátogatásból sem hagyná ki a romantikát, az meg se álljon a belfasti várig. Az 1870-ben épült vár egyes részei folyamatosan látogathatók, mások csak azokban a szerencsés esetekben, amikor épp nem rendeznek itt esküvőt vagy más fontos eseményt. Gyerekeket szórakoztató feladvány a kastélykert kilenc macskaábrázolásának felkutatása, nekünk is eltartott egy darabig. Érdemes felmászni a vár fölött elterülő hegyre is, amely a Cave Hill Country Park része, és állítólag Napoleon orrára hasonlít.

Furcsamód a legjobb kilátás a városra nem innen, hanem egy belvárosi pláza, a Victoria Square futurisztikus, holdbázisra emlékeztető üvegkupolájából nyílik. Az eddigiek melletti fő látnivalók, mint a városháza, az Ulster-múzeum, a város egyeteme, a függőlegestől közel másfél méternyire megdőlt Albert-óratorony valamint a Crown Liquor Saloon, Észak-Írország legrégebbi pubja simán belefér egy 3-4 napos hosszú hétvégébe.

A legjobb kilátás a belvárosra egy pláza kupolájából nyílik (Klikkeljen!)

Belfastot tehát inkább haladó utazóknak ajánljuk, akik nemcsak a kétszáz éves épületektől és a rekordok könyvébe bekerült látványosságoktól jönnek lázba, hanem attól is, hogy milyen nyomokat hagy egy városon a történelem. És főleg, hogy mit kezd velük a jelenkor.