Gyorsabb lesz lejutni az Adriára

horvátország, dalmácia
Vágólapra másolva!
Horvátország július elsején csatlakozik az Európai Unióhoz, ami a magyar nyaralók számára azt az üdvös változást hozza, hogy megszűnik a vámellenőrzés, és kevesebb lesz a macera az úti okmányokkal. Továbbra is elég a személyit magunkkal vinni, ha pedig nyaralás közben tengeri sünbe lépünk, vagy más baleset ér, ingyen ellátnak. A határon akár hosszú perceket is nyerhetünk.
Vágólapra másolva!

Gyorsabb és egyszerűbb lesz a határátkelés július elsejétől a magyar-horvát határon, mivel megszűnik a vámellenőrzés. A rendőrségi útlevél-ellenőrzés megmarad ugyan, de így is csökkenni fog a várakozás, aminek egyszerű, gyakorlati okai vannak: "eddig a magyar rendőr, magyar vámos, horvát rendőr, horvát vámos sort kellett végigjárni, mielőtt az ember folytathatta az útját" - mondta az Origónak a Horvát Idegenforgalmi Közösség munkatársa. Július elejétől ennek vége, a közös útlevél-ellenőrzés miatt egy helyen fognak állni a magyar és a horvát rendőrök. Ahogy eddig, ezután is lehet személyi igazolvánnyal utazni Horvátországba.

Bracra is gyorsabb lesz az út Forrás: AFP/Gardel Bertrand

Az persze, hogy vámosok nem lesznek, nem jelenti azt, hogy szúrópróba-ellenőrzéseket nem végeznek majd a határon, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrizheti a szabályok betartását a közutakon, parkolókban vagy akár a pályaudvarokon.

Mit vihetünk és hozhatunk?

Jövedéki termékekből ugyanannyit és ugyanazt lehet majd hozni Horvátországból, mint bárhonnan máshonnan az EU-ból. Ez személyenként 800 szál cigaretta, 200 darab szivar, 400 darab szivarka, 1000 gramm fogyasztási dohány, 110 liter sör, 20 liter köztes alkoholtermék, 10 liter alkoholtermék, együttesen 90 liter bor és pezsgő - amelyből a pezsgő legfeljebb 60 liter lehet -, továbbá legfeljebb 10 liter, nem az üzemanyagtartályban szállított üzemanyag lehet.

Ha pedig házi kedvencünk társaságában - kutya, macska vagy akár vadászgörény - tervezzük a nyaralást, kedvenceink az unióhoz hasonlóan Horvátországba is csak állatútlevéllel szállíthatók. Ilyen okmányt csak a szükséges védőoltásokkal és mikrochippel ellátott állat kaphat. Gyógyszerek - az utazás időtartamával összhangban - csak a kezelőorvos által előírt mennyiségben szállíthatók - jelezte még korábban az MTI-nek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóreferense.

Ha tengeri sünbe lépnénk, ingyen ellátnak

Az orvosi ellátásban az eddigiekhez képest nem lesz változás: a 2006. március 1-jétől hatályos magyar-horvát szociális biztonsági egyezmény az EU-s csatlakozás után sem változik. Az egyezmény szerint a Magyarországon egészségügyi szolgáltatásra jogosult emberek (biztosítottak, nyugdíjasok vagy kiskorúak) horvátországi tartózkodásuk során ugyanolyan feltételekkel vehetik igénybe a sürgősségi ellátásokat, mint a horvát biztosítottak.

Losinj-sziget Forrás: AFP/hemis.fr/Philippe Blanchot

Sürgősségi ellátásnak minősül minden olyan ellátás, amelynek szükségessége a horvátországi tartózkodás során merül fel, és nem halasztható a Magyarországra való hazatérésig. Horvátországban térítésmenetesen ugyanakkor csak az életmentő-, illetve elsősegély-ellátások nyújthatók, az egyéb ellátásokért a magyar biztosítottaknak is ugyanolyan mértékű önrészt kell fizetniük, mint a horvát biztosítottaknak. (Erről bővebben itt olvashatnak.)

Drágult a cigi, csökkent az idegenforgalmi áfa

Az árak az EU-s csatlakozás miatt várhatóan nem változnak, amiről biztosan lehet tudni, az a cigaretta drágulása, június elejével ugyanis 1,6 kunával (kb. 60 forinttal) emelkedett az ára.

A magyar-horvát határokon teljesen majd csak akkor szűnik meg az utasforgalmi ellenőrzés, ha Horvátország csatlakozik a schengeni övezethez. Ebben az esetben az osztrák, a szlovén vagy a szlovák határhoz hasonlóan megállás nélkül léphetik át a határt a ki- és beutazók.

Horvátország egyébként arra számít, hogy az idén jelentősen megugrik az oda látogató turisták száma, de csak részben az uniós csatlakozás miatt. A másik ok, hogy januártól 25-ről 10 százalékra csökkentették az idegenforgalmi szolgáltatások áfáját.

A magyarok a 9. helyen

Tavaly 11,8 millió vendég összesen 69,2 millió éjszakát töltött Horvátországban, ez 5 százalékos létszámnövekedést és a tartózkodási idő több mint 6 százalékos emelkedését jelenti. A magyarok körében ugyanakkor némileg csökkent déli szomszédunk népszerűsége. A múlt évben 323 ezer magyar turista utazott Horvátországba, mintegy 3 százalékkal, azaz nagyjából 11 ezerrel kevesebb, mint a korábbi évben. A vendégéjszakák számában 4 százalékos csökkenés mutatkozik, a tavaly regisztrált 1,8 millió éjszaka mintegy 70 ezerrel marad el a megelőző évitől. A Horvátországban eltöltött idő alapján a magyarok még mindig a 9. helyen állnak a legjelentősebb küldő államok sorában.

Egy, a közelmúltban közzétett felmérés szerint egyébként a magyarok 65 százaléka egyénileg szervezi az útját Horvátországba, 39,1 százalék közvetlenül a szállásadónál foglal, 20,6 százalék pedig minden előzetes foglalás nélkül vág neki az útnak. A túlnyomó többség (84,1 százalék) gépkocsival utazik, átlagosan 528 eurót (157 ezer forint) költ el nyaralására, és családostól indul az Adriára, ahol 8 éjszakát tölt.

Horvátországi nyaralásokról korábbi élménybeszámolóink itt, itt és itt olvashatók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!