A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

London Európa legjobb városa

Canary Wharf, london, bank, bankár, vége a csillagászati bankárbónuszoknak cikkhez
Vágólapra másolva!
A brit fővárosban élni, turistáskodni és üzletet csinálni is jó - derült ki egy több országra kiterjedő felmérésből, amelynek eredményeit hivatalosan ezen a héten hozzák nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Az IPSOS Morsi közvélemény-kutató intézet közel 19 ezer embert kérdezett meg 24 országban arról, hogy az általa felsorolt 48 városból melyiket tartja a legjobbnak három kategóriában: hol a legjobb élni, melyiket érdemes meglátogatni, illetve melyik a legjobb a vállalkozás szempontjából. A kutatás eredményeit szerdán mutatják be, de a Telegraph már közölte a toplistát.

London minden kategóriában az első öt között szerepelt, erre rajta kívül csak New York volt képes, amely az összesített világranglistát vezeti. Ezen a brit főváros a második Párizzsal együtt, őket Abu-Dzabi és Sydney követi. Az egyes kategóriákban a győztesek a következők voltak: New Yorkban a legjobb üzletelni, Zürichben élni és Párizst meglátogatni.

Az európai válaszadók Londont tartják Európa legjobb városának, megelőzve Zürichet, Párizst és Berlint. A brit főváros a legalkalmasabb az üzletre Európában a válaszadók szerint, míg meglátogatni leginkább Párizst és Rómát érdemes.

A világ legélhetőbb városairól korábbi cikkünk itt olvasható.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!