A magyar szóra felragyog a szemük

Isztambult nem lehet három nap alatt letudni. Már a reptéri buszon azon tanakodtunk, milyen járattal jöhetnénk vissza a lehető leghamarabb. Aki nem akar ilyen kielégületlenül távozni a varázslatos metropoliszból, az mindenképpen szánjon rá több napot. Hogy legyen ideje a céltalan kóborlásra, a bazárok feltérképezésére, a fürdőzésre, sőt akár egy kis pecázásra is.

Tavasztól heti hat fapados járat indul Isztambulba, és ha ügyesek vagyunk, nem kerül többe, mint egy Budapest-Debrecen túra IC-vel. Ha pedig hamarosan még a vízumot is eltörlik, akkor attól a 15 eurós (4500 forint) költségtől is megszabadulunk, amelyet jelenleg kell fizetnünk a beutazási engedélyért.

Némi ázsiai rendezetlenség

Kevés városra igaz annyira a ráaggatott, unalomig ismételt jelző, mint Isztambulra: két világ, az ázsiai és az európai találkozása. A város egyszerre ódon – görbe utak, el-eltűnő járdák, keskeny, magas házak, ezeréves, hosszú, meredek lépcsők – és egyszerre modern – gombamód szaporodó felhőkarcolók, blokkházak, újonnan átadott Boszporusz híd.

Isztambul azonnal beszippantja az embert, fontos, hogy hagyjunk időt magunknak egy kis céltalan kóválygásra. Teljesen természetesnek hat, hogy a Starbucks teraszán ülve hallgatjuk a müezzin imára hívó énekét, hogy a karácsonyi girlandok alatt és a Mikulásokkal zsúfolt kirakatok között muszlim nők és lányok sétálnak.

Romantikus séta Forrás: Gőgös Vince

A tömegközlekedésről csak szuperlatívuszokban beszélhetünk. Alacsony padlós Alstom villamosok, korszerű, új buszok szállítják az utasokat. A városban van metró – a térképeken ezt a villamoshálózattal együtt ábrázolják –, néhány budavári siklóhoz hasonló vonat és menetrend szerinti hajó. Utóbbiak nem sétahajók, hanem a közösségi közlekedés részei, az ázsiai és az európai városrészt kötik össze, illetve a város négy szigetét teszik elérhetővé.

A közlekedés kártyás rendszerrel működik. Az Isztambul kártyát megvehetjük a reptéren, és már használhatjuk is az onnan induló buszon, de persze van külön reptéri gyorsbusz is saját tarifával. Egy városi út 1,25 lírába (125 forint) kerül, ám a kártya kedvezményt ad az átszállásokra, így alig százforintnyi összeget kell fizetni egy útért.

A villamosperonra eleve kártyával lehet belépni – a kis plasztikot majd minden állomáson fel lehet tölteni automatából –, a buszokon pedig az első ajtónál található az érvényesítő berendezés. Fel lehet szállni bármelyik ajtón, az utasok automatikusan előre adják kártyáikat, az elöl állók érvényesítik azokat, majd szépen hátraadják. A forgalmasabb megállókban egyszerre akár négy-öt kártya is vándorol oda-vissza. Némi ázsiai rendezetlenség ugyanakkor a közlekedésben is megmutatkozik: a buszok néha nem szívesen állnak meg, inkább csak lassítanak, az emberek pedig leugrálnak róla.

A villamos végigvezet a belváros legszebb részén, lényegében az összes látnivaló erre a szakaszra van felfűzve. Egyes helyeken csak egy szűk járda választja el a járművet a házfalaktól. A Galata hídon azonban mindenképpen érdemes gyalog is átmenni: a hídon folyamatosan horgásznak a helyiek, és a kirakott vödrök tartalma alapján fognak is ezt-azt. A hídszerkezet alja éttermekkel van teli, ez csak gyalogosan járható végig.

A pecások és a tízmillió lakos ellenére a város megdöbbentően tiszta: napnyugta után mindenhonnan előkerülnek a slagok és a seprűk, a szorgos boltosok, éttermesek és köztisztaságiak minden szemetet, koszt és bűzt eltüntetnek, hogy reggel tiszta lappal és főként tiszta utcákkal induljon az új nap.

Ragyogó tiszta utcakép a Galata-torony lábánál Forrás: Gőgös Vince

Aminek mindenképpen bele kell férnie egy isztambuli kirándulásba: céltalan kolbászolás a belvárosban, helyi ételek fogyasztásával egybekötve; a Kék mecset, a Hagia Szophia és Konstantin oszlopa, plusz tetszőleges számú dzsámi, minaret és türbe megtekintése; a Herceg-szigetek bejárása; vásárlás a Nagy- és a Fűszerbazárban; és persze egy török fürdő kipróbálása.

A török süti kötelező

A helyi ételeket bátran meg lehet kóstolni, érdemes azonban az árakról előzetesen érdeklődni. A főételek és köretek ára általában baráti, a sápot a salátákon szedik le. Na és a szeszes italokon. Nem ebben a városban kell legénybúcsút tartani, az biztos. A helyi sör jó, de borzasztóan drága: a boltban négy-öt líra (4-500 forint), étteremben azonban ennek duplája, sőt akár triplája is lehet. Jobb felvenni a helyi szokásokat, vagyis teát rendelni.

Ugyanabban az utcában olcsón és nagyon drágán is meg lehet vacsorázni, érdemes tehát alaposan körülnézni. Egy dologra azonban muszáj sokat költeni: édességre. Jellemzően nagyon édesek és tömények a sütemények, de gondos kiválasztás mellett semlegesebb ízű desszerteket is lehet találni. A legjobb cukrászda, ahol nagyjából 8-9 líra (8-900 forint) egy nagyon nagy szelet torta, nem csak a sütik miatt kihagyhatatlan.

A Divanyou Caddesi 48. szám alatt található Grande Cafe tipikus isztambuli házban működik. Nagyon kis alapterületűek az épületek – a cukrászdáé legfeljebb 30-40 négyzetméter –, ezt kompenzálandó viszont több emeletesek, lifttel. A cukrászda így öt teremmel rendelkezik, minden emeleten négy-öt asztal található. A legfelső szint egy terasz, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a sétálóutcára és a Kék mecsetre. Ennek ellenére meglepő módon nincs tömeg, meghitt, csendes, szerelmet vallós, lánykérős helyszín.

A Kék mecset a Grand Café teraszáról Forrás: Gőgös Vince

A Kék mecset többek között arról nevezetes, hogy hat minaretje van, hat minaretes mecsetek pedig ezen kívül csak Mekkában vannak. Nevét a belső falait borító kék csempéről kapta. A turistákat egy oldalsó bejáraton engedik be két imaidő között. Belépni csak mezítláb lehet, a nők jobb, ha visznek magukkal egy kendőt, amelyet a fejükre és a vállukra terítenek, hacsak nem akarnak az ott osztogatott hidzsábba bújni.

A városban más helyeken nem várják el sem a kendőt, sem a vállat takaró ruhát. Így természetesen a múzeumként működő Hagia Szophiában sem. Ide most annyira nem kell sietni, az épület ugyanis felújítás alatt áll, az egykori főhajó nagy része el van kerítve, fel van állványozva. A templomként és mecsetként is működő épület különlegessége a vegyes díszítés: keresztény és iszlám elemek sorakoznak egymás mellett monumentális kiszerelésben.

Jó itt gyereknek lenni

A szigetekre a Kabataşról induló hajókkal lehet eljutni – ez a villamos keleti végállomása, s egyébként innen visz fel az egyik sikló a közelmúlt nagy tüntetéseinek helyet adó Taksim térre. Onnan érdemes végigsétálni a város fő bevásárlóutcáján, melyen bájos kis nosztalgiavillamos is közlekedik. Ennek végállomásától a Galata-torony érintésével gyalog vagy siklóval ereszkedhetünk le a Galata hídhoz.

A Herceg-szigetekre több társaság is indít hajókat, a lassabb (kétórás), minden szigetnél megálló hajóra érvényes a közlekedési kártya, a gyorsabbra nem, de ez a jegy is simán megfizethető. Aki nem szereti a sirályokat és a macskákat, az jobb, ha kihagyja a szigeteket. A macskák úgy elszemtelenedtek, hogy nem lehet tőlük rendesen ebédelni.

Teljesen hétköznapi jelenség, hogy egy csapat macska veszi körül a teraszon fogyasztani kívánó turistát, és mindig akad köztük egy-egy pofátlan, amelyik felágaskodik, és addig bökdösi az embert, amíg nem juttat neki egy falatot. A sirályok szerencsére nem telepednek az asztalra, csak pár méterről figyelik az eseményeket.

A szigetekre is érdemes ellátogatni Forrás: Gőgös Vince

A négy sziget egy nap alatt bejárható, a nagyobbak komplett kisvárosok erdőkkel, a kisebbek inkább természeti jelenségek. Érdekesség, hogy benzines járművel tilos közlekedni, kivéve az engedélyezett teherjárműveket. A helyiek jellemzően elektromos kerékpárokat használnak, gyakran utánfutóval felszerelve. A lusta turistákat pedig lovas kocsikkal szállítják.

A Büyükada-szigeten például egy olyan pontról nyílik a legjobb kilátás Isztambulra, ahol a használaton kívüli kocsikat tárolják, és a lovakat abrakoltatják. Példa értékű, hogy a legnagyobb szigeten – és egyébként a városban is – rengeteg új és korszerű játszótér van, egyértelműen állítható, hogy nagyon jó lehet itt gyereknek lenni. A szegénységet látva ugyanakkor felnőttnek már nem biztos.

Vásárlás vérmérséklet szerint

Nem múlhat el isztambuli látogatás bazár nélkül. Ez még a vásárlástól idegrohamot kapó férfiak számára is kötelező, legfeljebb kisebb adagokban. Arra fel kell készülni, hogy minden kereskedő meg akarja tudni, honnan jöttünk – az angolokat az időjárás érdekli, a törököket a származásunk. Általában felismerik a magyar nyelvet, és azonnal felragyog a szemük. Elmesélik, hogy sok évvel ezelőtt volt egy magyar barátnőjük, ráadásul tudják, hogy a magyarok épp annyira szegények, mint a törökök, úgyhogy kövér engedményt hajlandók adni. Vagy nem.

Ma már a boltosok nem rohannak a vásárlók után, alkudni legfeljebb 20-25 százalékot lehet. Ugyanazt a terméket meg lehet vásárolni a sétálóutcai, otthonról is ismert üzletekben, a fedett bazárban és kinn az utcán is. Az áru ugyanaz, a vásárlás hangulata és az ár eltérő – választhat ki-ki vérmérséklete szerint.

A Nagy Bazár lámpakínálatának egy ezreléke Forrás: Gőgös Vince

A Nagy bazár mellett a Fűszerbazárt is érdemes útba ejteni. Aki kicsit is tud főzni, az itt biztosan elalél, a fűszernövények otthon sosem látott kavalkádja nem hasonlítható semmihez. A fűszeresek mindenből egy kilót akarnak rád sózni, abból is, amit otthon ötdekás kiszerelésben árul Horvát Rozi. Horribilis összegeket lehet itt elkölteni, úgyhogy jobb, ha visszafogjuk magunkat, tíz deka bőven elég mindenből. Kivéve a szárított paradicsomot és az almateát.

Legközelebb térképet is viszünk

Az utolsó napon érdemes még egyszer körbejárni a várost, elbúcsúzni kedvenc helyeinktől, vásárolni ezt-azt a barátainknak. A reptéren is van egy kis bazár, nagyon hangulatos, de minden a duplájába kerül, mint a városban, úgyhogy ne halogassuk az utolsó pillanatra az ajándékbeszerzést.

A hazautazás napját nem könnyű kiválasztani. A vasárnap kora reggeli indulás ideális lenne, mert még nincs forgalom, viszont nyolcig nem jár sem metró, sem hajó, vagyis csak a reptéri különjáratot lehet igénybe venni a fapadosok által használt ázsiai reptérre. Ennek a menetrendjét nem szabad komolyan venni, akkor indul, amikor megtelik a busz.

A hétköznapi vagy későbbi indulás előnye, hogy búcsúzóul az egész várost még egyszer át lehet utazni fillérekért – hajókázás után egy óra buszozás –, hátránya viszont a beláthatatlan méretű dugó. Akár két órát is el lehet tölteni az autópályán poroszkálással, emiatt lényegében tervezhetetlen a kijutás a reptérre.

A mi három napunkba sajnos a fürdő és a búcsúzkodás nem fért bele. A vízumunk viszont még három hónapig érvényes, úgyhogy egészen biztosan nem várunk sokáig a következő kirándulással. Főleg, hogy a török líra kitartóan gyengül, így egyre olcsóbb az utazás.

Ami biztos: legközelebb sokkal több időt szánunk vásárlásra, fürdőzni vacsora előtt fogunk, és sok készpénz lesz nálunk, mert kártyát kevés helyen fogadnak el. Valamint viszünk itthonról térképet, mert Isztambulban sem a metróállomásokon, sem a buszmegállókban nincs kifüggesztett várostérkép, legfeljebb a szállodákban lehet kunyerálni egyet.