Az öt síugró sáncot 2011-ben építették a Törökország keleti részén lévő Erzurum Palandöken nevű síközpontjában 7,5 milliárd forintnak megfelelő összegért a téli Univerziádéra. A szállodát is magában foglaló komplexum átadásakor Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök azt mondta, Törökország első ilyen létesítménye mestermű, amely téli olimpia lebonyolítására is alkalmas.
A múlt héten azonban három sánc, melyek magassága 20 és 60 méter között volt, összedőlt, miután repedések jelentek meg rajtuk. Senki sem sérült meg, mert a létesítményt már korábban kiürítették. A másik két tornyon, amelyek 95, illetve 125 méteresek, szintén keletkeztek repedések, de nem omlottak össze – írja a Telegraph. Az esetet kamera is rögzítette.
A vizsgálatot folytató illetékesek előzetesen azt nyilatkozták, hogy a baleset az erős esőzések miatt bekövetkező földcsuszamlás miatt történt. Szakértők azonban óriási mérnöki hibával magyarázzák a sáncok leomlását.