Felkerekezett Zsombóról az Északi-fokra

„A Csongrád megyei Zsombó a lakhelyem, ezért természetes volt számomra, hogy innen indulok, és utazásomat is itt fejezem be. Büszkén viseltem e nagyközség és tágabb környezetének címerét mezemen, hiszen tőlük rengeteg támogatást kaptam" – mondta az Északi-fokra tett kerékpártúrájáról a geológus Radvánszky János, aki 80 nap alatt biciklizett el Dél-Magyarországról a kontinens legészakibb pontjára, a Nordkappra, majd onnan haza. Hazaérkezése után mesélt az Indulási Oldal olvasóinak. 

Hogy jött az ötlet?

Angliában éltem egy esztendőt, és ott vettem egy biciklit. Ha már így esett, haza is hajtottam vele, ez az út lehetett az előélete a mostani vállalkozásomnak. Tavaly kibicikliztem a Tour de France versenyhelyszínére, majd ezek után éreztem magamban az erőt egy nagyobb túra kivitelezésére. Egy dolgot előre leszögeztem: az úton szükséges lesz számomra egy minimális komfortérzet. Ezt pedig – jelen pillanatban – Európa tudja nyújtani. Ezzel el is dőlt, hogy maradok a kontinensen. Szeretem az északi országokat, kézenfekvő volt, hogy a célpont a Nordkapp legyen. Így valami "leg" is belekerült a vállalkozásba, hiszen ennél északabbra száraz lábbal nem lehet eljutni a kontinensen. Ember tervez, küllő végez, mindjárt az első ötven kilométer megtételét követően úgy éreztem, hogy a legszívesebben azonnal visszafordulnék.

Nocsak! Mi történt?

Azt éreztem, hogy nem készültem fel megfelelően. És mindjárt az első néhány kilométer után el is tört az egyik küllőm, majd Solt és Dunaföldvár között a nyakamba zúdult egy hatalmas jégeső. Szóval nem a legjobban indult a túra. Aztán akadtak rettenetesen hideg éjszakáim, amikor éppen sátraztam valahol a vadonban. De az idő múlásával egyre több szép dolgot láttam meg. Ilyen volt például a májusi táj, amely utánozhatatlanul gyönyörű. És amikor már a pozitív dolgok kerülnek előtérbe, rögvest másképp érzi magát a vándor. Elfelejt minden rosszat, a szépségekből töltekezve jut előre kijelölt útján.

Forrás: Radvánszky János

Gondolom, előre elkészített egy tervet. Görcsösen kellett ehhez ragaszkodnia, vagy adott magának némi időt, amikor eltért a tervtől?

A svéd fővárosban jöttem rá, hogy ha igazán látni szeretnék valamit, akkor nem kell mereven ragaszkodnom az íróasztal mellett kifundált menetrendhez. Arra kellett vigyáznom, hogy az előre megbeszélt kanapészörfös szállásaim helyszínére azért mindig odaérjek. A kapcsolatok nagy részét menet közben is szerveztem, ez további báját adta ennek az útnak.

Volt olyan ember az utazás során, aki elzavarta valahonnan?

Svédországban egy idős néni nem adott vizet, de szerintem annyira meglepődött, hogy azt sem tudta, hol van. Érkezett egy magyar fiatal a semmi közepén, és egyszer csak inni kért. Csehországban pedig találtam egy szépen lenyírt füves területet. Ott szerettem volna vadkempingezni. Nem voltak túl szívélyesek velem, szerencsére pár száz méterrel odébb egy buszmegálló mögötti területen frissen nyírt, puha pázsiton éjszakázhattam.

Egy ilyen irgalmatlanul hosszú utazás során mi fogja meg az embert a leginkább?

Engem a természet közelsége, a végtelen erdők, a barna alapon zöld táj ragadott igazán magával. Számomra nagyon szimpatikusak voltak a skandinávok, a finnek és az ott élő magyarok is, akik igazán különleges vendégszeretettel fogadtak. A helyiekkel történő kapcsolatteremtés nem úgy működik, hogy az első kézfogás után azonnal a nyakamba borulnak. Ki kell érdemelni a tiszteletüket, hagyni kell időt annak, hogy a felületes kapcsolatok elmélyüljenek. Számomra ez az út ezt is megtanította.

Forrás: Radvánszky János

Mi az, ami nem tetszett a vándorlása során?

Az irgalmatlanul sok autó. Tudom, hogy fent, északon szinte nem lehet gépkocsi nélkül létezni, de úgy éreztem, hogy a helyzet kezd Amerikára hasonlítani abban a tekintetben, hogy mindenki mindenhova autóval megy. Az ott élők is úgy vannak vele, hogy míg nagyapáik és szüleik szinte szimbiózisban éltek a természettel, addig a fiúk és az unokák ma már létezni sem tudnak a modern kor egyes vívmányai nélkül. A falusi kisboltokat felváltották a nagy szupermarketek, lassan eltűnik az északi vidéki élet minden bája. Arról nem is beszélve, hogy ezek az országok iszonyatosan drágák, így amikor Finnországban kerékcserére került sor, bizony, mintha a fogamat húzták volna.

Azt nem csodálom. Nem lehetett volna másképpen megoldani a dolgot?

Nem. Annyira sok küllőtörésen voltam már túl, és terebélyes repedések jelentek meg a felnin, hogy új kerék kellett, de azonnal. Tornio városában történt a nagy művelet, akkora nyolcas volt már a hátsó kerékben, hogy képtelenség volt továbbmenni.

Forrás: Radvánszky János

Ez is bizalmi kérdés nem? Hogy egy idegen ember hozzányúljon ahhoz az eszközhöz, amely egész úton a társa volt, és amely nélkül az egész vállalkozás összeomlott volna.

Persze, hogy az. De ezzel nincs semmi baj északon. Svédországban, amikor szétkopott a gumim, egy kis település szervizében dolgozó srác nem kért semmi pénzt a felújításért, ingyen adott egy új kitámasztót. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy ebben a fiúban megbízhatok. Akárcsak a szállásadóimban. Az egész nem ment volna másképpen. Ezzel a vállalkozásommal a helyiek szemében eleve kivívtam némi tiszteletet, ami sokat segített az út során.

Megérkezvén az Északi-fokra, mi történt? Látta az éjféli napot?

Sajnos nem. Teljesen felhős volt az ég. "Fapados" éjféli napot a finn–svéd határ melletti Pellóban láttam. Az időeltolódás miatt Finnországban éjfél volt már, de a svédeknél csak este tizenegy óra. Itt élvezhettem ezt a páratlan természeti jelenséget. Visszatérve az Északi-fokhoz, azt én csak egy állomásnak, de semmiképpen nem végállomásnak gondoltam. A hazaút onnan nem repülővel vezetett, hanem a legtöbb esetben kerékpárral. Vittem magammal Zsombó és Csongrád megye zászlaját. Ezt szerettem volna átadni a Nordkappon.

Forrás: Radvánszky János

Kinek?

Hát ez az! Azt gondoltam, hogy a polgármester asszonynak nyomom a kezébe. Ez a találkozás persze nem volt megszervezve, így aztán a helyi turistairoda alkalmazottját győzködtem, hogy vegye át a zászlókat. A recepciós azt mondta, hagyjam ott őket. Végül is letekertem több mint ötezer kilométert addig, gondoltam, vegyük ennél komolyabban a dolgot, ha lehet. Ekkor kijött az iroda vezetője, aki átvette tőlem a két zászlót. Cserébe kaptam egy kis matricát, amit a kerékpáromra ragasztottam. Ennyi volt a nagy találkozás.

A geológia az erő és az idő tudománya. Ehhez az úthoz pontosan ez a két dolog kellett. Erő és idő.

Jelképes ez, valóban. Azt tudtam, hogy fizikálisan bírni fogom. A mentális résszel kellett megküzdenem. Élvezni kellett az egészet, másképpen nem ment. A hétfői napok eleinte rosszak voltak, pont olyan érzés szállt meg, mint egy átlagembert a munkahelyén a hét első napján. Mindig ilyenkor romlott el minden, rossz lett az idő. Kezdetben úgy éreztem, hogy mindez küzdelem a természettel, amely később átalakult harccá önmagammal. Rájöttem, hogy amit én nehézkesnek látok, azt én látom annak, amúgy sem a helyek, sem a természet nem rossz, az évszázadok óta olyan, amilyen. Ezzel nem azt mondom, hogy örömmel fogadtam a váratlan kihívásokat, csak azt, hogy az idő múlásával igyekeztem mindent derűsen szemlélni. Ez a bennem zajló változás sokszor megtöbbszörözte az erőmet.

Sportolóktól, hosszútávfutóktól, úszóktól szokták megkérdezni, hogy mi jár a fejükben, miközben hosszú órák óta futnak vagy úsznak egy medencében faltól falig. A végtelennek tűnő tekerések alatt mire gondolt a legtöbbször?

A közelmúlt és a közeljövő foglalkoztatott. Ugyanakkor próbáltam része lenni a természetnek, meglátni magamat, kiüríteni a fejemet. Ez eléggé meditatív és nehézkes folyamat, mert az ember fejében rendszerint motoszkál valami gondolat, ami zavaró lehet. Ezektől igyekeztem minél gyorsabban megszabadulni, olykor nagy sikerrel. Sokszor megkérdezték tőlem, hogy a sikeres északi túra után mi lesz a következő terv? Természetesen vannak már újabb gondolataim, de ezek még nagyon kezdetlegesek, úgyhogy nem is akarok most beszélni róluk. Ugyanakkor nem az a célom, hogy a legeket hajszoljam. A mögöttem lévő túra közel 7500 kilométeres volt. Nem az érdekel, hogy a következő 7510 kilométeres legyen, hanem az, hogy olyan vállalkozásba fogjak, ami minden pillanatban örömet szerez nekem.

Forrás: Radvánszky János

A hazaérkezés után nem érezte azt, hogy hihetetlen üresség szállja meg? Nyolcvan ilyen csodálatos nap után visszacsöppeni a magyar valóságba nem lehetett egyszerű feladat.

Ezt a túrát életem szerves részének tekintettem. Nem azért kellett nekem elmennem, hogy valamiben is megváltozzak, hanem azért, mert úgy éreztem, ennek jött el most az ideje. Így aztán a visszazökkenés is simán ment a korábbi, hétköznapi életembe. Talán még nyitottabb lettem, bár ezzel korábban sem volt különösebb problémám. Fantasztikus érzés volt, hogy mennyien követtek Magyarországról. Óriási dolog, hogy ez a túra egyfajta közösségépítést is szolgált, hiszen egyfelől én is rengeteg új embert ismertem meg, másfelől az engem követők is egy új közösségbe csöppentek. Fontos dolognak tartottam, hogy a Facebookon a lehető legtöbb alkalommal tudósítsak, hiszen tisztában voltam azzal, mennyien várják a beszámolókat. Egy egyszerű fényképezőgépet és egy tabletet vittem magammal. Na meg sört. Egy kézműves sörfőzde is támogatott, így aztán akik befogadtak, szállást adtak, előfordult, hogy kaptak ebből a nedűből. Meg persze minden nevezetes helyen ezzel pózoltam. És nem tagadom, ittam is belőle. Energiát adott, jót tett.

Ez majdnem olyan volt akkor, mint a nevezetes Puffin lekvár?

Tényleg. És a végére a szakállam is akkora lett, mint Bud Spencernek. A sör amúgy a Távoli galaxis nevet viselte, és ez abszolút beleillett az út koncepciójába. Csak azt sajnálom, hogy az Északi-fokon nem sikerült lefényképezni magam a sörrel.

Miért, elfogyott?

Dehogy. Nem ért oda. Beakadt a rendkívül szigorú norvég vámosok hálójába. Tíz nap késéssel érkezett meg Tromsøbe, amikor én már régen a Nordkappon voltam.

Ha minden tapasztalatot egybevet, holnap újra nekivágna?

Igen. De többet mennék Norvégiában. Nagyon sok kimaradt rész érdekelne még, de ha északot említi, akkor inkább Skócia, Feröer és Izland van ott az álmaimban.

Korábbi beszámolóinkat az Északi-fokról itt és itt olvashatja.