Ahol a fiúk kézen fogva sétálnak

A kíváncsi bangladesiek nem szólnak, nem bántanak, csak néznek kitartóan

Ti tényleg randiztatok az esküvőtök előtt? – néztek ránk irigykedve a helyi fiatalok. Az ő országukban férfiak sétálgatnak egymás kezét fogva, pedig nem melegek, kézzel festett riksák és elektromos járgányok hömpölyögnek az utcán, a csimpánz dohányzik, a vőlegény pedig nem tudja a menyasszonya nevét. Beszámoló Bangladesről, ahol a szegénység boldogsággal és számos furcsasággal párosul.

Nem könnyű beszámolni a dakkai és általában a bangladesi tapasztalatainkról, mert nagyon vegyes érzésekkel távoztunk Ázsia káoszfővárosából, illetve a világ legsűrűbben lakott országából (ha a miniállamokat nem számoljuk). Mégsem hibáztatom a barátainkat, akik azt mondták, feltétlenül menjünk el Bangladesbe, mert egészen biztosan felejthetetlen élményeket fogunk szerezni. Hiszen igazuk lett, csak azt nem említették, hogy ezek az élmények nem mindig lesznek kellemesek.

A legjobb nyelvtanárok a gyerekek

Ázsia egyik legszegényebb országáról van szó, ahol iszonyatos tömeg, kosz és káosz fogadott minket. Ennek ellenére úgy döntöttünk, fő a nyitottság, szeretnénk megérteni a minket körülvevő valóságot. Ennek fontos eszköze a helyi nyelvvel, jelen esetben a bengálival való ismerkedés. Ahogy utazásunk korábbi állomásain már rájöttünk, nulláról is érdemes elkezdeni a tanulást. Pár nap alatt el lehet jutni egy olyan szintre, hogy nemcsak kényelmesebb, de vidámabb is lesz az élet. Csak egy notesz és egy ceruza kell hozzá, meg némi tapasztalat, hogy melyek azok a szavak, amelyekre leginkább szükségünk lesz.

Próbáltunk elvegyülni a riksák között Forrás: Harkány Árpád

Mindig nagy élmény egy nyolcéves gyerektől megtanulni a számokat, de ha valakinek nem lesz elég ideje az activityzéshez, az használhatja a mi szótárunkat, a legfontosabb bengáli szavak jegyzékét, amelyet ott-tartózkodásunk bő két hónapja alatt állítottunk össze. Mutogatással is rákérdezhetünk a különböző dolgokra, de gyorsabb, ha az első, angolul valamennyire beszélő helybelit meghívjuk egy teára, és szorgalmas jegyzetelés közepette kikérdezzük.

Még sosem láttak fehér embert

Bárkit kértünk meg egy kis nyelvleckére Bangladesben, mindenki nagy örömmel állt a rendelkezésünkre. Itt még nem rohan az élet, számtalanszor előfordult, hogy pusztán a jelenlétünkkel megállítottuk a munkát. Néha több tucat ember kezében állt meg a sarló, otthagyták a rizsföldeket, és alaposan megcsodáltak bennünket.

A kíváncsi bangladesiek nem szólnak, nem bántanak, csak néznek kitartóan Forrás: Harkányi Árpád

Bangladesben ugyanis alig vannak turisták, az országban töltött 69 napunk alatt mindössze két külföldivel találkoztunk. Aki valami nagyon másra vágyik, egy olyan helyre, amelyhez hasonlót még sosem látott, annak Bangladesben a helye. Feltűnési viszketegségben szenvedő embereknek pedig maga a paradicsom, mert ha elhagyjuk a várost, könnyen tévedhetünk olyan vidékre, ahol még soha nem láttak fehér embert. Ilyenkor hosszasan, szótlanul bámulnak megkövülten, rajongóink száma pedig akár a több százat is elérheti.

Nagyon bejött a bangladesi sláger

Az ilyen körben állós esetek persze arra is jók voltak, hogy kicsit ismerkedjünk a helyiekkel. Megtanultunk például tőlük egy dalt, a Bondu tin dint, amelyet később meg is kaptunk tőlük mp3-ban, hála a bluetooth technológiának és annak, hogy már Bangladesben is nagyon sok embernek van valamilyen kezdetleges okostelefonja.

Banglades területe nagyon sűrűn lakott, ezért az egész országban van mobil lefedettség. Igaz, a sebesség nem túl nagy, de mivel nem sokan használják, ezért e-mailezéshez tökéletesen megfelel. A mobiltelefon könnyen elérhető státuszszimbólummá vált, ezért sokan úgy használják, hogy nincs is benne SIM-kártya, csupán zseblámpaként vagy lejátszóként funkcionál. A zenét egyébként fülhallgató nélkül hallgatják, így könnyen előfordulhat, hogy a buszon egyszerre 4-5 dallam veri fel az országban amúgy ismeretlen csendet.

Visszatérve az említett dalra, annyira a fülünkbe mászott, hogy néhány nap alatt megtanultuk a szövegét, sőt a jelentését is. Egyik este az egyik Dakka melletti nagyvárosból tartottunk hazafelé a legnépszerűbb helyi tömegközlekedési eszközzel, a több millió példányban fellelhető háromkerekű, ember által hajtott riksával. Mivel vérbeli bringások vagyunk, nem bírtuk tétlenül nézni, hogy egy embernek ennyi súllyal megterhelve kell pedáloznia.

A helyi taxi a szegényebbek számára is elérhető, és több millió bangladesinek ad munkát Forrás: Harkányi Árpád

Nemcsak azzal kompenzáltuk rossz érzésünket, hogy busás borravalót adtunk neki és az emelkedőkön segítettük tolni a járgányt, hanem abban is, hogy miközben tekert, a Bondu tin dint énekeltük neki. Ha láttak már boldog embert! Az összes szembetekerő kollégájának euforikus örömmel mutogatta, mit művel mögötte ez a két bidesi (külföldi). Mint később megtudtuk, ez a dal a ’80-as évek egyik legnagyobb slágere volt náluk, és minden felnőtt férfi nagyon szereti.

Kézen fogva sétálgató férfiak

Aki az ország túlnyomó részét beterítő végtelen rizsföldek után némi dombságra, erdőkre és viszonylagos nyugalomra vágyik, annak ez a délkeleti rész jó menedéket jelenthet. Kedvencünk volt az ország egyetlen korallszigeteként számon tartott Saint Martin, ahol érdekes dolgoknak voltunk szemtanúi és részesei. A tengerparton szoknyában, egymás kezét fogva sétálgattak a férfiak.

Teljesen megszokott látvány, hogy a barátok kézen fogva sétálgatnak Forrás: Harkányi Árpád

Nem arról van szó, hogy itt a lakosság nagy része meleg lenne, csupán mások a kulturális szokások. Mivel az ellentétes nemek közötti kapcsolat a család által megszervezett házasságkötésig tabu, az azonos nemű barátok között elfogadott, sőt általános, hogy kézen fogva, egymást átkarolva sétálgatnak, ezzel élik ki az intimitás iránti vágyukat.

Ráadásul a férfiak mind egy szálig hosszú, mintás szoknyában járnak, ami külön pikánssá teszi a látványt. Persze valójában nem szoknyáról van szó, hanem lungiról, amely a bengáli férfiak mindennapos viselete. Ellentétben indonéz testvérével, a szaronggal, itt tényleg mindenki állandóan ebben jár, különösen vidéken.

Lemaradtam a motormintás lungiról Forrás: Harkányi Árpád

Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és nagyjából másfél hónap után a feleségemmel karöltve besétáltunk egy boltba, és vettünk nekem egy lungit. Sajnos így is elkapkodtuk a dolgot. Később ugyanis felfedeztük, hogy motorkerékpár-mintás lungi is létezik, aminél menőbbet, valljuk be, elképzelni sem lehet.

Bohózat két felvonásban a süketnéma fodrásznál

Másik kedvenc élményünk a szigetről a süketnéma fodrász volt. Amikor először megpillantott minket a parton, utánozhatatlan mimikával elmutogatta, hogy ha levágja a hajamat, akkor irtó menő leszek majd a lányok körében a motoromon ülve. Bár se motorom, se motoros lungim nem volt, a feleségemnek viszont egy életen át imponálni szeretnék, ezért befizettem a hajnyírásra.

Ez végül óriási műsorrá kerekedett, ugyanis a bazársoron, ahol emberünk dolgozott, épp nem volt áram, ami persze elég gyakori az országban. Az összes bolt sötétben állt, csak az én borbélyomnál pislákolt egy aksival működő villanykörte. Mivel a többi boltos amúgy is csak unatkozott volna a sötétben, fogták a kis sámlijukat, és félkörben elhelyezkedtek a fából összetákolt apró fodrászszalon előtt.

Hajnyírás a rendőrkapitány szigorú felügyelete alatt Forrás: Harkányi Árpád

A két felvonásos (hajnyírás, majd borotválás) darab bő fél órás előadáshoz új szereplő is csatlakozott, a sziget rendjének egyetlen őre, a rendőrkapitány. Kék-fehér kockás lungijában felügyelte a hajvágást, néha közbeszólt, hogy itt meg ott még bele kéne nyírni egy kicsit. A borbély olyan alapos volt, hogy még a homlokomat és az orromat is bekente borotvahabbal.

Attól tartottam, hogy elveszítem a szemöldökömet, úgyhogy az arcom felső részén nem kértem borotválást. De kíváncsivá tett a dolog, úgyhogy ezek után közelebbről is szemügyre vettem bangladesi barátaink arcát. Kiderült, hogy bizony a helybeli férfiak nemcsak az orr- és füllyukaikból növesztenek néha elképesztően bozontos szőrzetet, hanem az orruk felső részén és a homlokukon is.

Guruló művészet az utakon

Egy korábbi bangladesi beszámolómban már említettem, hogy Bangladesben nincs sok hagyományos értelemben vett látnivaló. Itt a legnagyobb élményt az adja, ha elvegyülünk a tömegben, és nyitott szemmel járunk-kelünk. Ott vannak például a spontán utcai művészet megnyilvánulásai, a színesre pingált riksák. Mindegyik egyedi, kézzel festett példány, a motívumok a mozifilmek hőseitől kezdve a bengáli tigrisen át a repülőkig, vonatokig és a helyi tájakig minden témát érintenek.

Banglades legfőbb jelképe a bengáli tigris, amely a riksákon is megjelenik Forrás: Harkányi Árpád

A forgalom a falvakban, a kisebb városokban, de még Dakka félreesőbb városrészeiben is javarészt ilyen riksákból áll. De a kaotikus utcaképben mindenféle más közlekedési eszköz is előfordul. Egyszer például Dakkában a kikötő felé biciklizve olyan színes forgatagba keveredtünk, hogy muszáj volt menet közben videofelvételt készíteni róla:

Elektromos riksa és dohányzó csimpánz

Egy másik csoda volt az utakon az elektromos riksa. Ez vagy a pedálos, háromkerekű riksa bővített, hibrid változata nagy aksipakkal az ülés alatt, és a hátsó tengelyre kötött elektromos motorral, vagy egy külön erre a célra tervezett nagyobb, tisztán elektromos riksa, amellyel főleg a vidéki városokban találkoztunk. Egyszer sikerült kikérdezni egy ilyen járgány sofőrjét. Kiderült, hogy a riksa feltöltése nyolc órába telik, nagyjából 100 forintba kerül, és 110 kilométert lehet menni vele sík terepen, ha hat-tíz utast szállít egyszerre.

Az elektromos riksa 110 kilométert megy, ha nyolc órán át töltik az aksiját Forrás: Harkányi Árpád

Az íves szélvédő előtt szív alakban kivágott ütközőrács jól tükrözi a bangladesiek virágos lelkét és érzelgősségét. Megszervezett házasságok ide vagy oda, a filmek és a slágerdalok mindig a szerelemről szóltak. Ha pedig valami tilos, de mégis dől a tévéből és a rádióból, akkor mindenki arra vágyik.

„Ti tényleg randiztatok az esküvőtök előtt?” – kérdezték irigykedve fiatal bangladesi barátaink. Már meg sem lepődtünk a kérdésen, hiszen épp egy olyan esküvőről jöttünk, ahol a vőlegény azt sem tudta, hogy hívják a menyasszonyát. „Még sosem találkoztunk” – magyarázta pár órával az esküvője előtt.

És hogy valami olyannal fejezzem be, amit mi sem hittünk volna el, ha nem a saját szemünkkel látjuk, íme a dakkai állatkert csimpánza, amely dohányzással üti agyon az időt. Kérdés, hogy betöltötte-e már a tizennyolcat.

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.