Még kevesebb hely lesz a Ryanair gépein
![Ryanair fedélzet belső](https://cdn.origo.hu/2023/12/8luBaP4cJ4XHkH1H_OBkVTPr9Knmv-B-SPwjN8gVrwQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FjMGI2MTNkOTYxYjQ0ZjFhZDgwNDM3MDVjOTU1ZWJh.webp)
Alig három hónapja jelentették be, hogy a Ryanair 200 új repülőgépet vásárol a Boeingtől. A 737 MAX 200-as típusról akkor azt nyilatkozta Michael O'Leary, az ír fapados légitársaság vezetője, hogy úgy érzi magát, „mint egy gyerek karácsonykor, amikor kicsomagolja az ajándékát, és pont azt kapja, amit akart".
A Ryanair-vezér öröme érthető volt. Nemcsak azért, mert az új gépek csendesebb és alacsonyabb fogyasztású hajtóművekkel lesznek felszerelve, így a működési költségek akár 20 százaléka megtakarítható, hanem azért is, mert a vékonyabb ülések, valamint a szűkebb vécék és konyhák révén nyolc új ülést sikerül bepréselni a jelenlegi Boeing 737-800-asokhoz képest.
Akkor azonban azt is ígérték, hogy az utasok kényelmén nem kell spórolni, sőt kissé nagyobb lábtérrel utazhatnak majd. Most azonban úgy néz ki, ez az ígéret nem teljesül. A SeatGuru szerint a Ryanair mostani gépein 30 hüvelykes (76,2 cm) az ülések sortávolsága, a Flightclub cikke viszont azt írja, hogy az új MAX 200-asokon a legtöbb ülésnél ez csupán 28 hüvelyk (71,1 cm) lesz.
A vékonyabb háttámlák talán megmagyarázhatnak ebből valamit, de a lábtér is minden bizonnyal szűkülni fog. A jó hír, hogy Michael O'Leary cserébe még olcsóbb jegyeket ígér az utasoknak.
A Boeingnek jelenleg 2550 megrendelése van a 737 MAX típusra, amely még nem is repül. Az első gépet várhatóan 2017 végén szállítják le az amerikai Southwest légitársaságnak.