A dupla szerszámú kannibálok földjén

A leguánok fának néztek minket

Belize apró, de sokszínű ország Közép-Amerikában, igazi kincsesbánya azoknak, akik élményeket gyűjtenek. Állatkertben jártunk a dzsungel közepén, háromszemű, kétpéniszű lényekkel ismerkedtünk, és találkoztunk egy hajótörött afrikai rabszolgákból lett népcsoporttal.

Bevallom, ez a furcsa nevű kis ország csak akkor tűnt fel nekem a világtérképen, amikor három és fél évvel ezelőtt készülődni kezdtünk világ körüli kerékpártúránkra. Akkor még nem sejtettük, hogy végül csaknem egy hónapot fogunk e csodásan sokszínű kis karibi országban tölteni.

Belize az egyetlen angol nyelvű közép-amerikai ország

Mexikóból érkezve az első és legfontosabb különbség az volt, hogy Belize-ben angolul beszélnek. Ennek oka, hogy 1981-ig Belize angol gyarmat volt. Ez rögtön azt is megmagyarázza, hogy a mostanra függetlenné vált országot miért lakja rengetegféle nép. A boltosok például egytől egyig kínaiak, ezért itt a közértet jellemzően csak chinese shopnak hívják.

Mivel az angol a hivatalos nyelv, sok a külföldi, főleg egyesült államokbeli és kanadai, akiknek többsége csak télen él itt, hiszen a téli fűtésszámlájukból simán tudják finanszírozni az itteni életet. Ezenkívül magas a mezoamerikaiak száma, hiszen maja vidéken járunk, de vannak itt afrikai hajótöröttek is.

Egy csoport kisiskolással Belize-ben Forrás: Harkányi Árpád

Az országban hivatalos nyelv a kreol is, amire nagyon büszkék. Azt hittük, hogy ez csak amolyan angol szleng, de amikor hallottuk ismerőseinket kreolul beszélni, teljesen új szavakat is felfedeztünk mondataikban. A kreol azonban csak a nép nyelve, az iskolában angolul folyik a tanítás, úgyhogy könnyedén megértettük egymást mindenkivel. Ilyen laza, közvetlen angolt hallani Közép-Amerika szívében nagyon érdekes volt. És akkor még nem sejtettük, hogy hamarosan alnémet, sőt magyar szót is hallunk.

Állatkert a dzsungel közepén

Az interneten felvette velünk a kapcsolatot egy Belize-ben élő magyar család, akik vendéglőt működtetnek a fővárosban. Amikor megérkeztünk az Amigo’s Restaurantba, Gyuri, a tulajdonos éppen kamionsofőrködött az Egyesült Államokban, de azért tett róla, hogy tejben-vajban fürösszenek minket az étteremben. Ráadásul Gyuri étterme csupán néhány kilométerre volt a híres Belize-i Állatkerttől, amelyet semmiképpen nem akartunk kihagyni.

Gyuri étterme, az Amigo's Restaurant előtt Forrás: Harkányi Árpád

Az állatkert alapítója Sharon Matula, aki egy 1983-as természetfilm forgatásánál segédkezett, majd a forgatás után itt telepedett le, hogy ne hagyja magára az időközben háziasított állatokat. Állatkertet nyitott a háza hátsókertjében, melyben kezdetben ocelot, jaguár és puma lakott. Kiderült, hogy a projektnek nagyon is van létjogosultsága, ugyanis Belize lakossága egyáltalán nem volt tisztában országa gazdag élővilágával, csak babonáik voltak ezekről az állatokról.

Belize nemzeti állata a tapír Forrás: Harkányi Árpád

Az állatkert jelentős figyelmet és támogatást kapott, majd 1991-ben költözött a mostani, tágasabb helyére, amelyet magából a dzsungelből választottak le. Járdákat alakítottak ki, és kerítéssel vették körbe az állatokat az őshonos esőerdőben. A gyönyörű állatok között olyan érzésünk volt, mintha mi járnánk ketrecben, és ők lennének szabadon.

Az információs táblák úgy szólítottak meg minket, mintha csak az állatok szóltak volna hozzánk, és valóban, az állatoknak nemcsak nevük, hanem történetük is van, sőt egyikük igazi nemzeti szupersztárrá vált az idők során, még gyerekkönyv is született róla. Miután megnéztük Belize nemzeti állatát, a tapírt, és játszottunk egy kicsit az ocelotokkal (párducmacska), felkerestük Junior Buddyt, a híres jaguárt, amely már itt született az állatkertben.

Junior Buddy, a Belize Zoo egyik legnépszerűbb állata Forrás: Harkányi Árpád

Kedvenc helyén, egy számára épített kiülőn leste unottan a körülötte repkedő pillangókat, amikor átviharzott a színen Sharon, az állatkert alapítója, aki úgy köszönt oda a jaguárnak, mintha csak a haverja lenne. Erre Buddy felfigyelt, viszont minket csak egy ásítással jutalmazott. A hatalmas tátott szájról nem sikerült éles képet készítenem, ezért ásítozni kezdtünk az állat előtt, hátha újra produkálja a mutatványt. A csel nem vált be.

Két péniszük van, hogy bírják a strapát

Bár Buddyval nagyszerű perceket töltöttünk, mégsem ez volt a legállatibb élményünk Belize-ben. Pár nappal később a szomszédos San Ignacióban ellátogattunk a leguánházba, ahol az idegenvezető azzal kezdte a 40 perces túrát, hogy rátett néhány állatot a testünkre, melyek aztán hamar a fejünkre és a vállunkra másztak. A leguánok (vagy más néven iguánák) ugyanis úgy védekeznek a ragadozók ellen, hogy felmásznak a fák magas lombkoronáira – mi is csak fa voltunk nekik.

A világon hétféle iguánafaj létezik, ebből kettő él Belize-ben, és nagyon veszélyeztetettek, mert az iguánahús különlegességnek számít a belize-iek körében. Ezen próbál javítani ez a központ, ahol a zöld leguánokból csak néhány hím van, a többség nőstény, amire azért van szükség, mert a hímek nagyon védik a területüket, és agresszívek lehetnek.

A leguánok fának néztek minket Forrás: Harkányi Árpád

Ezt az arányt a tojások hőmérsékletével tudják fenntartani, a hidegebben tartott tojásokból ugyanis rendre hímek kelnek ki, a melegebbekből pedig nőstények. Azok a szerencsés példányok, amelyek hímnek születnek ebben a központban, úgy tudják tartani a tempót a sok nősténnyel, hogy két péniszük van, így egy nap akár 25 közösülésre is képesek a nőstényekkel. (Természetesen a központon kívüli, vadonban élő hímeknek is két péniszük van, ez normális az iguánáknál.)

Az iguánák rossz szülők, az anya csak lefekteti egy üregbe a tojásait, és utána nem törődik velük többé. Egy nőstény az életében akár háromszor is rakhat tojásokat, első alkalommal 20-30-at, aztán 50-60-at, majd végül akár 90-120-at is. Ezeknek a 75 százaléka kel ki, amelyből a vadonban 5-10 százaléknyi iguána éli meg a felnőttkort, hiszen odakint rengeteg a természetes ellenségük.

Ilyen ellenség többek között a húsevő fekete iguána, amely felfalja saját „unokatestvéreit”, tehát akárcsak a komodói sárkány Indonéziában, a fekete iguána is kannibál. Ebben a tenyésztő központban csak növényevő leguánok vannak, amelyek a szabadon engedésük előtti legkritikusabb első évet elzárva, védelemben töltik, aminek köszönhetően 90-95 százalékuk megéli a felnőttkort.

Nem bántottak, inkább csak csiklandoztak Forrás: Harkányi Árpád

Idegenvezetőnktől további részleteket tudtunk meg e csodás állatok tulajdonságairól. Kiderült, hogy a leguánok leharapott farka visszanő, akárcsak a sörényük. Megtudtuk azt is, hogy nemcsak péniszből, hanem szemből is több van nekik a szokásosnál. Igaz, a harmadik szemük csak mozgásérzékelésre való, és éppúgy néz ki, mint bármelyik másik pikkely a fejük tetején, viszont ha bekötik a másik két, normális szemüket, e harmadik szemükkel is tökéletesen képesek tájékozódni.

Isten áldja a miniszterelnököt, hogy jó döntéseket hozzon

Mégsem a leguánok jelentették a legnagyobb élményt San Ignacióban. Mivel november 19-én, a garifunák letelepedésének napján jártunk ott, fantasztikus fesztiválnak lehettünk a részesei.

A garifuna népcsoport karibiak és afrikaiak keveredéséből alakult ki. Egy Afrikából érkező rabszolgaszállító hajótörést szenvedett, és egy karibi népcsoport által lakott szigeten kötött ki. A békés keveredésből lettek a garifunák, akiket később az angol hadsereg kiutasított a szigetről, de Belize-ben menedéket kaptak, és letelepedhettek. Ezt a költözést, az új otthon megtalálását idézi fel az ünnepség. Ezért kezdődik kenuzással (annak idején kenuval érkeztek Belize-be), és ezért hordoznak ilyenkor növényeket magukkal (annak emlékére, hogy ezeket hozták magukkal őseik földjéről).

A karneválszerű menethez akkor csatlakoztunk, amikor reggeli misére tartottak. A fekete-sárga-fehér trikolórba (a garifunák zászlajába) öltözött tömeg vidáman dobolt és táncolt San Ignacio utcáin. A fehér a békét, a sárga a reményt, a fekete pedig a nehézségeket és a küzdelmeket jelképezi.

A templomnál megkóstolhattuk maniókából készült italukat és pudingjukat. Számomra mindkét tradicionális garifuna finomság túl édes volt, viszont a misét nagyon érdekesnek találtam. Óriási volt a hangulat, a Miatyánkot fel sem ismertem, mert azt is dobolva, énekelve adták elő, de egészen máshogy, mint azt bármikor, bárhol hallottam.

A garifunák népünnepélyén San Ignacióban Forrás: Harkányi Árpád

Közben egymás kezét fogták az egy sorban álló emberek, és jobbra-balra lépegetve táncoltak, majd a felajánlásokat is táncolva hozták be, és a “béke legyen veled” kézfogós rész is sokkal hatásosabb volt, mint bárhol máshol: percekig összevissza rohangáltak a templomban, és mindenki mindenkit jó alaposan megölelgetett.

Egy hölgy a mise közepén a mikrofon mögé állt, és sorolni kezdte, kiket áldjon meg az Isten, és a dobolós-éneklős kórus minden mondata után felzúgott. Felkaptam a fejem arra a mondatra, hogy „Isten áldja a miniszterelnököt, hogy okos döntéseket hozzon az országunkért!”.

Az ünnepi misét is végigdobolták, -énekelték és -táncolták Forrás: Harkányi Árpád

A mise után beszélgettem erről a garifunákkal, és elmondták, hogy Belize-ben nincs semmi ellenségeskedés vagy megosztottság a más politikai nézetet vallók között. Néha persze vitatkoznak, de ez nem komoly, mert mikor arról van szó, hogy együtt kell dolgozni vagy ünnepelni, akkor nem számít, ki melyik pártot vallja jobbnak.

Persze ehhez nyilván az is hozzátartozik, hogy az egész ország lakossága alig haladja meg a háromszázezret. Ebből 6 százalék garifuna, vagyis egy alig 20 ezer fős kisebbségről beszélünk. Mégis, a Garifuna Settlement Day az egész országra kiterjedő, munkaszüneti nappal járó nemzeti ünnep.

Belize-ről még oldalakon keresztül mesélhetnék. Legközelebb meg is teszem, hiszen most egyetlen szót sem ejtettem például a karib-tengeri szigetekről, vagy az alnémetül beszélő, önszántukból 17. századi körülmények között élő mennonitákról. Hiába, ez a kis ország tényleg megszámlálhatatlan élményt rejteget.

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.