Lángokban áll a spanyol komp
![Sorrento komp Mallorca](https://cdn.origo.hu/2023/12/lpd8cXLW-0Pn61PKwe5UKEIJ6o30YQvLAsIQCGNtkqE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2Yjk1M2Y5MzNhOTRjNzViZmQ1YWVlNzY5MWNkMTJi.webp)
A flotta 35 matróza vesz részt az oltásban, amelyhez egy speciális, szennyező anyagok égésekor használt oltóhabot használnak. A hajón 750 tonna üzemanyag van, de nem szivárog - mondta el Ana Pastor fejlesztési miniszter újságíróknak nyilatkozva a parlament folyosóján. Mint mondta, mindent bevetnek, hogy a tüzet eloltsák, a vízről és a levegőből egyaránt próbálkoznak.
A Sorrento nevű kompon 150 jármű fér el, egyelőre nem közölték, hogy pontosan mennyit szállítottak, de azt már tudni lehet, hogy főként kamionok voltak a garázstérben. A Greenpeace szerint a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha a hajó végül elsüllyed. A környezetvédelmi szervezet közleményében felidézte, hogy 2007-ben a Don Pedro nevű komp Ibiza partjainak közelében süllyedt el, fedélzetén számtalan környezetkárosító anyaggal.
Meg nem erősített sajtóinformációk szerint a tüzet egy hűtőkamionban keletkezett rövidzárlat okozta a komp zárt garázsterében. Pillanatok alatt sűrű és fekete füst borította be a hajót, amelyet az utasok és a legénység, több mint 150 ember, mentőcsónakokon hagyott el. A vészjelzésre két másik utasszállító is a segítségükre sietett, felvették és Palma kikötőjébe szállították a bajba jutottakat.
A kompon 12 ország állampolgárai utaztak, köztük románok, németek, bolgárok, ausztrálok, szenegáliak. Enyhe füstmérgezéssel a legénység négy tagját kellett kórházba vinni.