Verdon nem keverendő össze az első világháborús csatáról elhíresült Verdunnel. Előbbit nagyjából verdonnak, utóbbit verdának ejtik, és míg a gyönyörű szurdok Franciaország délkeleti részén, a középkori városka, amely mellett százezrek estek el, északkeleten fekszik.
A Verdon-szurdok légvonalban alig 50 kilométerre van Nizzától. Ha a tengerparti város felől közelítünk autóval, akkor Entrevaux irányában a D952-es úton jutunk el a szurdok közelében fekvő festői Moustiers Sainte Marie-be vagy Valensole-ba. A francia Grand Canyont a Verdon folyó vájta a mészkősziklákba, amely 2500 méter magasan, a francia Alpokból ered, majd 170 kilométeren keresztül kanyarog, hogy végül a Durance folyóba torkolljon.
A vad alpesi folyó által vájt szurdok 21 kilométer hosszú, mélysége pedig néhol meghaladja a 700 métert. A Maugué-kilátóról lenézni egyszerre ijesztő (még azoknak is, akik nem küszködőknek tériszonnyal) és lenyűgöző.
Odalenn, a hatalmas sziklák hasadékában 14 kilométer hosszan barangolhatunk. A szurdok mélyét csak a 20. század elején fedezte fel Édouard Alfred Martel, akit az első barlangkutató tudósnak tartanak. 1905-ben ereszkedett le két társával a szurdok mélyére, és a nagy kalandról könyvet is írt. A turistaútvonal 2005-ben kapta a Sentier Blanc-Martel nevet, tisztelgésképpen Martel és a Verdon-szurdok felfedezésében résztvevő Isidore Blanc előtt, aki tanítónő volt, és a környékbeli Rougon faluból származott.
A 14 kilométeres szurdoktúra ma sem egy könnyű galopp. Ha az ember egyszer lemerészkedik a kanyonba, nincs visszaút, muszáj végigküzdenie magát az egész szakaszon. Jó cipőkre és elemlámpára feltétlenül szükség van. A túra hat órás, az út folyvást lefelé ereszkedik vagy fölfelé tör, sötét sziklaalagutakon halad át vagy meredek, akár 252 fokos lépcsökön vezet felfelé.
Martel annak idején a pokol folyójának nevezte a Verdont, azóta öt duzzasztógátat építettek a folyó megzabolázására. A szurdok kijáratánál elterülő Sainte-Croix-tavat Provence leggyönyörűbb tavának nevezik, ami valószínűleg igaz is.
Ezért a látványért azonban komoly áldozatokat kellett hozni: 2000 hektár mezőgazdasági területet és egy egész falut tüntettek el a föld színéről, vagyis árasztottak el vízzel, hogy a mesterséges víztározót létrehozzák.
Az elárasztott falut – Les Salles-sur-Verdont – egyébként 400 méterrel arrébb, valamivel magasabban újra felépítették, teljesen a régi mintájára. A település 240 lakója azóta nem mezőgazdaságból, hanem turizmusból él, hiszen közvetlenül a tó mellett fekszik, amelynek strandjaira özönlenek a látogatók.
A Sainte-Croix hídról elképesztő kilátás nyílik a provence-i tájra. A híd 45 méter magasan ível át a Verdon-szurdok sziklái között.
Négy kilométerrel a tó fölött találjuk a 700 lelket számláló Moustiers Sainte Marie-t, a képeskönyvbe illő falucskát, amely az 5. században jött létre egy kolostor körül. Úgy nő ki a sziklafalból, mint egy madárfészek, tetején pedig a település jelképe emelkedik az égbe, a Notre Dame de Beauvoir.
Hogy a 12. századi templomhoz eljussunk, még 20 perc kemény kapaszkodón kell átesnünk, de megéri itt befejezni a szurdoktúrát. A cseréptetők, ciprusok, pineák, olajfák látványa mindenért kárpótol.