Nem könnyű a magyar vidékbe életet lehelni

Zalaszombatfán így köszöntik az erre tévedőket

Mesés Hetés. A világhálón többet barangolók és az utazást kedvelők mostanában gyakrabban találkozhattak ezzel a két szóval. Bevallom, korábban magam sem tudtam semmit erről a kicsi, részben magyar, részben szlovén tájegységről, de pontosan a hetési példa az, amely bebizonyíthatja, hogy okosan tervezett marketinggel meg lehet(ne) szólítani mindazokat, akik az elfelejtett és magukra hagyott hazai tájakat, falvakat akarják felfedezni.

Hetés idén februárban került az országos érdeklődés középpontjába, amikor arról érkezett híradás, hogy a Mesés Hetés Zöldút mintaprogram nyerte meg az idei tájdíjat, s ezzel jogosultságot szerzett arra, hogy induljon az Európa Tanács tájdíj pályázatán. De mi is az a Mesés Hetés?

Egy olyan zöldutas közösségi kezdeményezés, amelyben

a legkisebb magyar történelmi tájegység területén sikeresen kapcsolták össze a szlovéniai és a magyar kisfalvakat.

A hírre már télen felkaptam a fejem, hiszen Hetés sem akkor, sem azóta nem tartozott hazánk leglátogatottabb régiói közé. Így június utolsó napjaiban azzal a nem titkolt céllal indultam el Zala megyébe, hogy megnézzem, mit is nyújt az utazóknak ez az elfeledett régió.

Tényleg mesésen szép a hetési táj Forrás: Lantos Gábor

Már most, írásom elején szeretném leszögezni, hogy úgy jártam, mint Mátyás király abban a mesében, amikor kapott is ajándékot meg nem is. Egyrészt valóban voltak szemet gyönyörködtető dolgok, másrészt az apró falvakból álló tájegység minden problémája azonnal a szemem elé tárult.

Lenti laktanyája a mai napig hírhedt

A magyar Hetés (vagyis a tájegység nem szlovéniai része) mindössze négy települést foglal magában. Ezek: Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza és Zalaszombatfa. A további hat falu (Göntérháza, Kármaháza, Radamos, Zsitkóc, Hídvég és Bánuta) Szlovéniában található. A tájegység két része a vasfüggöny felépítése után szakadt el végleg egymástól. Nemcsak a falvak, hanem a bennük élő emberek is.

Amikor kocsimmal Lentibe érkeztem, azonnal eszembe jutott zsenge ifjúkorom, amikor

ennek a városnak a neve minden magyar fiatalember számára ijesztően hatott.

Itt volt ugyanis a rettegett laktanya, a 26. számú gépesített lövészezred, amelyet valamennyi katonaköteles fiú nagy ívben szeretett volna elkerülni.

Sok történet keringett akkoriban a Szabolcs vagy Borsod megyéből ide sorozott fiatalokról, akik a háromnapos kimenőjükből két napot utazással töltöttek, hogy hazajussnak, majd vissza is érjenek a laktanyába. Miközben ezen gondolkodtam, és hálát adtam az égnek, hogy egyetlen percig sem kellett anno katonáskodnom, megpillantottam az útjelző táblát, amely Hetés első faluja, Bödeháza felé irányított.

Bödeháza, az egyik magyar falu Hetésben Forrás: Lantos Gábor

Itt születtünk és itt is halunk meg

Nyíló virágok, legelésző tehenek és a nyugalom szigete, ez volt az első benyomásom a faluban. A villanypózna tetején két gólya etette kicsinyeit, két idős asszony pedig a ház előtti padon üldögélt. Jól megnéztek magunknak, amiből arra következtettem, hogy errefelé nem nagyon jár idegen. Beszédbe elegyedtünk. Kérdeztem őket, milyen az élet errefelé? "Nem sok minden van itt, de mi ide születtünk, itt halunk meg, szeretjük ezt a vidéket" – jött a felelet.

A kora délutánba hajló időben semmilyen mozgást nem tapasztaltam a faluban.

Láttam gyönyörűen felújított parasztházakat és az összeomlás szélén álló épületeket egyaránt.

Az egyik ház oldalán a Diókert feliratot olvashattam. És azt is azonnal észrevettem, hogy a fehér falú rusztikus parasztházba, valamint annak a kertjébe nagyon sok munkát fektettek bele. Kiszálltam, megnéztem, hallóztam, sehol senki.

A Diókert egy csodásan felújított parasztház Forrás: Lantos Gábor

Később, már hazatérésem után az egyik nagy szálláskereső oldalon láttam viszont az épületet, s olvastam, hogy Hetés minden bizonnyal legszínvonalasabb szállásáról van szó. Meg azt is olvastam, hogy

Bödeháza boltja egy héten háromszor nyit ki,

s hogy a legközelebbi étterem a már említett Lentiben található, 12 kilométerre a falutól. Így kicsivel nehezebb turizmust csinálni, de sokan vannak, akiknek éppen ez az elszigeteltség a vonzó, hiszen azért jönnek ide, hogy kiszakadjanak a stresszes hétköznapokból.

Határtalan madár vasfüggönyből

A kocsival Bödeháza vége felé gurultam, tudtam, hogy pár méter, és átlépek Szlovéniába. A murvás út egyszer csak kiszélesedett, és néhány betonból öntött, gúla alakú hatalmas kúp ötlött a szemembe. Mint később megtudtam, tankcsapdaként funkcionáltak abban az időben, amikor a magyar-jugoszláv határ mentén is vasfüggöny választotta el a két országot egymástól.

A különös hely, amely a Barátság park nevet viselte, azonnal megállásra késztetett. A parkon áthaladó szekérút a szlovéniai Zsitkócra vezetett, de

sokkal érdekesebb volt megszemlélni a parkban kiállított vasfüggönymadarat,

amelynek hivatalos neve Határtalan madár, és amelyet drótból készített Balog Anita és Árvay László.

A Határtalan madár vasfüggönyből készült Forrás: Lantos Gábor

Az emlékhelyen szinte a szemünk előtt jelenik meg, hogyan védte magát Magyarország annak idején Tito, a láncos kutya Jugoszláviájától. 1949 szeptemberében a külön utas Jugoszlávia és a Szovjetunió között annyira kiéleződött a viszony, hogy Moszkva felmondta a Belgráddal kötött barátsági szerződést. Az akkori magyar pártvezetés, követve a moszkvai iránymutatást, azonnal Jugoszlávia ellen fordult, s a két ország között megszakadt a diplomáciai kapcsolat. Nem sokkal később pedig megkezdődött a 630 kilométer hosszú magyar-jugoszláv határszakaszon a vasfüggöny és a műszaki határzár építése.

Hetés apró települései ekkor kerültek rettenetes helyzetbe, hiszen

ezek a falvak mind az úgynevezett határsáv területére estek.

Egyszerű földi halandó ide be nem tehette a lábát. Már a Lenti felé tartó vonaton igazoltatták az embert, a hetési falvak környékén pedig szinte minden bokorban egyenruhások lapultak, akik az arra járókat vegzálták.

Betonból öntött, gúla alakú tankcsapdák Bödeházán a Barátság parkban Forrás: Lantos Gábor

Ki hinné, hogy ez az elzártság egészen a schengeni egyezmény megszületéséig tartott? Addig Magyarországon Hetést csak egy irányból lehetett megközelíteni, de onnan kifelé, Szlovénia, korábban Jugoszlávia irányába képtelenség volt haladni.

Fantommúzeum Szijártóházán

Minderről már a szomszédos Szijártóháza egykori polgármestere, Végi József mesélt nekem háza verandáján. A településen tekeregve rögtön feltűnt egy szép épület, amelyen hatalmas betűkkel hirdették, hogy ez lenne a Szíjgyártó múzeum. Ám se közel, se távol teremtett lelket nem találtam. Biztosan feltűnő jelenség lehettem, ahogyan a nem létező múzeum körül tébláboltam, mert az egyik házból rám köszönt egy idős ember.

Ebből a múzeumból se lett semmi, csak a szép felirat Forrás: Lantos Gábor

A beszélgetést a kapu előtt kezdtük, aztán Végi József beljebb invitált. Pár percre magamra hagyott, majd egy könyvvel tért vissza. Szijártóháza története, olvastam a borítón. Az ajándékba kapott kiadványból szinte mindent megtudtam a mára mindössze harminc állandó lakossal rendelkező település életéről és a hetési tájról. Az egykori polgármester kissé pesszimistán beszélt a hetési régió életéről. Bár nagyra értékeli, hogy pár lelkes ember felkarolta Hetés ügyét, nagy áttörést mégsem vár a dologtól.

Egyszerűen azért nem, mert itt nincs semmi. Szijártóházán ne keressen boltot, postát, kocsmát vagy szállást.

Ebből a múzeumból sem lett semmi, csak a szép felirat. Elfelejtett emberek vagyunk mi Zala megye eldugott, nyugati csücskében. Kitörni ebből csak úgy lehetne, ha az ide látogatókat érdekes programokkal, vonzó lehetőségekkel csábítanánk, erre azonban nem látok esélyt” – mondta Végi úr, aki több mint két évtizedig volt a kicsiny település első embere.

Végi József, Szijártóháza egykori polgármestere nem túl derűlátó Forrás: Lantos Gábor

Zalaszombatfa szeretettel várja a turistákat

A négy falucska közül engem leginkább Zalaszombatfa érintett meg. Talán azért, mert itt láttam a legtöbb virágot, talán azért, mert a falusi szállás mellett a lemenő nap fényében gyönyörűen csillogott a kis tó. Itt tettek ki egy táblát, amely Hetésben üdvözli az erre látogatót, és ahol felnőttek és gyerekek is bedughatják a fejüket egy-egy népviseletbe öltözött, rajzolt alakba. Bödeháza, Szijártóháza, Gáborjánháza és Zalaszombatfa közül itt éreztem a leginkább, hogy

próbálnak valamit tenni azért, hogy az erre tévedők, ha csak percekre is, de megálljanak.

Zalaszombatfán így köszöntik az erre tévedőket Forrás: Lantos Gábor

Amúgy mind a négy hetési magyar falu temploma gyönyörű, és bárkivel beszélgettem, a kedvesség és a vendégszeretet járta át a szavakat, gondolatokat. Nem mondták ki, de éreztem, hogy mennyire szeretnék, ha ezen a tájegységen is fellendülne a turizmus. Ha tudnák az emberek, mennyi szépséget rejteget ez a vidék, és milyen finom tájjellegű ételeket lehet fogyasztani, biztosan megélénkülne az érdeklődés Hetés iránt.

Fumu, a hetési specialitás

Az egyik legtitokzatosabb és mára majdnem teljesen kihalt ételspecialitás, a fumu a 15-16. században a hetési falvak legkedveltebb és legelterjedtebb étele volt. Elkészítése nem bonyolult, csak a díszítéshez kell némi türelem és kreativitás.

Hozzávalók a tésztához: 2 kg liszt, 6 dkg élesztő, 20 dkg zsír, 6 tojás, 8-10 ek. cukor, 1,3 l tej, pici só. Hozzávalók a töltelékhez: 30 dkg mák, 25 dkg cukor, 30 dkg dió, 20 dkg cukor, 1 marék aszalt szilva.

A lisztet meglangyosítjuk, nagyobb tálba szitáljuk. Az élesztőt 3 deci langyos, cukros tejben elkeverjük, kovászt készítünk. Meleg ruhával letakarva megkelesztjük. A cukrot 5 tojással, pici sóval elkeverjük, a langyos tejet hozzáöntjük, és a megkelt kovászhoz adjuk. Összekeverjük a liszttel, megdagasztjuk. Ha már kezd simulni, a meglangyosított, folyékony zsírt az edény oldalához öntjük, a tésztába dolgozzuk, míg szép sima, szinte selymes nem lesz, és az edénytől, kezünktől elválik.

Cipóformára alakítjuk, beszórjuk liszttel, és meleg ruhával letakarva, meleg helyen másfél órán át kelesztjük. Ezután lisztezett deszkára öntjük, négy darabra vágjuk, gyengén átgyúrjuk, cipókat formálunk, letakarva 20-25 percig pihentetjük. Egy cipót félreteszünk a fumu díszítésére. A másik három cipót egyenként ujjnyi vastagra kinyújtjuk. Nem túl vastagon az egyiket cukros dióval, a másikat mákkal, a harmadikat az apróra vágott aszalt szilvával megtöltjük. (Töltelékként más finomságok is használhatók, a lényeg az, hogy minden tésztadarabba más-más töltelék kerüljön.) Felcsavarjuk, mint a bejglit, majd a három rudat összefonjuk, és gyengén zsírozott-lisztezett tepsibe (40x30 cm) tesszük.

Ezzel azonban nincs befejezve a fumu készítése, most jön a munka nagyobb tudást igénylő része. A díszítésre félretett tésztát vékonyra lapítjuk, kisebb-nagyobb darabokra vágjuk, kisodorjuk, és a kis tésztadarabokkal díszítjük ki a kalácsot, alakítjuk ki a baba fejét, ruháját. A fumu fejére hármas fonásból hajat illesztünk, hasonló módon készül a nyakra helyezett gyöngysor. Szalagnak kisebb-nagyobb, hosszúkás és keskeny sávokat vágunk ki, sűrűn kicsipkézzük, és ferdén, keresztben, hullámosan helyezzük el többfelé a fumu testén. Kialakítjuk a fülét, szemét (ezt kávé- vagy babszemből rakjuk ki), orrát, száját és más testrészeit (köldök, bögyörő).

Az így elkészített kalácsbabát megkenjük a fölvert tojással, és meleg helyen újabb egy órán át kelesztjük. Ismét megkenjük tojással, és előmelegített sütőben, kb. 200 °C fokon 40-50 percig sütjük. Ha a teteje erősen barnulna, letakarjuk vízben áztatott zsírpapírral.

(Forrás: Dömötör Sándor: Lakodalmi kalácsaink néprajzához, 1959)

Zalaszombatfán sem látni sok embert az utcán Forrás: Lantos Gábor

A cikk elején említett zöldút projekt vezetője, Bedő Andrea hisz abban, hogy hosszú évek munkájával Hetést ugyanúgy meg lehet ismertetni az emberekkel, mint az innen nem messze fekvő Őrséget.

Azt a tájegységet ugyanis ma 100 emberből 99 ismeri, ami viszont Hetést illeti, talán 100-ból 10 a valós arány.

A helyieknek és az országot járó kirándulóknak egyaránt nagyon jó lenne, ha néhány év múlva ez megváltozna, és sikerülne visszalopni Hetést a köztudatba. Csak drukkolni tudunk, hogy így legyen.