Elmerültünk a harlemi éjszakában

A dzsesszklub közönsége

Bár igyekszem eljutni a világ minden csücskébe, van egy város, amelyik újra és újra visszacsábít. New York-ban az a jó, hogy a szokásos turistalátványosságokon kívül is mindig tud új dolgokat mutatni. Ezek felfedezéséhez érdemes speciális túrákra menni, ahogy most is tettem.

Harlem egyik eldugott utcájának alagsori bárjában ültem. Egy dzsessztúrákra szakosodott egykori gitáros vitt el oda két társammal együtt,

rajtunk kívül csupa törzsvendég élvezte a nagyszerű dzsesszkoncertet.

A szünetben az egyik szaxofonos az asztalunkhoz lépett, és régi jó cimboraként üdvözölte kísérőmet, aki rögtön be is mutatott neki. – Honnan jöttél? – fordult hozzám barátságosan a zenész. Kicsit egykedvűen válaszoltam, úgyse fogja tudni, merre van Budapest. A szaxisnak azonban felderült az arca. – Ó, nemrég jöttem vissza a veszprémi dzsesszfesztiválról – újságolta –, Jason Marshall vagyok.

Egy éjszaka Harlem dzsesszklubjaiban

Hogy kerültem hétköznap éjjel Harlembe, a 398. számú légiós veteránklub alagsori helyiségébe? Úgy, hogy beneveztem Gordon Polatnick túrájára, aki maga is sokáig dzsesszklubot vitt a környéken, és aki számos dzsessztúrát vezet Greenwich Village-ben és Harlemben a Big Apple Jazz nevű cégével.

Nem egy nagy csoportos, esernyővel vezetős, hangszóróba beszélős túrára kell gondolni,

azoktól a hideg is kiráz. Aznap speciel hárman neveztünk be a harlemi sétára, amely három klub, valamint a környék bemutatását ígérte, és amely a kéthetes New York-i vakációm legizgalmasabb estéjének bizonyult.

Harlemi utcakép, jól ismerjük a filmekből Forrás: Kisgyörgy Éva

Nehéz elképzelni jobb házigazdát egy ilyen túrához, mint a cégét 1997-ben alapító úriembert. A dzsessztúrák szervezése előtt ugyanis egész életét a kalandos utazások, idegenvezetés és a dzsessz iránti szenvedély töltötte ki.

Ő hozta létre Harlem első nappal is működő dzsesszklubját,

hogy minél több zenésznek biztosítson bemutatkozási lehetőséget. Szervezett dzsesszfesztivált, írt szaklapokba, tanított kezdő muzsikosokat, most pedig közvetlen, barátságos, laza sétákat tart éjszakánként a város két, dzsesszkluboktól zsúfolt negyedébe.

Mivel a Village-ben már sokat jártam, és magamtól is tudtam, hol találom az izgalmas helyeket, a harlemi túrát választottam. Oda mégse mernék késő este egyedül nekiindulni, és hát azt se tudnám, merre keressem a jó zenészeket. Ez az, amiben Gordon, a túravezető nagyon otthon van. Pontosan tudja, mikor, ki hol játszik éppen.

Gordon Polatnick, a Big Apple Jazz cég vezetője Forrás: Kisgyörgy Éva

A Columbus Circle környékén találkoztunk, ahova bármely turista eltalál, majd együtt metróztunk Harlembe. Természetesen az A metróvonallal, melyet Duke Ellington is felejthetetlenné tett . Az utcákat róva Gordon sokat mesélt az elmúlt évtizedek változásairól, de ami a legdöbbenetesebb volt, az a természetesség, ahogy egy-egy házra mutatva csak úgy röpködtek a nagy nevek.

Itt élt Scott Joplin. Ott Arthur Miller. Ebben a klubban játszott Louis Armstrong. Ott lépett fel Duke Ellington.

Pár saroknyira élt innen Billie Holiday. Csak kapkodtuk a fejünket, micsoda élet lehetett itt, különösen az aranykorban, 1920-1945 között.

Az első klubban egy négytagú fiatal banda zenélt talán egy tucat néző előtt. A környék legtöbb klubjában a zenészek nem kapnak fellépti díjat, de körbeadhatnak egy kalapot borravalót gyűjteni, és részesednek a bár bevételéből.

A dzsesszklub közönsége Forrás: Kisgyörgy Éva

Mi is bedobtunk egy kis pénzt a közösbe, aztán indultunk tovább, a már említett veteránklubba. Ide sokáig csak beszélgetni, vacsorázni jártak a vendégek, amíg jó pár éve itt nem hagyott valaki szinte véletlenül egy Hammond orgonát. Aztán jött pár zenész, végigmuzsikálták az estét, majd ebből hagyomány lett, és ma már szinte

minden este ingyenes élő zene van,

sokszor kifejezetten ismert zenészekkel.

Annyira jól éreztük magunkat, hogy már tizenegy is elmúlt, mire szedelőzködni kezdtünk, így az utolsó klubba épp csak benéztünk. A Nabe egy japán-afrikai étterem, ahol különféle zenekarok adnak koncertet. Mire odaértünk, a legtöbb vendég már eufória közeli állapotban volt a zseniális zenekartól. Kicsit még itt is belevetettük magunkat a zenehallgatásba, aztán kísérőnk hazakalauzolt minket metróval a város nyugodtabb részére.

A Nabe klub aznapi fellépői Forrás: Kisgyörgy Éva

A New York-i metrótól nem idegen a művészet

Ha már metró: bizonyára keveseknek jutna eszébe utánanézni, van-e vezetett túra a New York-i metróállomásokon, én viszont - egy másik alkalommal - pont egy ilyen sétára neveztem be. A New York-i metrót sok mindenért lehet szeretni és gyűlölni. Az állomások nyaranta rettenetesen forróak és levegőtlenek, míg a metrókocsik jegesre vannak hűtve, ami könnyen megfázáshoz vezethet. Én mindenesetre állandóan hordok magammal egy kardigánt. A levegőtlenséghez kosz és zaj társul, és az sem ritka, ha látunk egy-egy elsurranó patkányt. Ugyanakkor a metróval szinte bárhova eljuthatunk, és egész éjjel jár, ráadásul az utazóközönség meglehetősen színes.

Mint ahogy a metrókocsik és -állomások dekorációja is.

A város 486 metrómegállója közül már mintegy 250 büszkélkedhet művészeti alkotással.

A New York-i közlekedési vállalat 1985 óta kifejezetten erre a célra különíti el bevételének egy százalékát. A projekt részeként utcazenészeket válogatnak, akik engedéllyel muzsikálhatnak az aluljárókban, költőket kérnek fel rövid versek megírására, amelyeket aztán a metrókocsikban kiplakátolnak, az állomások dekorációjára pedig pályázatokat írnak ki.

Szobrocskák a kedvenc metrómegállómban Forrás: Kisgyörgy Éva

Az alkotóknak csupán két feltételt kell teljesíteniük: a mű valamilyen formában álljon kapcsolatban az állomás környékével, és minél tartósabb, vandalizmusállóbb anyagból készüljön. Ahogy egyre több állomáson bukkantak fel az érdekes mozaikok, egyre több turistában fogant meg a kérdés: ez vajon mit ábrázol, és miért pont ide került?

Minden állomáson találunk egy műalkotást

A Bronxban született Darryll Reilly évekig vezetett turistacsoportokat a Szabadság-szoborhoz egy olyan cégnél, amelynek túrái a város középső részéről indultak, így a kikötőhöz metróval utaztak le.

A kuncsaftjai gyakran kérdezgették a metróállomások mozaikjairól,

míg egyszer csak kipattant a fejéből az ötlet, hogy erre külön városnéző céget lehetne alapítani.

Két éve indította be az NYC Subway Tour vállalkozást, és azóta vezet háromórás túrákat a föld alatt. Csoportunkban rajtam kívül egy ausztrál turistalány és egy New York-i férfi volt, aki speciel pont az 51. utcában lakott, ahonnan elindultunk. Ebből is látszik, hogy nem szokványos turistaprogramról van szó, hanem olyan sétáról, amelyre helyiek is szívesen befizetnek.

Darryll, a New York-i metróaluljárók műalkotásainak szakértője Forrás: Kisgyörgy Éva

A három óra alatt vagy egy tucatnyi állomáson megfordultunk. A 8. utcánál a New York University épületét és a Washington Square parkot ábrázoló képeket, míg a Times Square mozaikjain a szilvesztert ünneplő sokaság jellegzetes alakjait fedezhettük fel.

Személyes kedvencem a 14. utca megállója volt, ahol 130 apró figurát helyeztek el a labirintusszerű állomáson.

A kis szobrocskák a mindennapi élet jeleneteit ábrázolják, de főként a metróépítés nehézségeire koncentrálnak, illetve a metróépítés hőskorában dúló ellentétre szegények és gazdagok között.

Kedves szobrocskák a 14. utcai metrómegállóban Forrás: Kisgyörgy Éva

A 23. utcai metrómegállóban 60, kalapot, kendőt, sapkát ábrázoló mozaikot láttunk, amelyeken azt is feltüntették, hogy kik viselték egykor a fejfedőket. Ez a környék volt a Broadway megjelenése előtt a színházak, varieték központja, és minden kalap az 1880-as évektől az 1920-as évekig terjedő korszak egy-egy híres előadóművészéhez kötődik. Amíg az ember a szerelvényre vár, jó mulatság kisilabizálni, kihez tartoztak a fejfedők.

Ezt a kalapot vajon melyik művész viselte? A nagy Houdini! Forrás: Kisgyörgy Éva

Különleges a Union Square metrómegálló is, ahol a régi feliratokat, csempedarabokat és falrészleteket keretezte be – sokszor csak jelképesen – a művész. Az volt a célja, hogy ezek ne tűnjenek el egy múzeum süllyesztőjében, hanem álljanak itt régi, megszokott helyükön, hogy az utazóközönség nap mint nap találkozhasson velük.

A Union Square állomáson a művész a régi faldarabokat állította ki Forrás: Kisgyörgy Éva

Minden állomásfelújítás során kiírnak egy művészeti pályázatot, és a nyertesek a kivitelezési költség 20 százalékát kapják honoráriumként. Számos neves művész kifejezetten megtiszteltetésnek érzi, ha rá esik a választás, és lemond a tiszteletdíjról. Így tett például a 42. utcai metrómegálló hatalmas mozaikjának alkotója, Roy Lichtenstein is.

A 42. utcai megálló hatalmas mozaikja Forrás: Kisgyörgy Éva

Még a metróművészek között is akadt egy magyar

Természetesen ebből a történetből sem maradhatnak ki a magyarok. Amikor a blogom Facebook-oldalán hírt adtam róla, hogy részt veszek egy ilyen sétán, egy kommentelő felhívta a figyelmemet, hogy magyar művész alkotása is látható Bronx egyik állomásán. Több se kellett, el is metróztam oda, és megnéztem Dezső Andrea üvegmozaikjait, amelyek láthatóan népszerűek a környéken, mert egy apuka épp ott fotózta a lányait.

Dezső Andrea mozaikja Bronx egyik metróállomásán Forrás: Kisgyörgy Éva

Végül egy csemege, amelyről nemhogy a magyar turisták, de a New York-iak zöme sem tud, ez pedig a Masstransiscope. Ha átmetrózunk vagy átsétálunk a Manhattan hídon Brooklynba, majd a De Kalb Ave állomásról visszaindulunk a B metróval Manhattanbe, egészen különleges látványban lehet részünk. Még 1980-ban egy művész

288 oszlop közé képsorozatot festett, amely nagyjából azon az elven működik, mint a filmkockák.

A különbség az, hogy itt nem a film pörög a nézők szeme előtt, hanem a nézők suhannak el a metrón a képkockák előtt. Az alkotást 2008-ban rekonstruálták, majd a Sandy hurrikán pusztítása után, 2013-ban ismét újrafestették, úgyhogy most nagyszerű állapotban van.

Ez csak két példa a város által kínált nagyszerű lehetőségekből, amelyek a hop-on hop-off buszokon túl várják a kíváncsi látogatókat. Voltam még éjszakai fotósétán, ahol új fotótechnikákat és nézőpontokat tanultunk, és részt vettem néhány kóstolótúrán, ahol nemcsak finomakat ettünk, de egy-egy környék történelmével is megismerkedtünk.

New Yorkot egyszerűen nem lehet megunni.

Akárhányszor térünk is vissza, mindig találunk benne valami újat és izgalmasat.