Gyönyörű strand, ahol augusztusban sincs tömegnyomor

Rövid tallinni látogatásunk után áthajóztunk az ezer tó országába. Helsinkiben részesei lehettünk egy hangulatos metrókoncertnek, és megismerkedtünk a mindenütt felbukkanó apácaludakkal. Aztán elbuszoztunk körutunk legészakibb pontjára, Ouluba, ahol még augusztus végén is élvezhettük az éjszakai világosságot. 7000 kilométer, hét ország vonattal, busszal, hajóval. Harmadik rész.

Lendületesen szelte a habokat katamaránunk a Balti-tengeren, miután kifutottuk a tallinni kikötőből, a menetidő alig két óra volt. Helsinkihez közeledve egyre több apró, sziklás sziget mellett haladunk el. A japán turistákkal egymást váltva fényképeztük őket a fedélzeten. Némelyiken csak egyetlen ház volt, főként sirályok és apácaludak otthonaként szolgáltak.

Az EU legészakibb fővárosában kikötői nyüzsgés fogadott

Finnország fővárosát számos öböl és félsziget tagolja, és 315 sziget található a területén. Ahogy szétnéztünk a kikötőben, rögtön az ortodox Uspenski-katedrális vörös téglás épületére esett a pillantásunk. Ez a templom filmekből is ismerős lehet, mert a rendezők időnként ezzel az épülettel idézik meg Moszkvát orosz témájú alkotásaikban.

Kilátás az Uspenski-katedrálisra a hajónk fedélzetéről Forrás: Rusznyák Balázs

A kikötőben igazi vásári nyüzsgés fogadott minket. Volt itt óriáskerék, étkezősátrak, kifejezetten a turistákra utazó piac szuvenír- és halárusokkal – az egyik kofa például a vízen ringatózó ladikból árulta a gusztusosan elrendezett halakat –, és persze a tenger ritmusára ringatózó tömeg.

Egyelőre nem terveztünk szuvenírt venni, ráadásul a kikötői árakat nem a mi pénztárcánkhoz szabták, ezért inkább a város forgatagába vetettük magunkat. Először felkerestük a Kamppi buszállomást és metrómegállót, ahol megvásároltuk a napijegyünket, amely inkább egy nyugtára hasonlított, mintsem utazásra jogosító bérletre.

Szegedre és Debrecenre is mutat nyíl a Kamppi metróállomás falán Forrás: Rusznyák Balázs

Orosz és svéd hatás mindenütt

Helsinki felfedezésében segítségünkre volt a National Geographic térképes útikönyve (érdemes figyelni a könyvesboltok nyári akcióit, mi ugyanis 230 Ft-ért jutottunk hozzá a kiadványhoz), amely hat részre osztja a várost, így könnyen áttekinthető a szerkezete, és gyorsan megtervezhető a városnézés útvonala.

Helsinki történelme 1550-ig nyúlik vissza, amikor I. Gusztáv svéd király kikötőt alapított a Vantaa folyó partján. A városalapítás célja a balti térségben szintén erős Hanza-város, Tallinn befolyásának ellensúlyozása volt. 1809-ben aztán I. Sándor orosz cár elfoglalta a várost a svédektől, és önálló nagyhercegséggé alakította Finnországot.

Az oroszokhoz köthető Helsinki fővárossá válása is, erre 1812-ben került sor.

Finnország 1917-ben vált függetlenné.

Finnországban a finn mellett a svéd is hivatalos nyelv, így a feliratok többségét mindkét nyelven feltüntetik.

A Szenátus téren álló katedrális Helsinki egyik jelképe Forrás: Rusznyák Balázs

Helsinkiben hamar a békés nagyváros hatása alá kerültünk. A rendezett utcák, a városközpont épületei, amelyek a 19. századi orosz építészet és a Carl Ludvig Engel által meghonosított neoklasszicizmus stílusjegyeit viselik magukon, na és a két monumentális katedrális, a Senaatintori téren (Szenátus tér) emelkedő lutheránus, illetve az ortodox Uspenski, amelynek vörös téglás épületét már a tengerről is láthattuk – mindez együtt kellemes benyomást tett ránk.

A Szenátus téren található még a Nemzeti Könyvtár és a Finn Nemzeti Bank épülete is. A katedrálishoz vezető hosszú lépcsősor előtti placcon sirályok fényképezkednek a turistákkal, mintha csak filmsztárok volnának. De Helsinkiben nemcsak sirályokkal találkozhatunk lépten-nyomon, hanem szelíd, az idegenek számára egzotikusnak számító apácaludakkal is, amelyek békésen sétálgatnak, legelésznek a tengerhez közeli parkokban.

Helsinkiben bármelyik parkban apácaludakra bukkanhatunk Forrás: Wikipedia

A finnek természetimádata ránk is átragadt

A legkellemesebb élményünk Helsinkiben Soumenlinna szigete volt, ahová nagy örömünkre a napijegyünkkel is kihajózhattunk.

A kis szigetnyúlványon áll a Sveaborg-erőd, amelyet a svédek építettek a 18. század közepén,

és 1808-tól egészen Finnország függetlenné válásáig orosz kézen volt. Ha déli irányba indulunk el a szigeten, az egykori orosz lakónegyed faházai között barangolhatunk. Még tovább sétálva pedig egy ma már múzeumként működő tengeralattjáró fedélzetét is körbejárhatjuk.

A Suomenlinna-erődben nyáron turisták és helyiek sütkéreznek a sziklákon Forrás: Rusznyák Balázs

A szigetet a helyiek is kedvelik, rengetegen jönnek ki ide sétálni vagy napozni a tengerparti, lágy esésű sziklákon. Nem is csoda, hiszen kifejezetten nyugtató hatású a tenger által simára csiszolt gránitsziklákon mezítláb sétálgatni, miközben a Balti-tenger hűs hullámai ringatóznak körülöttünk. Az augusztus végi, 22-23 fokos napsütésben mi is legalább olyan jól éreztük magunkat, mint a zöld gyepen totyogó, az emberekkel mit sem törődő apácaludak.

Az apácaludak turistalátványosságnak számítanak Suomenlinna szigetén Forrás: Rusznyák Balázs

Az utolsó meleg napokat a finn főváros lakói igyekeztek maximálisan kihasználni. Futottak, kerékpároztak, kutyát sétáltattak, piknikeztek és sárkányokat eregettek a városi parkok valamelyikében.

A finneknél, ahogy a skandináv népeknél is, általános a természet szeretete és tisztelete,

így nem meglepő, hogy még a tenger felől érkező szelet is zenei hangok előállítására alkalmas művészeti installációhoz használják.

Töölö kerületben Eila Hiltunen 600 ezüstszínű csőből kialakított emlékművel tiszteleg az egyik legnagyobb finn zeneszerző, Jan Sibelius emléke előtt. Amikor ott jártunk, sajnos szélcsend volt, így lemaradtunk a koncertről.

A Sibelius-emlékmű Helsinki egyik kevésbé központi fekvésű parkjában áll Forrás: Rusznyák Balázs

Nem úgy egy másikról, amelybe váratlanul csöppentünk az egyik metrókocsiban. Egy fiatalokból álló zenekar hegedűvel, gitárral, dobbal és egy nagybőgővel felszerelkezve szórakoztatta a mosolygó utazóközönséget. De a srácok még tovább fokozták a hangulatot, egyikük sztepp-performance-t rögtönzött egy nagyjából 40x40 centiméteres falapon. Helsinkiben soha nem tudhatjuk, mikor leszünk részesei hasonló élményeknek, szóval érdemes résen lenni, és nyitott füllel járni-kelni városnézés közben.

A sarkkörig nem jutottunk el, de nem is bántuk

Három napot és két éjszakát töltöttünk az ezer tó országában. Az eredeti tervek szerint a sarkkör elérését tűztük ki célul Rovanieminél, de a finn vonattársaság már-már tőzsdei viszonyokra emlékeztető árváltozásai miatt módosítanunk kellett eredeti terveinken. Csak Ouluig jutottunk, ami – visszatekintve – nem is akkora baj.

Ouluba éjszakai busszal érkeztünk Helsinkiből. Ezen az úton tanultuk meg, hogy jelentős különbség van a műbőr és szövet üléshuzat komfortfokozatában, ugyanis míg egy szövet üléshuzat biztosít némi tapadást az ernyedten alvó emberi testnek, addig a műbőr huzat olyan, mint amikor télen szánkó híján a gyerekek egy műanyag zsákon csúszkálnak le a hófödte dombról.

Az Ouluban töltött egy nap alatt leginkább csak sétálgattunk, és felkerestük a város legnagyobb üdülőhelyét, Nallikarit.

Nallikari a Botteni-öböl partján mintegy fél kilométer hosszan elterülő strand.

Ottjártunkkor csak a legelszántabb háromévesek merészkedtek a jéghideg tengerbe, aprócska homokozólapátokkal felvértezve a tenger isteneivel szemben. Fogalmam sincs, hogy bírták a hideg vizet sikítás és megfázás nélkül.

Nallikari strandja, bevállalósaknak 12 fokos vízzel Forrás: Rusznyák Balázs

Oulu Finnország hatodik legnépesebb városa. A Rotuaari sétálóutcán exkluzív boltok és kávézók sorakoznak, a városban van színház, könyvtár, egyetem és botanikus kert, és nagyon változatos a kulturális élet. Ennek egyik színfoltja a léggitár-világbajnokság, amelyet nyugodtan tekinthetünk egy kortárs előadó-művészeti ágnak.

Néhány finn abszurd

Érdekes volt látni, hogy még augusztus végén is 23.30-kor sötétedik be. Buszunk 0:30-kor indult Helsinkibe, de az utolsó két órát már a vasútállomás várótermében töltöttük. Nem tévedés, a vasútállomáson, ugyanis

a buszállomást, annak ellenére, hogy este 10-ig nagy volt a buszforgalom, délután ötkor bezárták.

Hogy ne a szabad ég alatt kelljen várakozunk, visszamentünk a szerencsére alig 200 méterre lévő vasútállomásra.

Csinos öltözők az oului strandon Forrás: Rusznyák Balázs

Ami viszont egészen abszurd volt számunkra, hogy a buszállomáson és a környező utcákban nem volt közvilágítás. Mobiltelefonnal világítva kellett kibogarásznunk a menetrendet.

Ilyen élményre az ember valamelyik közép-ázsiai, elmaradott exszovjet országban számít,

nem egy fejlett észak-európai nagyvárosban.

A buszút visszafelé is elég kényelmetlenül telt, de valahogy csak túléltük. Reggel 9-kor érkeztünk Helsinkibe, és mivel csak késő délután indult vissza a hajónk Tallinnba, újabb kellemes napot tölthettünk a finn fővárosban. Az esti hajóúton ért minket a naplemente. Gyönyörű volt, ahogy a napkorong szép lassan lebukott a horizonton, miközben mi dél felé szeltük a tenger hullámait.

Sorozatunk következő, negyedik részében lettországi kalandjainkról számolunk be, ahol a szép, de kissé hektikus és letargikus Rigával ismerkedtünk meg, majd a nagyvárosi nyüzsgést az ország egyik legszebb vidékén pihentük ki, a Gauja Nemzeti Parkban.