Valahol Magyarországon heves robbanások kíséretében újonnan születő tűzhányó emelkedik ki a tenger vizéből. Bár manapság ez lehetetlen, öt-hat millió éve (tehát földtörténeti szempontból szinte a múlt héten) ez többször is előfordult a Dunántúl területén. A heves kitörések után hátramaradt kemény vulkáni kőzetek környezetében aztán más és más folyamatok zajlottak le.
A délre eső, egymáshoz közeli vulkánok tövében ma a Balaton vize csillog, és a Tapolcai-medence tanúhegyei magasodnak. Az északabbra lévő Kis-Somlyó alig emelkedik ki a környezetéből, mert ott még kitartanak a környező, puhább kőzetek. A Bakony felé eső Somló viszont a bazaltsapkás tanúhegyek talán legszebb, a kőbányászattól is megmenekült példája.
A Celldömölk határában álló Ság is hasonló, lapos tanúheggyé alakult, később azonban újabb erők kezdték alakítani: az ember gépei.
Alig ötven év alatt kőzeteinek nagy részét elszállították,
anyagából utak és vasutak épültek, a hegycsúcs helyén pedig csak a bánya mesterséges krátere maradt.
Az ország közepéből hosszú út vezet a Ság hegyhez, így érdemes korán, akár órákkal napkelte előtt indulni. A Bakony hegyei lassan fogynak el, a nappal első fényei már csak a Kisalföld nyugati szélének síkságát mutatják. Az egyre ismerősebb településnevek jelzik a csökkenő távolságot, de a Ság hegy valahogy egyik erdősáv mögött sem akar felbukkanni.
Végül, már csak néhány kilométer távolságból, meglepően kicsinek mutatja magát az egykori vulkán. Lentről nézve nem is tűnik túl nehéznek a megmászása, így elérkezettnek tűnik az idő pihenni egyet a hosszú út után.
A még dérrel borított mezőkről a bánya egykori siklójának útvonalán vezet az út a Sághegy fogadó előtti parkolóhoz, a hegy sziklás, meredek oldalának tövébe. Innen a Ság vulkánösvény vezet felfelé, és a legmagasabbra nyúló szőlőskertek után egyszer csak megérkezünk a kráterbe.
A hegycsúcs helyén ma háromszáz méter átmérőjű mesterséges kráter sötétlik,
amelynek formáját leírni szinte lehetetlen vállalkozás. A szabálytalan jelző meg sem közelíti a valóságot. A hegy tetejéről ide vezető út először mesterséges kanyonban halad, majd egy szűk kapun át érkezik meg az egykori kőbánya legmélyebb részére.
A bányaudvar tökéletesen sík, fűvel borított alja éles ellentétben áll a fölé tornyosuló sziklafalak látványával: egy félbevágott vulkáni kávakürtő mered a mélység fölé. A két oldalán egymásra rakódott rétegek a tűzhányó viharos történetének nyomát őrzik.
Bár a hegy mostani magassága csak 12 méterrel kisebb az eredetinél,
a csúcs kőzettömegének nagy része eltűnt.
A hatalmas volumenű kőbányászat nem csupán a vasút közelségének köszönhető. A Ság hegy egyike azon kevés tűzhányóknak, amelyek kráterében a működés befejező szakaszában tüzes lávató alakult ki.
Ez az egyre mélyebbé váló, majd több rétegben, évtizedek alatt megszilárduló bazalttömeg lett a modern ember fontos építőanyaga, ami az itteni lelőhelyet értékes, gazdaságilag is könnyen megtérülő bányává tette.
A hegy oldalának kiváló szőlőtermő képességét kétezer éve ismerik, ma a Nagy-Somlói Borvidék része. A szomszédos tanúhegyekhez hasonlóan itt is szüntelenül fújnak a Kisalföld szelei, és sok a napfény. A Ság hegyi bort, a Sagweinerként ismert gyógyitalt hajdan vesetisztító, emésztésjavító és étvágyfokozó hatásai miatt ajánlották szerte Európában.
A hegy és általában a vulkáni működés jobb megismeréséért már a hetvenes években a celldömölki vasútállomásról induló jelzett turistaút vezetett a hegytetőre. A kőbánya egykori transzformátorházában rendezték be a ma is működő Sághegyi Múzeumot.
Itt állították ki többek között Eötvös Loránd továbbfejlesztett torziós ingájának egy példányát,
amellyel a Ság hegyen végezte méréseit, valamint a hegyi szőlőművelés és bányászat emlékeit.
Az épület mellett kőparkot és játszókertet alakítottak ki a 2000-es évek végén, itt jellegzetes
hazai kőzeteket bemutató kiállítás, lemeztektonikai óriáspuzzle és forgatható, vulkános információs kockák
várják a kicsiket és a nagyokat.
A Földes és Társai Építésziroda által megálmodott látogatóközpont elrendezése a felszínre törő magma útját, rusztikus megjelenése pedig a hegy és környékének ipari építészetét idézi. Az épületbe lépve a földszinten egy látványos modellezőszobában gombnyomásra működésbe hozhatunk egy miniatűr gejzírt, de akár földrengést is előidézhetünk.
A lépcső a Vulkánszínházhoz vezet, ahol 20-25 perces, látványos filmeken nézhetjük meg a világ tűzhányóit, köztük a kihunyt Ságot is. A Tűzhányóteremben az Etna domborzati modellje mellett vulkanikus kőzetek és ásványok várják a látogatókat, a vulkánszimulációs teremben a folyó és fortyogó láva élethű hangját hallgatva
akár sétálhatunk is a fonatos lávafolyás modelljén.
A Verne-szoba pedig a Naprendszer más bolygóira repít.
A kiállítások látványosak, de az igazán magával ragadó meglepetés a legapróbb részletekre is kiterjedő tudományos alaposság. Az anyagok összeállításában ugyanis hazánk vezető vulkanológus és geológus szakemberei működtek közre.
A legfelső emeleti, hazai vulkánokat bemutató teremben például olyan látványos és könnyen áttekinthető anyag került a falra a Börzsöny és a Dunakanyar geológiájáról, hogy egy csapásra a helyére került minden, amit tíz év alatt összeolvastam a témában. Számos hasonló élmény után az épület legmagasabb pontján a Ság keleti oldalára nyíló kilátásban gyönyörködhetünk, ráadásul a hegy borait is megismerhetjük.
A helyszín bemutatása nem csak a látogatóközpontra szorítkozik. Rendszeresen indulnak geológiai, botanikai és bányásztúrák a hegyre. A hegyoldalban fekvő múzeum a nyári félévben a hét öt napján várja a látogatókat. A látogatóközpont interaktív bemutatóépülete a téli időszakban december 1-től márciusig csak csoportok előzetes bejelentkezése esetén nyit ki.
Természetesen a tárlatvezetés, a túravezetés, a különféle foglalkozások ebben az időszakban is elérhetők. Az egyéni látogatók számára a központ legközelebb december 27. és 30. között tart nyitva délelőtt 10-től délután 4 óráig. A hegyi tanösvény, bár néhány meredek szakasza havas időben nehéz tereppé válhat, egész évben látogatható.