Ronda a világ egyik legszebb városa

A Puente Nuevo Ronda ikonikus hídja

Andalúziában 20 fok és napsütés várja az embert, ráadásul olcsón el is lehet jutni oda. Mi egy hetet töltöttünk ott december elején.

Amikor több mint húsz éve először jártam Andalúziában, még napokig tartott az út oda. Végzős egyetemistaként Interrail-igazolvánnyal zötykölődtünk le egy barátommal Spanyolország déli részébe. Ott spóroltunk, ahol tudtunk: néha parkokban, néha a vonaton aludtunk, az útra vitt téliszalámi pedig hetekig kitartott. De kit érdekelt ez, ha olyan csodás városokat láthattunk, mint Sevilla, Granada, Córdoba vagy Cádiz.

A Plaza de España Andalúzia egyik legszebb városában, Sevillában Forrás: Flickr/Jorge Franganillo

Azóta sok minden változott. Kényelmesebb lettem, inkább az apartmanokat vagy az olcsó fogadókat kedvelem, és – hála a fapados repülőknek – most már több ezer kilométert is meg lehet tenni gyorsan és olcsón. Andalúzia esetében ez konkrétan Malagát jelenti, ahová mi a Wizz Airrel repültünk fejenként 18 ezer forintért oda-vissza, de jövő márciustól a Ryanair is indít járatot oda Budapestről.

Poggyászok és utasok

A fapados légitársaságokat sokan szokták azért bírálni, mert minden apróságból, extra szolgáltatásból igyekeznek pénzt csinálni. Szerintem nincs igazuk. Ez a modell teszi ugyanis lehetővé az alacsony alapjegyárat, aki pedig ennél többre vágyik, az fizessen. A probléma azzal van, amikor a szabályokat betartó utas is rosszul jár.

Korábban a Budapestről induló Wizz Air-gépeknél a beszálláskor igen szigorúan vették a felvihető csomagok méretét (lett is belőle csetepaté). Mivel a többi légitársaságtól eltérően náluk a nagyobb méretű kézpoggyászért is fizetni kell, ezért be is fért minden könnyen a felső tárolókba. (Másoknál ilyen esetben a poggyásztérbe teszik át a fel nem fért csomagokat.)

Mostani utunkon már Budapesten sem volt különösebb ellenőrzés, de elfért nagyjából minden kézipoggyász. Az igazi káosz a visszaúton volt, amikor már tényleg azt vitt fel mindenki, amit akart. Volt, aki három csomaggal érkezett, de azt sem figyelték, ki jogosult valóban a nagyobb kézipoggyászra. Meg is lett az eredménye: a légiutas-kísérők még a tervezett feszállás időpontjában is levetették a kis poggyászokat azokkal az utasokkal, akik betartották a szabályokat, és időben érkeztek, és megpróbálták feltuszkolni azoknak a bőröndjeit, akik későn szálltak fel. Félreértés ne essék, a kis poggyásznak szükség esetén valóban be kell férnie az ülés alá, de ez egy háromórás útnál nem túl kényelmes, a nagyobb baj pedig az, hogy senki nem ellenőrizte a nagyobb poggyászok felvitelének jogosságát.

Andalúziát két okból is jobb késő ősszel, télen meglátogatni, mint nyáron. Egyrészt a szállásárak ilyenkor valamivel olcsóbbak, másrészt az időjárás is a szebbik arcát mutatja. Nyáron ugyanis akár 40 fok fölé is benézhet a hőmérséklet, ilyentájt azonban kimondottan kellemes az idő a miénkhez képest.

December első hetében például végig sütött a nap,

és bár a tenger hideg volt a fürdéshez, a strandokon többen süttették a hasukat a 20 fokos melegben.

Picassónak két múzeum is jár

Malaga történelmi központja talán nem olyan látványos, mint a többi spanyol városé, de az, hogy még ilyenkor is rengeteg a turista, azt mutatja, hogy van mit megnézni. A mór Alcazaba-erőd, a fölötte magasodó Gibralfaro-vár, a La Manquita-katedrális, a Plaza de la Merced mind megér egy sétát, Atarazanas piacán pedig remek tengeri dolgokat lehet enni. Rengeteg a múzeum, a tízéves koráig itt gyerekeskedő Picassónak például kettőt is szenteltek a városban; mi a szülőházát néztük meg, de az csalódás volt.

Narancsfák a malagai Alcazaba-erőd bejáratánál Forrás: Flickr/Kristoffer Trolle

Ha ez valakinek nem lenne elég, Malaga elég jó strandokkal is büszkélkedhet. Akár már az óvárostól tíz perc sétára is lehet találni egyet, de érdemes kicsit messzebb is próbálkozni. Mi egy helyi busszal a 15 percre lévő Pedregalejót néztük meg, ahol ilyenkor is tele voltak a tengerre néző éttermek.

Ahová a turisták járnak

Malagából akár autóbérlés nélkül is könnyen fel lehet fedezni Andalúziát, hiszen remek vasúti és buszhálózat köti össze a többi várossal. Azt azért tegyük hozzá rögtön, hogy nem kis távolságokról van szó, hiszen az autonóm közösség területe majdnem akkora, mint Magyarországé. Mi nem akartuk állandó utazással tölteni az időnket, így

szállásadónk tanácsára végül két helyre látogattunk csak el: Nerjába és Rondába.

Nerja (ejtsd: nerha) egy kedves kis falu fehér házakkal és sok turistával Malagától keletre, a tengerparton. Busszal olyan másfél óra volt eljutni oda. Meredek, sziklás partja engem kicsit a portugál Algarvéra emlékeztetett. Ami viszont mindenképpen egyedivé tette a helyet, hogy egyik strandján lakóházakat láttunk ott élő, kertészkedő családokkal.

Az egyik legvagányabb házikó Nerja strandján Forrás: Flickr/Wolfgang Manousek

Ennél azonban jóval nagyobb élmény volt elvonatozni a Malagától két órára lévő Rondába. Már az út is igen vadregényes volt, hiszen az egyik közbeeső állomás, Chorro mellett található a világ egyik legveszélyesebb gyalogútja, az El Caminito del Rey, amelyet biztonságosabbá tettek, mielőtt nemrég újra megnyitották a közönség előtt. Nekünk ezt nem volt időnk kipróbálni, de a vonatból így is pazar látvány tárult elénk.

A fő attrakció azonban kétségtelenül Ronda volt.

A 37 ezres városról már korábban is sokat hallottam, nem véletlenül. Már pusztán a történelméből is könyvet lehetne írni, annyian megfordultak arrafelé. A kelták, a föníciaiak, a rómaiak és a vizigótok után az arabok hódították meg, akik majdnem 800 évig éltek ott, mielőtt a spanyolok 1485-ben rátették a kezüket a településre.

Valaha innen hívta imára a müezzin a híveket Rondában Forrás: Flickr/Elliott Brown

Az arab hatás itt-ott még felfedezhető az épületeken, de a spanyolok sokat tettek azért, hogy ez ne így legyen. Az amúgy csodálatos Santa María la Mayor-templomot például egy volt mecset helyére építették. De még a hajdani minaretre ránézve is nehezen lehetett elképzelni, hogy valaha itt hívta imára a hívőket a müezzin.

Ronda arról is híres, hogy

1785-ben itt adták át Spanyolországban az első arénát,

ahol a spanyol hagyományokba oly mélyen beleivódott bikaviadalokat tartották. Az itt élő Romero és Ordóñez család több híres matadort is adott a városnak. Az aréna kis mérete miatt már nem rendeznek itt annyi viadalt, mint más, nagyobb városokban, de itt forgatták például Madonna híres Take a Bow című klipjét 1994-ben.

Átmenni a hídon

A legnagyobb durranás azonban mégsem ez, hanem a város három hídja, azok közül is leginkább a Puente Nuevo (Új híd), amelyet neve ellenére 1793-ban adtak át. Rondát ugyanis egy kanyon szeli ketté, amely páratlan látvánnyal ajándékozza meg az arra járó utazót, akár a hídról néz le a 120 méteres mélységbe, akár a város egy másik pontjáról lát rá magára a hídra. Nem tudom, más hogy volt vele, nekem folyamatosan az járt a fejemben, milyen vakmerőség volt a meredek sziklák peremére építkezni, hiszen egy földrengés bármelyik pillanatban könnyedén elpusztíthatja ezt a csodát.

A Puente Nuevo a város ikonikus hídja Forrás: Flickr/Klomiz

Egy szó, mint száz, Ronda nemcsak Spanyolország, de a világ egyik legszebb városa is. Apró üröm volt az örömben, hogy egyedül itt vágtak minket át egy étteremben, ráadásul csapnivaló kiszolgálás után, de az ilyen turistás helyen ez sajnos benne van a pakliban. A városról készített képeket nézegetve azonban biztos, hogy nem erre fogunk emlékezni.

Rondáról még több fotót itt talál.