Lemerültünk a víz alá a Rózsadomb gyomrában

Néhol csipkézett sziklafalak mellett úszunk

A Frankel Leó utca egyik kapubejárója mögött Budapest egyik legizgalmasabb helye bújik meg. Itt merülhetünk le a Rózsadomb alatti végtelen barlangrendszerbe, ahol tiszta, meleg karsztvíz, hatalmas termek, csipkézett sziklafalak, fosszíliák várnak minket. Erről akkor is tudni kell, ha soha nem merészkednénk a víz alá. 

Először csak a sekély vizű Malom-tó tűnik fel, amikor belépünk a kapun. Másfél évszázada annak, hogy a természettudományok iránt érdeklődő gyógyszerész, Molnár János vizsgálni kezdte a tó vizét. Jó oka volt rá, hiszen

a budai oldal régóta híres volt meleg vizű gyógyforrásairól.

Minden merülés veszélyes kaland volt

Tudtak a Rózsadomb alatti üregről, Molnár János bejárta az elérhető részeket, és elemezte az itt talált vízmintákat. A kiváló szakember következtetése szerint kellett lennie egy összeköttetést jelentő, vízzel teli barlangnak a tó és a száraz részek között, de száz év telt el, mire a búvártechnika fejlődése lehetővé tette a víz alatti kutatást.

A búvárbázis a Rózsadomb gyomrában Forrás: Gonda Rudolf

Akkortájt minden merülés veszélyes kalandnak számított. Kis vasajtó vezetett a mélybe, és egy szűk járaton átpréselődve indultak a bátor és felkészült búvárok a karsztvizes barlang mélyére, amelyet 1983-ban nyilvánítottak védetté. Hosszú évekbe telt, mire feltárták az egész rendszert. Lassan megszokottá vált, hogy

búvárpalackot cipelő, neoprénruhás alakok baktatnak a villamossíneken

a Lukács fürdő mögött, amelynek vize részben a barlangrendszerből származik.

Ez az ajtó rejti a lejáratot a vízhez Forrás: Gonda Rudolf

Ma már nehezen lehetne kideríteni, pontosan ki, mikor, mit fedezett fel. Öreg búvárokkal beszélgetve sok sztorit lehet hallani a hőskorról, egy-egy összejövetelen vidám anekdoták röpködnek a régi szép időkről. De annak idején a víz alatt nem volt helye mókázásnak. Nem akármilyen feladat volt feltárni a több száz méternyi járatot a hatvanas-hetvenes években. Zárt térben hajtották végre a kockázatos merüléseket,

a szabályzatot a tapasztalat és az élet írta,

és persze felszereléshez sem jutottak olyan könnyen hozzá, mint manapság.

Innen indul a merülés Forrás: Gonda Rudolf

Még mindig nem tudjuk, hol a vége

Az is a búvárok érdeme, hogy bő egy évtizede felfigyeltek valami különösre. A Molnár Jánosról elnevezett barlang addig ismert részének elején új járatot fedeztek fel, és döbbenetes módon óriási termekre bukkantak. A 2003-ban megindult feltáró merülések során egyre messzebbre jutottak, és kiderült,

az új járatok hossza a többszöröse a korábban ismertnek.

Ezek beúszása sem volt kis feladat, és napjaink búvárainak ugyanúgy észnél kell lenniük, mint az úttörőknek. A korszerűbb felszerelés sem helyettesítheti a felkészültséget, a tervezést, amikor közel száz méter mélységben, a bejárattól egy kilométerre van valaki.

Fejünk felett van az egész Rózsadomb Forrás: Gonda Rudolf

Hogy hány kilométernyi zegzugos szakasz van Buda alatt? Pontosan senki sem tudja. A búvárok óriási távolságra, nagy mélységbe jutottak már el, de még mindig nem értek el a barlang végéig. A további feltáró merülés annyi erőforrást igényelne, hogy a jelenlegi kutatások elsősorban nem erre koncentrálnak.

Most az a cél, hogy az eddig bejárt üregeket jobban megismerjék.

Az utóbbi években izgalmas dolgokat sikerült kideríteni a víz áramlásáról, a mélyben élő vakrákokról és csigákról, és folyamatosan zajlik a barlangrendszer feltérképezése. A terv az, hogy a későbbiekben háromdimenziós térkép készüljön a Buda alatti világról.

A Buda alatt húzódó barlangrendszer térképe Forrás: Openstreetmap, Grafika: Gonda Rudolf

Cápa már nincs, csak vakbolharák

A legutóbbi kutatási jelentésekből (ezen az oldalon lehet ezeket böngészni) rengeteg részletre derült fény. Rájöttek, hogy nagy az eltérés a jelenleg ismert egyetlen kifolyás és a barlang többi részének vízhozama között. Vagyis

lennie kell másik kifolyásnak is a Duna irányába,

de hogy hol, azt még nem tudni.

Az sem közismert, hogy az üregek fosszíliákat rejtenek, találtak bennük kagylókat, sőt cápafogat is. Ráadásul a Molnár János-barlang jelenleg is „lakott”, ott élnek a már említett vakbolharákok, ezek vizsgálata önálló kutatási terület.

A búvárok a kutatás során aprólékosan megvizsgálják a sziklákat Forrás: Gonda Rudolf

A hatalmas Kessler-terem felfedezése megkönnyítette a búvárok dolgát. Mivel már nem a régi vasajtó mögött vezet az út a Molnár-barlangba, kényelmesen készülődhetnek a merülésre a szépen kiépített felszíni bázison. Természetesen

szigorúan szabályozzák, ki hol merülhet.

Csak olyan búvárok juthatnak el a barlangrendszer távolabbi részeibe, akiknek megvan ehhez a kellő képzettségük.

Sötét, meleg és kicsit félelmetes

Amikor jelentkeztem, tisztában voltam ezzel. Az eligazításon átbeszéltük, hogyan zajlik majd a merülés, beöltöztünk, és nekivágtunk. A vízhez lépcsőn baktattunk le, odalenn megütött a párás, meleg levegő. Itt télen is 27-28 fokos a víz a sekélyesebb réseken, de tíz méter alatt is 20 fokos.

Az első elágazás az éjsötét vízben Forrás: Gonda Rudolf

A barlangban praktikusan kiépített merülési platform és létra várja az embert, így meglepően kényelmes a vízbe jutás és a kiszállás. Ahogy lemerülünk, megtapasztaljuk a két vízréteg közötti különbséget. A felszínhez közeli, melegebb részeken a víz opálosabb, a hűvösebb, mélyebb részeken viszont fantasztikusan tiszta, egészen messzire ellátni a lámpák fényénél.

Mert lámpa az kell.

Egy fő- és két tartalék fényforrás van minden egyes búvárnál.

A tájékozódást segíti a kötelezés is, amit szintén komoly munka lehetett ilyen hosszan, ekkora mélységben kiépíteni. Minden csomópontban nyíl mutatja a kifelé vezető irányt. Ettől függetlenül rutinos vezető gondoskodik arról, hogy ki-ki addig menjen el, amíg számára biztonságos.

A nyíl mutatja a kifelé vezető irányt Forrás: Gonda Rudolf

A sejtelmes sötétben óriási sziklákra vetődött lámpáink fényköre. Némelyik terem akkora, hogy egy busz is elférne benne. A falak itt-ott csipkézettek, máshol hatalmas kristálytömbön dereng át a fény. Szokni kell a gondolatot, hogy nem mindenhol tudnánk azonnal a felszínre úszni, bár sok helyen csak a sötét miatt érezzük zártnak a teret.

Mi nem hatoltunk be messzire, de így is fantasztikus élményben volt részünk. Miközben a kristálytiszta vizű Molnár János-barlangban úszkáltunk, a kilométereken át kanyargó labirintusrendszerre gondoltam a hegy gyomrában, meg arra, hogy

a fenti világ mintha ennek a lentinek a tükörképe lenne

a maga bonyolult úthálózatával.

A két világ között mégis van összeköttetés. A vízzel telt barlangjáratok szerencsére olyan mélyen húzódnak a felszín alatt, hogy az épületek teljesen biztonságban vannak, viszont egy vizsgálat kimutatta, hogy odafentről jelentős mennyiségű szennyvíz szivárog a barlangba.

Néhol csipkézett sziklafalak mellett úszunk Forrás: Gonda Rudolf

A külföldiek is imádják a budai barlangokat

Buda belvárosa olyan titkot rejt, amelyről kevesen tudnak, és még kevesebben nézhetik meg a saját szemükkel. Szerencsére már nem kell különleges engedély a merüléshez, a barlangban jól szabályozottan zajlik a búvárkodás.

Hogy mekkora dolog ez, az is jelzi, hogy

rengeteg a külföldi érdeklődő.

Meleg, tiszta karsztvízben merülni télen egy jól megközelíthető nagyváros szívében, talán nincs még egy hely a világon, ahol erre lehetőség volna.

Az egész barlangot behálózó kötélrendszer a mi Ariadné-fonalunk Forrás: Gonda Rudolf

Nekünk, magyaroknak pedig még csak nem is kell repülőre szállnunk ezért a csodáért. A város sok pontjáról akár átszállás nélkül eljuthatunk a több kilométer hosszú barlangrendszerhez az új fonódó villamossal vagy más tömegközlekedési eszközzel.

Persze merülni csak azok tudnak, akik kellően felkészültek.

Szerencsére azonban a nem beavatottak is bepillantást nyerhetnek ebbe a különleges világba a képeknek, videóknak, kutatási jelentéseknek köszönhetően. A Molnár János-barlang olyan természeti érték, amely azokat is lenyűgözi, akik soha nem merészkednének a víz alá.

További információk a barlangról itt találhatók.